röpladba

2020.02.28. 19:09

A Finóé a kupabronz

Visszavágott egy évvel korábbi vereségéért a Fino-Kaposvár alakulata a Vegyész RC Kazincbarcika együttesének, így Somogyba került a kupabronz.

Sonline

A kupasorozatban a Fino-Kaposvár először az NB II.-es Bp. Testnevelési Egyetem SE csapatán jutott túl (idegenben), majd a nyolc közé jutásért a Székesfehérvári MÁV Elóre SC-Bericap alakulatát verték mindkétszer – ugyancsak simán – 3–0-ra. A legjobb négy között a HÉP-Kecskeméti RC-vel találkoztak, amelyet az első hazai meccsen magabiztosan 3–0-ra vertek, a kecskeméti visszavágón viszont úgy bukták el az aranyszettet 4–0-ra, hogy a mindent eldöntő rövidített játékrészben már 13–10-re vezetett a Fino.

A tavalyi bajnoki címvédő Vegyész RC Kazincbarcika oda-vissza verte az egykoron sokkal szebb napokat megélt Szegedet, majd a Dunaferrt győzték le szintén két meccsen, a trónkövetelő Bp. Pénzügyőr SE csapatával viszont már nem boldogultak: az oda- és a visszavágón is egyaránt 3–1 arányú vereséget szenvedtek.

A kecskeméti bronzmérkőzésen a barcikaiaknál utolsó meccsén ült vezetőedzőként a kispadon Marek Kardos, akit Hollósi László követ ezen a poszton. Előbbi szakmai igazgatóként tevékenykedik majd a borsodiaknál. Az első szettben már érvényesítette akaratát a Kazincbarcika, amelyben Braga szinte hiba nélkül bombázta a kaposváriak térfelét. Folyamatosan vezettek a sárga-feketék, akik többnyire hatékony sáncokkal legalább tompították, vagy teljesen blokkolták is a somogyiak próbálkozásait.

A venezuelai Páez remek feladásokkal hozta helyzetbe társait, de volt amikor pontszerzőként is villant. Nyolc pontos előnnyel jutott az első játszmalabdához a barcikaiak, akik egy centerből eleresztett bombával 1–0-ás vezetést szereztek.

Kicsivel jobban rajtoltak a második szettben a somogyiak, akik a feljavuló Keen, Horváth és Kruzskov vezetésével tartották kezdeti előnyüket. Utóbbi Braga méltó ellenfelévé lépett elő, nem is maradt el a megérdemelt egyenlítés. A folytatásban is remekelt a Fino, amely a játék minden elemében jobb volt ellenfelénél. A szett végén is a somogyiak pazar sáncmunkát bemutató kaposváriak örülhettek. A negyedik játszmában is a kiválóan sáncoló Bögölyék akarata érvényesült, a több hibát vétő barcikaiakkal szemben, így megszerezték a bronzérmet a Magyar Kupában.

Vegyész RC Kazincbarcika–FINO Kaposvár 1–3 (16, -18, -21, -15)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 700 néző, vezette: Halász T., Horváth M.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez 3, Blázsovics 7, Moraes 14, Braga 24, Árva 6, Juhász 4. Csere: Vitko (liberó), Efraimidis 5, Dudás (liberó), Budai, Földes. Vezetőedző: Marek Kardos.

FINO Kaposvár: Keen 3, Bögöly 8, Makarov 10, Kruzskov 28, Horváth K. 12, Nagy J. 5. Csere: Bozóki (liberó), Kalmár 2, Martinez, Kiss M. Vezetőedző: Ruben Wolochin.

A játszmák alakulása:

1. játszma: 2–3, 5–3, 8–5, 10–7, 12–9, 17–11, 23–14, 25–16 – 25 perc.

2. játszma: 1–3, 5–3, 6–6, 8–9, 11–9, 11–12, 14–12, 14–17, 16–21, 18–25 – 23 perc.

3. játszma: 2–5, 4–9, 7–13, 12–15, 13–18, 15–19, 18–21, 21–25 – 26 perc.

4. játszma: 2–3, 4–6, 5–9, 8–12, 10–16, 12–18, 13–20, 15–25 – 20 perc.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában