Különleges verseny

2022.11.19. 14:00

Rakétáztak egy jót Portugáliában a fiatalok

Első alkalommal vett részt magyar csapat az űrügynökség rakétaversenyén Portugáliában, s két somogyi is volt a csapattagok között. Egy olyan rakétát építettek, amely 3024 méter magasra ment fel, átlépve a hangsebességet és sikeresen landolt azon a katonai bázison, ahol a nemzetközi versenyt tartották.

Góz Lilla

Október közepén rendezték Európa legnívósabb nemzetközi rakétaversenyét Portugáliában. A katonai bázison rendezett megmérettetésen a legjobb európai egyetemekről 25 csapat jutott be. – A 2020-as CanSat verseny lebonyolítása után – ahol középiskolások műholdszimulációit juttattuk 1,5 kilométeres magasságba rakétákkal – döntöttünk úgy, szeretnénk saját rakétafejlesztéssel foglalkozni – mondta lapunknak Nagy Dominik, a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökjelöltjeiből álló BME Suborbitals csapat tagja. Az öreglaki fiatal hozzátette: a nemzetközi versenyre év elején kezdték meg a felkészülést. – A rakétához mindent mi terveztünk és nagyrészt gyártottunk, a motor kivételével – emelte ki Nagy Dominik
Egykori táncsicsos osztálytársa, a kaposvári Veress Zalán is bekerült a csapatba. Ő járműmérnöknek tanul, légi járművek specializáción. Zalán a rakéta konstrukcióján, Dominik pedig az elektronikán dolgozott. – 3024 méter magasra ment fel a rakétánk, s elérte az óránkénti 1778 kilométeres sebessséget. Az egyik csapatnak már az állványon felrobbant a rakétája, másoké földbe csapódott, mert nem nyílt ki az ernyő – mondták a somogyiak. A nemzetközi versenyen összesítésben a kilencedik helyen végeztek a magyarok, a szilárd hajtóanyagú és 3000 méteres kategóriájukban ötödikek lettek. Nagy Dominik elmondta: a rakétára egy rádiófrekvenciás szennyezettségmérő is felkerült, mint tudományos kísérlet, aminek egy továbbfejlesztett változata a következő magyar műhold fedélzetén kap majd helyet. Jövőre is szeretnének visszamenni a versenyre és még összetettebb, még megbízhatóbb rakétával még pontosabb méréseket végezni, s saját rakétamotor fejlesztésével is szeretnének foglalkozni. 
 

Innovatív megoldások versenye 
A portugáliai verseny szakmai zsűrije az értékelés során a műszaki megvalósítást, a repülés minőségét és a csapat dinamikáját is figyelembe vette. Az European Rocketry Challenge-et a portugál űrügynökség azzal a céllal hozta létre, hogy ösztönözze a fiatal mérnökjelölteket az innovatív megoldásokra, ezáltal hozzájárulva technológiai készségeik fejlesztéséhez. 
Nagy Dominik elmondta azt is: jövő tavasszal újra megrendezik a Cansat versenyt, amelyre az ő – egyetemistákból álló – csapatuk biztosítja a középiskolások számára a rakétákat, amelyekkel majd a műholdszimulációikat 1-2 kilométer magasba fel tudják juttatni. – Az induló csapatok között szerepel a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium is – tette hozzá az öreglaki fiatal. 
 


Fotó: MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában