mélység képekben

2021.10.17. 20:00

Kaposvári búvárfotós siker született a portugál versenyen

Magyar sikerrel zárult a Portugáliában rendezett CMAS 18. Búvár Fotós és 4. Búvár Videós Világbajnokság. Ifjabb Lőrincz Ferenc felvétele a Cordeca roncs orránál egy sügérről készült 29,6 méter mélységben. A különleges alkotását első hellyel díjazta a szakmai zsűri, így Takár Yvette búvármodellel felállhattak a dobogó legfelső fokára „Wideangel”-nagylátószög kategóriában.

Góz Lilla

A Magyar Búvár Szakszövetség 2019 után ismét nevezett versenyzőket az október elején tartott hatnapos világversenyre, amelyet Porto Santo szigetén, Madeirától 75 kilométerre rendeztek.

Magyarországot fotókategóriában ifjabb Lőrincz Ferenc búvárfotós és Takár Yvette búvármodell képviselte, akik 18 ország 34 búvárfotós-csapata között versenyeztek. Az első napon a csapatok technikai értekezleten vettek részt, ahol kisorsolták a merülőhelyeket, valamint az egy hajóba kerülő országok csapatait. A magyar csapat az első csoport harmadik hajójába került, melybe rajtuk kívül még két finn versenyzőt sorsoltak. A következő három nap során hat merülést hajtottak végre.

Ifjabb Lőrincz Ferenc és Takár Yvette a versenyen.

A korábbi világbajnokságokkal ellentétben idén minden kategóriát külön-külön díjaztak, összetett győztest pedig nem hirdettek. A magyar csapat a világbajnokságok történetében most először állhatott fel a dobogó legfelső fokára a nagylátószögű felvételével, melyet a Cordeca roncs orránál egy sügérről készítettek 29,6 méter mélységben.

A lélegzetelállító győztes felvétel.

A világbajnokságon a megengedett maximális mélység 30 méter volt. – Két nappal korábban kimentünk és gyakoroltunk a versenyre. Már előre megterveztem, hogyan szeretném ebben a kompozícióban elkészíteni a képet. Szerencsére jó volt a látótávolság, az áramlás viszont erős volt – mondta el ifjabb Lőrincz Ferenc. Hozzátette: kevés ideje volt, mindössze két képet tudott exponálni a roncsnál úszó halról, ezek egyike vívta ki a nemzetközi szakmai zsűri tetszését.

Igazi valójukban kerültek a fotók az ítészek elé.

– A merülések után leadtuk a memóriakártyát. A képek vágás és szerkesztés nélkül kerültek a héttagú zsűri elé, akik nem ismerték egymást, online pontoztak a hat kontinensről és a legnagyobb pontszámú alkotás lett a befutó – mondta el lapunknak a kaposvári búvárfotós.

Két képével is helyezést ért el

Hat kategóriából minden fotós négy kategóriában nevezhetett képet a világversenyre. A világbajnoki alkotás mellett a speciális kategóriában a rákról készült fotójával egy hatodik helyet is szerzett ifjabb Lőrincz Ferenc, aki 2007-ben kezdett búvárkodni, 2014-ben tükörreflexes géppel kezdett fotózni a tengerek mélyén. 2018 óta CMAS búvárfotós-oktató is. Munkáját számos hazai és nemzetközi elismeréssel díjazták.

Fotók: ifj. Lőrincz Ferenc

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában