Helyi közélet

2023.10.05. 11:27

Hamar megszerették Lecsót és Spenótot az Arany-ovisok

Állatsimogatóvá alakult az Arany János tagóvoda udvara szerda délelőtt. Az intézménybe a nagybajomi BundaZug Alapítvány kutyákat, macskákat vitt be az állatok világnapja alkalmából.

Marosi Gábor

Takács Kata, a BundaZug Alapítvány vezetője elmondta, nagyon lelkesen játszottak az ovisok a két kutyával, Lecsóval és Spenóttal. – A jelenlétünk arra is ösztönzi a fiatalokat, hogy fogadjanak örökbe állatot – tette hozzá. – Viszont nagyon fontos, hogy lássák, a kutyáknak és a macskáknak is tanulniuk kell sok mindent. Ezért is engedtük meg, hogy pórázon vezessék az állatokat. Horváth Györgyné, a tagóvoda vezetője lapunknak elmondta, örökös zöldóvodaként nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, a növény- és állatgondozásra. – Fontos, hogy a gyerekek már most megtanuljanak segíteni az állatoknak és vigyázni rájuk – emelte ki az óvodavezető. Az alapítványnak gyűjtést is szervezett az intézmény, többkilónyi állateledellel segítették a működésüket. Az állatok világnapjához a somogyi katasztrófavédők is csatlakoztak. A kaposvári szertárban egy filmet vetítettek le, ahol azt is megmutatták a gyerekeknek, hogy milyen állatokat mentettek meg a tűzoltók az elmúlt hónapokban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában