Menteni kell az őshonos fajtákat Somogyban is

Bellovits Gyula, a Magyar Óriásnyúl Tenyésztők Országos Egyesületének nemrég leköszönt elnöke szerint a munka folyamatos, ám mégis több fegyelemre volna szükség, hisz a csalásokra utaló jelek tapasztalhatóak állattenyésztési ágazatban.

– Van őshonos törvényünk, és Magyarországon a fajtaelismerésnek is van egy metódusa – kezdi Bellovits Gyula. – Az őshonos fajták azért is fontosak számunkra, mert az egyfajta genetikai érték, és nemzeti kincs. Az új állatfajták létrehozása általában egy meglévő és akár őshonos fajta felhasználásával történik. Erre akkor van szükség, ha olyan állatot szeretnének a szakemberek létrehozni, melynek például jobb a legelő hasznosítási tulajdonsága, vagy jobb hústermelő. Az adott ágazat, és végső soron a piac határozza meg azt, hogy milyen állat tenyésztésére van szükség.

Az elismert fajtáknál és az őshonos fajtáknál vannak államilag elismert tenyésztőszervezetek, akik a fajták genetikai állományát gondozzák. Ezen szervezetek engedélye, vagy egy adott fajtatulajdonos engedélye szükséges ahhoz, hogy az adott fajtát felhasználják egy új fajta létrehozásához. Ha ez nem történik meg, az bűncselekménynek számít.

– Őshonos fajtáknál az állam a tulajdonos – folytatja Bellovits Gyula. – tenyésztési, felügyeleti jogot ugyanakkor átadja államilag elismert tenyésztő szervezeteknek. Vannak világfajták is, melyek köztenyésztésben vannak, azok genetikai állománya szabadon használható. A probléma akkor van, ha két fajta keresztezésével egy olyan új fajtát szeretne valaki elismertetni, melyekhez nincsenek meg az előzetes engedélyek. Ha ezeket aztán még árusítják is, azzal anyagi kárt okoz azoknak, akik jogszerűen gondoznak egy-egy fajtát. És sajnos mindig akadnak ilyen próbálkozások is.

Bellovits Gyula szerint az ilyen jellegű szabályszegések a baromfikra és a nyulakra jellemzőek mostanában, de majdnem minden állatfajtánál megtörténtek már. Ilyen esetben jogosulatlan a tenyésztőszervi tevékenység, de a törzskönyvezés és a származási igazolás kiadása sem jogszerű.

Tovább árnyalja a képet, hogy ha egy tenyésztő vásárol egy fajtából és azt fialtatja, akkor már nem árulhatja fajtaállatként. A szabályok szerint csak a tenyésztőszervezet által elismert állatok viselhetik a fajtanevet, a nyilvánvalóan elismert szülők ez esetben nem számítanak.

– A Nemzeti Értéktárban sajnos sok olyan fajta is szerepel, melyek jogszerűtlen módon lettek létrehozva – részletezi tovább Bellovits Gyula. – És ez sok tenyésztő számára aggasztó lehet. Hiszen a tapasztalatlanabb tenyésztő könnyen belefuthat abba, hogy az el nem ismert fajta tovább tenyésztése nem hozza a várt gazdasági eredményeket, így feladja. Ezzel csökken a háztáji állattartás is, ami hosszú távon senkinek nem jó. Ez a mostani mezőgazdasági generációváltás miatt még tovább súlyosbodhat az elkövetkező években.

– A fajtavédelem jogszabályi háttere jó ideje adott – zárja Bellovits Gyula. – De a betartatásában még van hova fejlődnünk. Ehhez például egy szigorúbb és átláthatóbb ellenőrző rendszerre lenne szükség.

Húth Balázs, a Kaposvári Egyetem tanszékvezető egyetemi docense –aki hosszú időn keresztül a magyar tarka fajta tenyésztésszervezésével foglalkozott – tovább árnyalja a fajtamentés körüli teendők bemutatását.

– A szarvasmarha fajták közül hazánkban a szürkemarhát tekintjük őshonosnak, – kezdi Húth Balázs. – Veszélyeztettnek pedig a magyar tarkát, nem elsősorban annak létszáma, mind inkább az aktív populáció mérete miatt. A szarvasmarha tenyésztés az elmúlt évtizedekben ráállt a jó tejtermelő, vagy hústermelő, ún. specializált fajták tenyésztésére., Erre a kihívásra reagálva például a magyar tarka fajtának az elmúlt négy évtizedben kialakították az úgynevezett specializált húshasznú változatát is, amely hazánk egyik legnépszerűbb húsmarha fajtája. Tehát vannak jó példák a szakmai gyakorlatban.

Az egyetemi oktató elmondása szerint, a hús- vagy tejhozam csak az egyik területe azoknak a tulajdonságoknak, amelyek javítását tenyészcélként meg kell határozni egy-egy fajta nemesítésénél. A korszerű tartástechnológiai rendszerek, mint például napjainkban terjedő fejőrobotos istállók, a technológiai tűrőképesség javítását is feltételezik.

– A génmegőrzés lényege véleményem szerint nem az – folytatja Húth Balázs –, hogy az őshonos és veszélyeztetett fajtákat „múzeumi állatok”-ként védjük, őrizzük meg az utókor számára, hanem az, hogy az aktuális piaci trendek mentén fejlesszük őket, olyan fajtákká, amelyek a modern mezőgazdaság kihívásainak eleget tudnak tenni. Ahogy változik a műszaki-technológiai környezet, úgy változnak a gazdasági állatfajok is. Ahogy nemesítjük őket bizonyos tenyészcélok mentén, úgy az egyedek küllemükben, teljesítményükben is változnak. Az ősi gének megmaradnak, de a modern génmegőrzés sem lehet statikus feladat. Hiszen ne feledjük, azok a fajták tudnak fennmaradni, amelyek a legjobban megfelelnek az aktuális piaci elvárásoknak és az adott technológiai környezetnek.

Az egyetemi oktató véleménye szerint a XIX. század második felében kialakult magyar tarka fajta is folyamatosan változott, igazodva az állattenyésztésben végbement fejlődéséhez. Mára, ha a fajta termelése és külleme időközben nem javult volna, nem tudna helytállni a modern fejőházi, vagy automatizált fejéstechnológiai környezetben és talán napjainkra teljesen el is tűnt volna.

– Az a korszerű génmegőrzés – részletezi Húth Balázs, – amikor rögzítik egy fajta értékes tulajdonságait (pl. jó anyai tulajdonságok, alkalmazkodóképesség, stb.), de mellette termelési tulajdonságait az aktuális piaci igényekhez igazítják. Például a magyar szürkemarha fajtamentése az elmúlt években egy sikertörténet Magyarországon, a létszámnövelés tekintetében mindenképpen. A tenyésztők a klasszikus elvek mentén tartották fent a fajtát. Ugyanakkor, vagy éppen ezért kevésbé reagáltak a piaci igényekre. Volt ennek persze egy érzelmi töltete is, de azt gondolom, hogy az állattenyésztés nem lehet öncélú, különösen annak ismeretében nem, hogy az elmúlt időszakban jelentős költségvetési forrást biztosítanak a génmegőrzésnek. Most itt volna az ideje annak – ha már a fajta megmentése sikerült, létszáma stabilizálódott – hogy a piaci igényeknek megfelelően tenyésszük tovább. Mert ez az őshonos és veszélyeztetett fajták jövője, valamint a tenyésztésükkel foglalkozó gazdák megélhetése szempontjából is létfontosságú.