2017.09.15. 20:00
Elítéltek gyűjtötték a szemetet
Elítéltek és a megyei büntetés-végrehajtási intézet személyi állományának önkéntesei is részt vettek pénteken a Te szedd – önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban. Öt fogvatartott kapcsolódott a programba: a résztvevők kilenc zsák hulladékot szedtek össze a Berzsenyi parkban.
– A fogvatartottak önként vállalták a munkát – mondta Pintér Zsolt címzetes őrnagy, a megyei bv-intézet munkatársa. – Az elítéltek ezzel is megmutathatják, hogy nem csak elvenni, hanem adni is tudnak a társadalomnak. Az öt fogvatartott egyébként az intézetben is dolgozik.
A gumikesztyűvel és zsákokkal felszerelt csapat a zenepavilon körül kezdte a munkát. A borongós idő ellenére serényen dolgoztak, a BV-Intézet dolgozói biztosítása mellett zajlott az akciót.
– Nagyon jó ötletnek tartom, hogy az akcióban bárki hozzájárulhat a város köztisztaságának a fenntartásához – hangsúlyozta az egyik elítélt. – Annak pedig külön örülök, hogy négy társaimmal együtt mi is részt vehetünk a rendrakásban. Ugyanis nemcsak a város tisztaságához járulunk hozzá, hanem talán talán az emberek véleménye is megváltozhat a fogvatartottakról, miszerint közöttünk is vannak olyanok, akik a társadalom hasznos tagjává próbálnak válni.
Még tavaly indult az országos jóvátételi munka, melynek keretében 29 hazai börtön közel 500 fogvatartottja vett részt a segítő programokban. Az adományokon kívül óvoda, iskola valamint gyermek-, illetve idősek otthonának felújítási munkálataiba is bekapcsolódtak. A kaposvári börtön fogvatartottjai múlt évben többször vállaltak társadalmi munkát. Nemcsak tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak, hanem a bűnelkövetés megelőzésével kapcsolatban előadást tartottak középiskolásoknak, s zeneiskola és judocsarnok környékén a tereprendezésben segítettek. Nagy István ezredes, a megyei BV-Intézet parancsnoka rámutatott: a társadalmi visszailleszkedés egyik meghatározó eleme a jóvátételi munka. Somogyban számos programot szerveztek, s a következő időszakban is folytatni akarják az eredményes szakmai programot.