Járványügy Somogyban

2020.05.12. 09:40

A virtuális versenyeken teljesíthetők a kilométerek

Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány miatti intézkedések okán számos szabadidősportos versenyt kellett törölni, vagy elhalasztani. Ezek közül több is érinti a somogyiakat.

MW

Elég, ha csak a nagyatádi IV. Nagyatád Maraton Futófesztiválra, a balatoni tókerülő futóversenyekre vagy a Balaton-átúszásra gondolunk. A legnagyobb tömegeket megmozgató viadalokat a Budapest Sportiroda szervezi, rendezi. A cég a kialakult helyzetre való tekintettel hivatalos internetes honlapján megjelent közleményében ismertette az ezzel kapcsolatos intézkedéseit.

„A koronavírus miatt kialakult vis major helyzetben, tőlünk független külső okból és kormányrendeletben szabályozott tiltások miatt nem tudjuk az előre meghirdetett eseményeinket megrendezni. Az idei tavaszi-nyári szezonban eddig sajnos 9 eseményünket kellett elhalasztanunk későbbi időpontokra.

Továbbra is az a célunk (mint a legtöbb szervezőnek itthon és a nagyvilágban), hogy minél több eseményt megrendezzünk, mikor erre engedélyt kapnak a rendezvényszervezők.

Egyelőre még senki sem látja a kijárási korlátozások végét, ezért sajnos az elhalasztott események új időpontjait sem tudjuk megmondani, találgatni pedig nem szeretnénk.”

A BSI az elmúlt hetekben kifejlesztette saját szoftverét, és ezt követően hirdette meg az első virtuális versenyt, melyen egyéniben félmaratont (21,1 km), valamint 10, 5, és 2 kilométert lehet teljesíteni, utóbbit gyalogolva is. Az első online futóversenyt Riska Virtuális Futóhétvége néven rendezik majd a hét végén. A teljesített távot és az időt telefonos alkalmazással, vagy gps-es órával, futópadkijelzővel méri magának mindenki és küldi el a szervezőnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában