Hagyományőrzés

2019.07.14. 18:07

Jubileumot ünnepeltek a színpadon az együttesek

A bográcsokból a jobbnál jobb illatok szálltak, míg a hangszórókból fülbemászó dallamok áradtak a drávatamási falu- és horvát napon.

Gamos Adrienn

A kulturális program előtt a térség országgyűlési képviselői szóltak az egybegyűltekhez. A sport- és szabadidőközpontban Szászfalvi László a faluközösség megtartó erejének fontosságára hívta fel a figyelmet. Ander Balázs pedig kiemelte, hogy egy ilyen rendezvény az őszinte mosolyok, ölelések, illetve beszélgetések által közelebb hozhatja egymáshoz az itt élőket, az ide látogatókat.

Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke azt kívánta a megjelenteknek, hogy erősítsék a régi barátságokat, kössenek újakat. Ezután a 20 éves, bosnyák-horvát népi kultúrát ápoló szalántai Marica Kulturális Egyesület csoportjai mutatkoztak be a pécsi Vizin zenekar kíséretében. Az 1949-ben alakult Somogy Táncegyüttes produkciója is tapsra ragadtatta a közönséget. Nagy Tünde Székelyderzsről hozott népdalokat, a drávatamási „Más állapot” nevű csapat vidám műsorral kedveskedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában