kikötőfejlesztés

2021.05.23. 14:00

A földvári kikötő tervei megosztják a lakókat

Felügyeleti vizsgálatot indít a Miniszterelnökség a Balatonföldvárra tervezett kikötőfejlesztés ügyében, miután Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) tárgyalásokat kezdeményezett a tárcával.

Koszorus R.

A politikus közösségi oldalán azt írta, a beruházással kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében kereste meg a Miniszterelnökséget.

– A tisztánlátás érdekében a térség országgyűlési képviselőjeként és balatoni lokálpatriótaként magam is próbáltam széles körben tájékozódni a beruházással kapcsolatban – fogalmazott Witzmann Mihály. – Tettem mindezt azért, mert semmiképpen sem akartam tájékozatlanul, „erőből”, vagy pusztán ideológiai alapon megnyilvánulni a témában. Számomra a Balaton valóban fontos, mindig is az volt és az is lesz. Ezért rendkívül visszatetsző, ha egyesek csupán politikai kampányaik aktuális eszközeként próbálják felhasználni a Balatont – írta az országgyűlési képviselő.

Hozzátette: a Balaton turisztikai fejlesztését mindenképpen támogatni kell, ugyanis a térség gazdaságának erősítése, a munkahelyteremtés és a minőségi szolgáltatások bővítése mindenki érdeke.

A politikus azt is leszögezte: fontos, hogy a fejlesztések arányosak és tájba illeszkedőek legyenek, valamint a lakosság széles körében elfogadja azokat. A balatonföldvári e-kikötővel kapcsolatban viszont szerinte jól látszik, hogy a tervek jelentős mértékben megosztják a közvéleményt.

– Jó néhányan Balatonföldvár kitörési pontjaként jellemzik a tervezett beruházást, olyanok is, akik a környezeti hatásoktól tartanak – fogalmazott Witzmann Mihály. – A Veszprém Megyei Kormányhivatal, mint környezetvédelmi hatóság vizsgálata szerin a kikötő megépítése nem eredményez jelentős környezeti hatást. Ezek után talán érthető, hogy a legnagyobb jó szándékom ellenére sem tudtam eldönteni, melyik álláspont a legjobb Balatonföldvár és az itt élők számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában