Verseny

2023.08.31. 15:48

Ismét döntőbe jutott az ifjú kaposvári kócsagőr

Tavaly országos második lett, s az idén ismét bekerült az ifjú kócsagőrök versenyének országos döntőjébe a kaposvári Schlitt Bence Péter, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ifjú kócsagőre.

Nagy László

Fotó: Komlós Attila

A 10 hazai nemzeti park legjobb ifjú kócsagőrei – természetvédelmi őr mentorukkal közösen – a szeptemberi országos döntőben mérik össze tudásukat, hogy elnyerjék az idei Matula és Tutajos díjat, illetve az ötnapos tanulmányutat a lengyelországi Kampinos Nemzeti Parkba.

Az ifjú somogyi kócsagőr a Kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont tanulójaként végzett, ahol emelt szintű kémia-biológia tagozaton tanult. Szeptembertől pedig már az ELTE TTK biológia szakos hallgatója.

Fotó: Komlós Attila

Tavaly az egyetemistákat megszégyenítő biológia tudásával szerezte meg a második helyezést és egy hiánypótló képes dokumentumot is készített, amelyet azóta már több szervezet is használ. A kaposvári fiatalember ezúttal is terepen készült a versenyre, és Pintér András, a DDNPI természetvédelmi őre Matula bácsiként segítette eligazodni a védett területeken és a természetvédelem feladatai között.
Az országos döntőt szeptember 20-22. között az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Parkban tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában