2022.08.11. 13:50
A kiégett fű miatt a télre szánt szénát eszik már a jószágok
1901 óta ez volt a legszárazabb év, ami a januártól júliusig terjedő időszakot illeti. Szinte mindenhol kiégett a fű a legelőkön, több somogyi állattartó kénytelen ezért már most etetni jószágát. Kevesebb szénát is tudtak bálázni az aszály miatt, így – hacsak nincsenek tartalékaik – az idei nem tart ki egész télen.
Fotó: Lang Robert Kaposvar
Több helyen kiégett a legelő Somogyaszaló határában is. – Ahol foltokban akácfák, fás társulások találhatók, ott még van fű, de a karámok nagy részében sehol nincs gyep – mondta el Szalai Norbert állattartó, aki huszonhat magyar tarka szarvasmarhát tart. Azt mondja, nekik szerencséjük volt, mert volt valamennyi csapadék a környékükön. – Szerencsére tavalyról maradt 50-60 bálánk, így talán kihúzzuk tavaszig – emelte ki a gazdálkodó.
Somodorban és környékén sem jobb a helyzet. – Mindössze az első kaszálást tudtuk behozni – mondta el Pongrácz István gazdálkodó. – Ennek minőségével nem volt gond, a mennyiséggel annál inkább, ugyanis 25 százalékkal kevesebb szénát báláztunk az extrém aszály miatt. Nem tudjuk, mikor tudnak újra kaszálni, nagy szükség lenne kiadós esőre. Szerencsére a tavalyi készletünkből maradt még, így ha nem lesz kemény tél, akkor elegendő takarmányunk lesz – jegyezte meg Pongrácz István.

– A domboldalak teljesen kisültek, a nyájjal nem nagyon van hova mennünk – mondta el Paládi Vince családi gazdálkodó. – Egyelőre csak a bárányokat etetjük. Úgy tudjuk, az Alföldön több nyájat felszámoltak a drága takarmányárak miatt. Nem túl jó a helyzet, csak úgy tudjuk átvészelni a telet, ha spórolunk a bálákkal.
Két hete eteti húsmarháit Pósa Roland. A szennai állatorvos-gazdálkodó felbálázott lucernát ad állatainak, mert a legelőkön lévő táplálék kevés. – Eddig egyszer tudtam kaszálni, pedig nagy szükség volna takarmányra – tette hozzá a tenyésztő.
Nagyivó vadak
Májustól június közepéig 150 milliméter csapadék esett Bőszénfa környékén, ennek ellenére a legeltetés mellett szénáznak a lovaknak és a vadaknak is. Nagy János, a vadgazdálkodási tájközpont vezetője elmondta, idén náluk rosszabb a széna minősége, viszont a mennyiség meghaladja a tavalyit. A nagy szárazság miatt napi 20-25 ezer liter vizet visznek ki az itatókba, dagonyákba.