Madárgyűrűzés

2019.02.17. 16:41

Madarakat gyűrűztek a Berzsenyi parkban

Madárgyűrűzésre hívta az érdeklődőket vasárnap délelőtt a Magyar Madártani Egyesület helyi csoportja: a Berzsenyi parkban állították fel a hálót, s először egy mezei verebet fogtak.

Harsányi Miklós

– A madarak gyűrűzése még az 1860-as évekre nyúlik vissza, a seregélyekkel indult a munka – mondta Máté Sándor, az egyesület tagja. – A befogott madarak bal lábán egyedi azonosítót helyezünk el.

A kifeszített hálót a három órásra tervezett program során többször ellenőrzik az egyesület tagjai, a szén és kékcinegén kívül zöldike, csúszka és tengelic megjelenését is várták. Máté Sándor azt mondta: később, a visszafogáskor több hasznos információhoz juthatnak a madarakkal kapcsolatban. Így többek közt kiderül a pontos vonulási útvonaluk, de az is, hogy hol pihentek, s mennyit fejlődtek az eltelt időszakban. Az azonosítón egy betű és hat jegyű szám olvasható, s a gyűrűző központ nevét is feltüntetik az alumínium gyűrűn.

– A családbarát akcióval a madarak és a természet védelmének fontosságára kívánjuk a figyelmet irányítani – hangsúlyozta. – S egyúttal az szeretnénk, hogy minél több gyermek és fiatal közvetlen megismerje az egyesület tevékenységét.

Ezek is érdekelhetik