jövőkép

2019.02.03. 15:30

Az álmokhoz a művészeti karon át vezet az út

A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának egyik legkedveltebb képzése a színész szak.

Koszorus Rita

Olyannyira kedveltek a kar képzései, hogy határainkon túlról is érkeznek hallgatók, így tett Pál Péter is. – Külhoni magyar vagyok és egészen az egyetemi jelentkezésemig ott is éltem – mondta lapunknak a fiatalember. – Mindig is azt éreztem, hogy ténylegesen, egyenrangúan úgy szeretnék együtt lélegezni a magyarsággal, ahogy azt a magyarországiak teszik. Ezért döntöttem úgy, hogy azt a mesterséget amit a legcsodálatosabbnak és legszentebbeknek találok Magyarországon szeretném megtanulni. Két helyen indult ez a szak: Budapesten és Kaposváron. Ide nyertem végül felvételt.

A művészeti karon egyszerűen csak jó tanulni, ennek persze megvannak az okai. – Nagyon családias a légkör – mondta Hatos Pál, dékán. – A hallgatók között gyorsan kialakul a közösség, így mindenki ismer mindenkit. Ráadásul a szakok kis létszámúak, ezért a tanárok is diákok közti kapcsolati is közvetlen. Így az oktatónak arra is van ideje, hogy a hallgatók előremenetelét, munkáját segítse, odafigyeljen rájuk.

Hozzátette: a képzések kiválóak, közülük több olyan, amelyek az országban másutt csak egy vagy két helyen megtalálhatóak.

– Aki a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karát választja, egy nagyon kiváló karra jön – mondta a kar dékánja. – Tudásban, képzésben biztosan a csúcsot kapja. Nálunk olyan oktatók vannak, akik szakmájukban elismertek, sikeresek. Sőt gyakran nemzetközi tapasztalattal is rendelkeznek.

Hatos Pál kiemelte: a művészetek és a kreatív ipar igénye nem szűnik, inkább növekszik az érdeklődés. A leendő hallgatóknak a kar képzésein egyrészt alkalmuk van, hogy kibontakoztassa a benne rejlő tehetséget és azzal foglalkozzon mindenki, amit igazán szeret.

A képalkotás szakon, a mozgókép, a festészet, a grafika alapjaiba avatják be a jelentkező fiatalokat. A fotó szakon megtapasztalhatják a hallgatók, hogy nem csak a hagyományos fotográfia roppant izgalmas, hanem az új digitális trendek is.

A színművész szakra bekerülni szinte kitüntetés, a látványtervező szakra pedig azokat várják, akiket a színházi látványtervezés érdekel.

Új szakkal bővült a művészeti kar

Teljesen új lehetőségek nyílhatnak meg a Rippl-Rónai művészeti karra jelentkező fiatalok előtt a jövőben, hiszen már lehet jelentkezni a kar vadonatúj képzésére. A média design szak a lehető legmodernebb tudáshalmazzal vértezi fel a hallgatókat. – A webtervezéstől az animáción át mindent megkapnak a jelentkezők – mondta Hatos Pál, dékán. – Ezáltal a fiatalok olyan tudás birtokába kerülnek, amely által teljes digitális megjelenést képesek lesznek megtervezni, akár közösségi oldalakon, vagy éppen egy applikációban.

A média design szakon végzett hallgatók alkalmasak lesznek arra, hogy a világ vezető technológiai illetve design média cégeinél helyezkedjenek el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában