Reflektorfényben Chopin élete és Bősze, a zenei „stand-upos”

A Liszt Ferenc Zeneiskola dísztermében rendezett „zenés stand-up” megálmodója és főszereplője a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként, s élő televíziós koncertek közvetítőjeként, számos zenei rendezvény házigazdájaként megismert Bősze Ádám zenetörténész volt. Liszt, Puccini és Mozart után ezúttal Chopin művészetére irányult a reflektorfény – nagy­ívű gondolatfutamok és élő zongoramuzsika közepette. 

Bősze Ádám a bevezetőjében elmondta: a Liszt Ferenc Zeneiskolában debütál a tekintetben, hogy hangfelvétel-bejátszás helyett az intézmény növendékei ülnek zongorához – színesítve a szórakoztató zenetörténeti estet, s illusztrálva a lengyel származású zeneszerző és zongoravirtuóz művészetét. 

Megtudtuk: a fizikailag és lelkileg egyaránt törékeny alkatú Chopint gyermek- és kamaszkorában is rendkívül óvó-védő közeg vette körül; minden feltételt megteremtve a tanuláshoz és a zeneszerzéshez. Mivel a családban három leánytestvér nőtt fel, így meglehetősen feminim környezetben nevelkedett, ám ez gyakran előfordul a művészvilágban. Wagner is ilyen famíliából robbant be a zenei életbe, gyakran öltötte magára nővéreinek ruháját. Chopinnek fejlődése és identitása szempontjából semmilyen problémát nem jelentett e sok nő a környezetében, sőt a szintén művészhajlammal megáldott lányok egymást és fiútestvérüket is támogatták. 

A pergő ritmusú esten sok szó esett egyebek mellett a romantika világáról, a művészeti korszak szellemiségéről, szokásrendjéről, valamint az első elcsattanó csókról, amely – mint tudjuk – a legjobb. Mert az előadó szerint is mindenből az első a legjobb; a palacsintából és a szerelemből is. 

Sziporkázó előadások

Chopin első szerelmével párhuzamosan – aki kilenc évvel volt idősebb a zeneszerzőnél – a faluhelyen gyerekeskedő Bősze sajátos udvarlási stílusáról is képet kaptunk. Zsuzsikát, Ádám osztálytársát és szomszédját azonban elhappolta előle az egyik jó barátja. Hiányérzete csupán a tekintetben lehetett a nézőtéren helyet foglalóknak, hogy későbbi hódításairól viszont nem mesélt a Prima-díjas zenetörténész, antikvárius. 

Mivel a sziporkázó előadáson gyakran hangzottak el lengyel nevek, kifejezések, az s, illetve sz hangot tartalmazó szavak helyes ejtése kapcsán is jót derült a közönség. Elhangzott: az egyik lengyel előadót egy nemzetközi konferencia szünetében figyelmeztették: gyakorolja, miként kell kiejteni hivatkozásában a magyar városokat, nehogy botrányt keltsen. Megígérte ugyan, ám mondandójában Szegedet Seggednek, Sárospatakot meg Szarospataknak említette. 

Sztori sztorit követett, melyek igazságalapja olykor az előadó szerint is megkérdőjelezhető. Chopint hírbe hozták például egy nevelőnővel, aki később állapotos lett, ám nem a zeneszerzőtől. A heves történetmesélés közepette egyébként arról is képet kaptunk: egyesek szerint a zeneszerzéshez szinte ugyanolyan energiák szükségesek, mint a szexualitáshoz. Ezért nem mindegy, ki, s mire fordítja idejét; olykor valóban helyesebb, ha valaki a lepedő, és nem a kottapapír felé kacsintgat. 

Énekesnő-szerelemről is hallottunk, meg nőknek ajánlott zeneművekről. Chopin nagyvonalú volt; mindig más művet komponált a szeretett lénynek. Nem úgy, mint Debussy, aki gyakran írta ugyanazon kottasorok fölé éppen aktuális kedvese nevét. Chopin fiatalkori plátói szerelme, Konstancja Salomea Gladkowska így emlékezett rá évek múltán: ideges, fantaszta és gyönge volt. Maria Wodzinskát viszont, akinek az Asz-dúr Keringő kéziratát dedikálta, 1835-ben eljegyezte, ám a leendő anyós folyamatos ármánykodásának köszönhetően nem lett házasság kapcsolatukból. 

George Sand, a férfinadrágban, illetve extravagáns ruhákban megjelenő, folyton szivarozó nő is Chopin hálójába került. 1838–39 telét Mallorcán töltötték, s kezdetben még remekül megvoltak a szerelmesek, ám a boldog szenvedélynek Chopin halála előtt két évvel a zeneszerző elhatalmasodó tüdőbaja vetett véget, illetve George Sand rágalma, miszerint kedvese kikezdett a nő velük lévő lányával. Visszaemlékezéseiben azt írta Georges Sand: „kilenc évig össze voltam kötve egy hullával.” Vitathatatlan: a 39 esztendősen Párizsban elhunyt Chopin számára a szerelem egész életében nem volt más, mint a beteljesületlenség tragédiája. 

Levélrészletek, vallomástöredékek, hiteles történetek és anekdoták gazdagították a zenetörténet dúsan terített asztalát, melynél állandó elem volt a humor. Az intellektuális és zenei élményfürdő mellett, rosszkedvünk telén bőven ránk fért ez a több mint egyórás önfeledt arcizomtorna.