Fesztiválok népesítették be a Balatont

2019.09.04. 14:00

Buli volt a parton és a strandon, végigfesztiváloztuk a nyarunkat

Az idei nyáron minden korábbinál több fesztivált tartottak a Balatonnál. Milliónyian szórakoztak és pihentek a magyar tengernél ezeken a napokon. Ugyanakkor 2019 különlegessége volt, hogy Somogy Balaton-part nélküli belső részein is több komoly, nagy neveket és tömegeket megmozgató fesztivált szerveztek erre a nyárra.

Koszorus Rita

A prímet kétségkívül Zamárdi vitte, hiszen a kisvárosban majdnem minden hétvégén volt egy nagy tömegeket megmozgató rendezvény. A legsikeresebb fesztivál a Balaton Sound volt, az idén 172 ezren buliztak az ötnapos Európa-szerte közkedvelt rendezvényen – tájékoztatott a Sziget Sajtóiroda. A második legjobban sikerült fesztivál volt a Strand Fesztivál és a vele egy időben tartott B my Lake, ahol összesen 126 ezren szórakoztak.

Az idén először és egyben utoljára – jövőre teljesen megszűnik a sorozat – tartották a Red Bull Air Race-t Zamárdiban, miután Budapest nem kért a rendezvényből. A Balatonnál viszont hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy megcsodálják a levegőben hihetetlen sebességgel suhanó pilótákat. Két nap alatt százezren látogattak el Zamárdiba, s dacára a rossz időnek, újra megtelt a Balaton-parti város. – Ezek a rendezvények igazolták, hogy szükség van programokra – mondta kérdésünkre Csákovics Gyula polgármester. – A turisták aszerint tervezik nyaralásukat, hogy milyen rendezvények vannak a környéken, ahova érdemes elmenni. A szezon végén a Strand Fesztiválnak köszönhetően ismét telt ház volt a városban, s így nem zártak be a szolgáltatók a nemzeti ünnep után.

Ezen a nyáron Fonyódon is zajlott az élet, ott is több fesztivál szórakoztatta a turistákat. Ingyenes volt a Sör-, a Hal és Petyek, valamint a Harcsafesztivál, s ennek köszönhetően folyamatosan turistákkal telt meg a kikötő környéke. – Fonyódon az volt a koncepció, hogy minden hétvégén legyenek ingyenes rendezvények is a kikötőben – mondta el kérdésünkre Posza Róbert, a Fonyódi Turisztikai Egyesület elnöke. – De főszezonban július közepétől augusztus közepéig minden napra jutott program.

Ismét nagy sikert arattak a Retro- és a Rock Balaton fesztiválok, ahol a kilencvenes és kétezres évek zenéinek, valamint a keményebb dallamoknak hódolók is megtalálhatták a nekik való zenei csemegét. – Minden fesztivál szinte telt házzal ment – tette hozzá Posza Róbert. – Kiemelkedő volt a Rock Balaton, amelyre nagyon sokan váltottak jegyet.

Öt nap alatt százezernél is többen voltak kíváncsiak a szép balatoni borokra a Boglári Szüreten, s ugyanitt nagy sikerrel zajlott a Bábel Sound világzenei fesztivál is.

A Lellei Borhét programjai is hatalmas tömegeket vonzott, ahogyan a balatonszárszói mesefesztiválra is sokan voltak kíváncsiak, igaz, itt elsősorban a kisgyermekes családok találták meg szórakozásukat. A Balaton fővárosában is sem lehetett unatkozni az idei nyáron, hiszen Siófokon is akadt rendezvény bőséggel. A legnagyobb a Pünkösdi Szezonnyitó Fesztivál volt, aztán a Bor- és Fröccs, majd a Bor- és Kenyér és New Orleans Jazz Fesztivál is kiváló szórakozást kínált. – A városi rendezvények ingyenesek voltak – mondta lapunknak Pintér Tamás, a szervezésért felelős Balaton-parti Kft. ügyvezetője.

– Ezért nagyon nehéz megmondani mennyien vettek részt, az biztos, hogy rendkívül látogatottak voltak a nyári rendezvények. A szabadtéri színpad látogatói száma minden eddigi évet felülmúlt, a fizető nézőből dupla annyit regisztráltak a tavalyihoz képest, átlagosan közel 900-an váltottak jegyet az előadásokra. A balatoni lazulás epicentrumaként ismert Plázson a leglátogatottabb rendezvény Majka koncertje volt, ahol hatezren buliztak egyetlen éjszaka alatt júliusban.

Vonzó volt a nyári bohémia és retro – tízezres új fesztiválok is születtek

A fesztiválszezon a Balatontól távolabb sem múlt nyomtalanul. Kaposváron már a tavasszal is nagy volt a nyüzsgés a belvárosban. A Rippl-Rónai Fesztiválon 20 ezernél több látogató volt becslések szerint, igazi bohém arcát mutatta az idelátogatóknak a megyeszékhely.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a Kaposfest programjaira is, ott az egy hét alatt az összes programon 17–18 ezer ember szórakozott. A legtöbben a Boney-M előadására voltak kíváncsiak, 4500-an látogattak ki a Kossuth térre.

Az idén először hirdették meg a Bogart Fesztivált, Alsóbogáton július elején, ahol a vasárnapi programot elmosta az eső, de szombaton háromezren látogattak el a legfiatalabb rendezvényre, ahol minőségi programok, jó borok és kitűnő ételek várták a látogatókat a családbarát fesztiválon.

Másodszor szervezték meg a szilvásszentmártoni F.A.L.U. fesztivált, ahol idén többen váltottak jegyet, mint egy évvel ezelőtt. A legtöbben csütörtökön és vasárnap látogattak ki a festői szépségű településre, négy nap alatt 12 ezren vettek részt a fesztiválon. A legjobban várt előadás, az argentin zenekar, a God Save The Queen koncertje volt, – amely a fesztivál zárása is volt – több mint kétezren buliztak a Queen legendás dalaira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában