hivatástudat

2021.11.28. 09:00

Kitüntetéssel ismerték el a nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon vezetőjének munkáját

Szent Kristóf a gyermekekért díjjal ismerték el Bodri-Széll Gabriellát. A nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon vezetője a somogyi gyermekvédelem, különösen a leányanyák szocializációja terén kifejtett két és fél évtizedes, kiemelkedő szakmai tudással, mély empátiával végzett tevékenységéért kapta a rangos elismerést. Hivatásról, misszióról kérdeztük a kitüntetettet.

Lőrincz Sándor

– Hogy véli: szakmai múltjának egyik koronája e díj, amit a pandémia miatt nem a meghívón szereplő Pesti Vigadóban, hanem itt, Nagybajomban nyújtottak át önnek?

– Igen, így is fogalmazhatnék. Felemelő érzés, s nagy megtiszteltetés volt átvenni a Szent Kristófot ábrázoló, gyönyörű bronzszobrot és a Kásler Miklós miniszter által aláírt oklevelet. Váratlanul ért a díj, de tagadhatatlanul jólesett a gyermekvédelemben eltöltött negyedszázados munkámnak az elismerése.

– Már középfokú tanulmányai idején érdeklődéssel fordult az elesett, gyámolításra szoruló gyermekek felé, és a társadalom peremén élő családok élete, egzisztenciája is foglalkoztatta. Nyilván ez motiválta abban, hogy elvégezze a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Kara szociális munkás szakját…

– Édesanyám 36 évig nevelőszülő volt, így tulajdonképpen ebben szocializálódtam, ebben nőttem fel, tőle tanultam meg az elfogadást, a másokon való segítést. Szerettem volna az intézményen belül maradni, de más munkakörben, ehhez viszont szükség volt a felsőfokú végzettség megszerzésére.

– A nagybajomi nevelőszülői hálózatról írta a szakdolgozatát. Hogy került látószögébe a gyermekotthon?

– Véletlenszerűen kerültem a gyermekotthonba, vagy legalábbis akkor úgy gondoltam. Az alapvégzettségem általános ápoló és asszisztens. Ezen a területen szerettem volna elhelyezkedni, de akkoriban létszámstopot rendeltek el a kórházban. Egy volt általános iskolai tanárom javaslatára jelentkeztem az akkor még csecsemőotthonként működő intézménybe. 2-3 hónap elteltével jelzést kaptam a kórházból, hogy felvettek, de addigra már úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok itt. Magukkal ragadtak a családjukat nélkülözni kényszerülő csecsemők és kisgyermekek.

– Ez az első munkahelye, s ha úgy tetszik, fokról fokra lépett egyet a „szamárlétrán”. Volt csecsemő- és kisgyerekgondozó, nevelő, majd lakásotthon-vezető. 2013. április 1. óta pedig gyermekotthon-vezetőként tervezi-szervezi az intézmény mindennapjait. Esténként miért s kiért ad hálát?

– Hálát nagyon sok mindenért adhatunk az életben, én legfőképp a családomért, az ő támogatásukért szoktam, hisz enélkül nem tudnám összehangolni a munkát és a magán­életet. Nem utolsó sorban hálás vagyok édesanyámnak, aki már sajnos nem lehet közöttünk, hisz ő mindig hitt bennem, támogatott és olyan értékeket adott át, mint a kitartás, az őszinteség, a törődés, az empátia. Mindig azzal biztatott, ha valamit nagyon szeretnél, ne add fel!

– Gyerekek, s leányanyák egyaránt élnek az intézményben. Védenceik közül kik igényelnek nagyobb odafigyelést? Vagy ilyet ne kérdezzek?

– Nehéz erre válaszolni, hogy gyermekeink, fiataljaink közül kik azok, akik nagyobb odafigyelést igényelnek, hiszen az anyás ellátást a normál ellátással nem lehet összehasonlítani. Minden gyermekünk igényli az odafigyelést, az egyszemélyes törődést. A feladat sok szempontból kihívás, hiszen a fiatalkorú, illetve várandós kismamák némelyike különleges szükségletű vagy súlyos pszichés problémákkal küzdő ellátott. Frusztrációtűrésük gyakran nagyon alacsony szintű, nehéz egymással és a saját gyermekével is kapcsolatot kialakítania. Törekszünk minden segítséget megadni sajátos helyzetük elfogadásához és segítjük az anyai attitűdök kialakulását.

– Szeptember közepén Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár jelenlétében ünnepelték az intézmény 60. születésnapját, és nyugdíjas-találkozóra is sor került. Olyan volt ez a rendezvény, mint egy nagy ölelés, ám azt is sugallta, egyfelé megy a szekér, s kiváló kollégákkal...

– 2016 óta minden év szeptemberében szervezünk találkozót nyugdíjasainknak. Ők teremtették meg egykor az alapokat, a szakmai értékeket. Mi, utánuk jövők is sokat tanultunk tőlük és időnként ebből merítünk. Van mire építenünk. A gyermekotthon közössége a jó ügy érdekében mindig együtt mozdult meg, a csapatmunka elengedhetetlen és szerves része a mindennapoknak. Jó érzés, hogy számíthatok a munkatársaimra. Igaz, hogy a családot pótolni nem tudjuk, de nagyon sokat számít, hogy az intézménybe kerülő gyermekeket, fiatalokat egy olyan közösség fogadja, akik egy irányba tartanak, fókuszban pedig mindenek felett a gyermek érdeke áll.

– Missziós szolgálatuk folyamán olykor szembesülnek köszönettel s hálával?

– A szociális szférában dolgozni gyakran nehéz, küzdelmes és nem minden esetben hálás feladat, ezért nekünk a kisebb visszajelzések és eredmények is sokat jelentenek. Az elmúlt évek alatt tartottunk már keresztelőt, esküvőt, volt elsőáldozó és bérmálkozó gyermekünk is. Jómagam is örömmel vállaltam keresztszülőséget, bérmaszülőséget, illetve esküvői tanú is voltam. Ezek az örömteli, pozitív események visznek minket előre, lendítenek át a sok-sok nehézségen. Jelenleg több ellátottunk is van, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Egyikük felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakára. Van egy Csányi alapítványos kislányunk, illetve egy gyerkőcünk a Táncsics Mihály Gimnázium Arany János-programjában vesz részt. Több egykori gondozottunkkal is kapcsolatban vagyunk, figyelemmel kísérhetjük az életét. Nagy öröm számunkra, ha egy ellátottunkat vissza tudjuk gondozni vér szerinti családjába vagy önálló életkezdését segíthetjük elő.

– Váratlan helyzetek bármikor adódhatnak, amikor elkerülhetetlen a vezető jelenléte. Hogyan tolerálja a családja ezt a befogottságot?

– Segítő, támogató család vesz körül, elég rugalmasan kezelik ezt a helyzetet, bár előfordul, hogy sajnos ők szorulnak a háttérbe. De igyekszem megtalálni az egyensúlyt.

Felelősséggel

Bodri-Széll Gabriella gyermek­otthon-vezetőt arról is faggattuk, mit tekint szakmai ars poeticájának? A kitüntetett így válaszolt: Nem az számít, honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.

Fotó: Hegedűs Diána

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában