Járványügy Somogyban

2020.11.04. 19:30

Sűrűbben járnak majd a kaposvári buszok

A Kaposvári Közlekedési Zrt. is sűríti járatait a fokozódó koronavírus-járvány miatt.

Marosi Gábor; [email protected]

Budapest, 2020. június 7. Védőmaszkot viselő és a javasolt távolságtartással elhelyezkedő utasok a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik városi autóbuszán a koronavírus-világjárvány idején. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Turnai Károly, a cég vezérigazgatója megkeresésünkre elmondta, a helyi járatos buszok már eddig is sűrűbben közlekedtek, de jelenleg is azon dolgoznak munkatársaival, hogy a kaposváriak még nagyobb biztonságban utazhassanak. Kiemelte, a járat sűrítésről szóló tervet csütörtökig kell leadniuk a megyei kormányhivatalnak, miután pedig jóváhagyták, azonnal életbe léptetik.

– Folyamatosan figyeljük a forgalmat – hangsúlyozta Turnai Károly. – Amelyik járaton sokan utaznak, ott azonnal reagálunk és újabb buszokat állítunk forgalomba. A legforgalmasabb járataink a 7-es, a 8-as és a 11-es vonalon közlekednek – tette hozzá a vezérigazgató. A járatsűrítés a kormány által szerdán életbe lépett különleges jogrend egyik eleme, csak úgy, mint az ingyenes parkolás. Ezért akinek Kaposváron jelenleg van parkoló bérlete, annak annyival hosszabbodik meg az érvényessége, ameddig meg nem szüntetik az ingyen parkolás lehetőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában