összefogás

2018.03.07. 22:34

Jótékonysági koncertet tartottak a kárpátaljai Visk orgonájának felújításáért

Visk református templomában található orgona felújításához három millió forintra lenne szükség.

Az eseményt megnyitó Lévai Anikó köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a kárpátaljai magyar közösséget mindennapos támadások érik a szülőföldjükön, majd hozzátette: „fontos, hogy tudják, mi velük vagyunk. Nem agresszióval válaszolunk erre, hanem építkezéssel, segítséggel, templomok orgonáinak felújításával. Ezek vagyunk mi”.

Magyar Levente, Külgazdasági- és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, a jótékonysági koncert fővédnöke szólt arról, hogy az orgona felújításához három millió forintot szükséges összegyűjteni. A hangszer felújítása tízmillió forintba kerül, ebből hétmilliót biztosít a minisztérium.

Az államtitkár arról beszélt, hogy a nemzet szemmel látható anyagi gyarapodása mellett a magyarság jövőjét szellemi, lelki értelemben is biztosítani kell. Felidézte, hogy Kárpátalján „az elmúlt években az ukrán hatalom ármánykodásai oda vezettek”, hogy mind többen és többen adják fel a szülőföldön maradás küzdelmét.

Magyar Levente kijelentette: az ott élőknek nincs hová hátrálniuk, „az erősödő anyaországot pedig nemzeti kormány irányítja – és fogja reményeink szerint a jövőben is -, ezért Visk és a többi kitartó település számíthat fokozott támogatásunkra”.

Visk magyar-ukrán nagyközség Kárpátalján, több mint 8 ezer lakosa közül mintegy 4 ezren magyarnak vallják magukat. Ez a huszti járás egyetlen olyan községe, ahol még ezres lélekszámban élnek magyarok, háromezres református közösségük az egyik legnagyobb gyülekezet Kárpátalján.

A templom végső formáját a XIV. század második felében nyerte el. A viski templom orgonáját 1880-ban készítette Országh Sándor orgonaépítő mester. A hangszer eredeti állapotú, hasonlóan eredeti Országh-orgona már alig van a Kárpát-medencében. A felújítás költségeinek előteremtésére a gyülekezet lelkésze, Jenei Károly indított gyűjtést.

Pál István Szalonna Liszt-díjas magyar népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője a máramarosi Visk községből származik. Zenekarának tagjai a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Koncertjeiken megszólalnak a Kárpát-medence eredeti zenéi. Az autentikus népzene mellett népzenei feldolgozásokat is előadnak. Fontosnak tartják a hagyomány megőrzését, ezért népzeneoktatással is foglalkoznak.

Ezek is érdekelhetik