biztonságos közlekedés

2019.10.21. 11:30

Vörös kód: még fel kell nőni a feladathoz az utakon

Két tragédiánál is helyszíneltek októberben a somogyi rendőrök, hazánk útjain pedig ebben a hónapban már 40-en haltak meg. A rendőrség hivatalos honlapján közlekedés-biztonsági vörös kódról olvashatunk.

Harsányi Miklós

Fokozott figyelemre, a közlekedési szabályok betartására figyelmeztet a rendőrség, mert a tragédiák zöme az előírások betartásával elkerülhető lett volna.

Molnár Károly szakoktató, egy siófoki autósiskola vezetője azt mondja, gyorshajtással lépten-nyomon találkozni az utakon, a tanulóvezető pedig hiába tartja be a 30-as korlátozást, ha a mögötte haladó autós villogtat, dudál.

Szalai Zoltán kaposvári pszichológus is úgy véli, megyénkben az utóbbi időben ha nem is romlott tovább a helyzet, de egészen bizonyos, hogy nem is javult érdemben. – A családi vagy munkahelyi vita során keletkezett agresszió, indulat váratlanul, utólag is előtörhet az emberből, mondjuk például az utakon – hangsúlyozta Szalai Zoltán. – A sok fölényesen viselkedő, agresszív járművezető miatt sűrűn hallani, hogy nagyon rossz a közlekedési morál.

Szalai Zoltán azt mondja, a gyorshajtáson kívül az ittas vezetés is visszatérő problémát jelent. – A visszatérő közúti ellenőrzések ellenére sokan ittasan ülnek volán mögé – mondta. – Az alkohol oldja a gátlásokat vezetés közben is. Korábban olyan somogyi teherautó-sofőr is utánképzésre járt hozzánk, akinél nagyjából 3,5 ezrelék véralkoholt mértek korábban. Az illető alig tudott kimászni a vezetőfülkéből. Szalai Zoltán hangsúlyozta: a közlekedési morál erősítése részben társadalmi kérdés. Fontos a tanulási folyamat, amit már kisgyermekkorban szükséges elkezdeni, ugyanakkor alapvető jelentősége van az egyéni felelősségnek.

Koncz István, a Magyar Autóklub dél-dunántúli elnökségi tagja szerint a balesetek csaknem 98 százaléka emberi hibára, mulasztásra vezethető vissza – Vannak, akik szelfiznek, videóznak vezetés közben, a friss jogosítványosok 130-cal repesztenek – mondta. – Ezek az életből kiragadott példák. Mindehhez járul még, hogy 30 éve szerény teljesítményű Trabantok, Daciák, Wartburgok hada vett részt a forgalomban, manapság azonban gyakran 90-120 lóerős autót tesznek a fiatalok alá. A technikai átalakulással viszont nem járt automatikusan együtt a felelős gondolkodás. Sokan hiába szerzik meg a jogosítványt tiniként, a feladathoz nem nőnek fel, s a felelőtlenség szinte garantáltan bajhoz vezet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában