Járványügy Somogyban

2020.04.17. 14:00

Idősávok módosítása adhat lehetőséget a piaci vásárlásra

A kaposvári piacon egy órával több időt kaptak a fiatalabb korosztályok a vásárlásra, de a megye többi piacán is élnek a jogszabály adta lehetőséggel.

Koszorus Rita; Marosi Gábor

Lehetőséget kaptak az önkormányzatok arra, hogy meghatározzák, mikor mehetnek piacra a 65 év felettiek. Fonyódon úgy döntöttek, hogy az idősebbek reggel hét és kilenc óra között, a fiatalabbak pedig kilenc óra után léphetnek be a piacra. Hidvégi József polgármester szerint a korábbi időkorlát nem tett jót a piac forgalmának, ezért is szorgalmazták a vásárlási idősávok módosítását. A tapasztalatok szerint az idősebbek inkább reggel, míg a fiatalabbak délelőtt szeretnek vásárolni. A változásnak az árusok is örülnek. Vajdáné Bencs Mária, Bucsai Valéria és Miszi Zoltánné lapunknak elmondták: amint életbe lép a változás, ismét megélénkül a piac.

Kaposvár piacán ugyanakkor ezután a 9–11 óra közötti időszak marad a 65 év felettieké, előtte és utána a fiatalabb korosztályokat várják – ezt még kedden délután jelentette be Szita Károly polgármester a koronavirus.kaposvar.hu oldalon. A polgármester elmondta: tapasztalataik szerint két óra elengedő arra, hogy az idősebbek elintézzék a bevásárlást, ezért javasolják a kormánynak, hogy minden üzletben rendeljék el az idősekre vonatkozó időkorlát szűkítését.

Élnek a lehetőségekkel a városok

A rendelet adta lehetőséggel élne a siófoki vásárcsarnok üzemeltetője is. Ujvári István lapunknak elmondta: a jelenlegi sávos vásárlás miatt csökkent a forgalom. – Kilenc előtt sokan vannak, utána csak egy-két ember lézeng a csarnokban.

Az önkormányzat jövő hétfőtől a korlátozást úgy módosította, hogy a 65 év felettiek reggel kilenc és fél tizenegy között vásárolhatnak a csarnokban. Az ennél fiatalabb vásárlóknak ezt az idősávot kivéve lenne lehetőségük elintézni piaci beszerzéseiket. A határozat értelmében hétköznap hét és tizenöt óra között, szombaton pedig hét és tizenhárom óra között tart nyitva a csarnok. Barcson már döntöttek a helyi termelői piac működési rendjéről.

A pénteken nyitva tartó piacon a termelőkkel való egyeztetés után meghosszabbítják a nyitvatartást. Déltől délután háromig a fiatalabb vásárlók is be tudják szerezni a helyi termékeket. Nagyatádon már péntektől módosulnak az idősávok, tájékoztatott Ormai István polgármester. Így az idősebbek a reggel fél kilenc és tíz óra közötti időszakban vásárolhatnak a vásárcsarnokban. – A tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben az idősávban és ennyi időre van szükség számukra – mondta lapunknak a városvezető. A fennmaradó időszakban pedig a 65 évesnél fiatalabb vevők fordulhatnak meg a létesítményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában