kézilabda

2021.01.09. 21:29

Döntetlennel kezdett a Siófok Európában

Nem játszott jól, a hatodik perctől csak futott az eredmény után a Siófok az orosz Kuban Krasnodar elleni Európa Liga csoportmeccsen, ám így is szerzett egy pontot és továbbra is őrzi veretlenségét Zovko edző irányításával. Nagyot harcoltak az ikszért, melynek talán nagy jelentősége lesz a folytatásban.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

Egyértelmű esélyesként léptek pályára a balatoniak, akik nem kezdtek jól, még akkor sem, ha a hatodik percben – első alkalommal és egyben utoljára – náluk volt az előny (3-2). A lefújás után nyilatkozó Tomori Zsuzsanna szerint sem a szerb játékvezetők, sem a fizikálisan erős oroszok csapat stílusát nem tudták felvenni, akik a tizennyolcadik percben előbb hárommal (8-11), majd a negyvenedikben már néggyel (18-22) mentek. Az utolsó húsz percre nagy hajrát nyitottak, a folytatásban négyszer is egyenlítettek, ám a vezetést egyszer sem tudták átvenni, köszönhetően annak, hogy a legfontosabb pillanatokban rendszerint rossz döntéseket hoztak. A döntetlennel is ők lehetnek elégedettebbek, hisz kétgólos hátrányból álltak fel az utolsó három percben Horacek és Tomori révén, aki egyenlítése előtt egy remek blokkal is jelentkezett. A balatoniaknak szerencséjük sem volt, ugyanis tizenkét másodperccel a lefújás előtt Dudina lövését védeni tudta Szikora, ám a kipattanót a vendégek szerezték meg, így elveszett az utolsó támadás lehetősége.

 

Keményebben kellett volna kezdeni, ezúttal csak kétszer tíz perces szakaszban játszottunk igazán jól, amivel az ilyen találkozókat nem lehet megnyerni – értékelt Tomori Zsuzsanna, akivel szemben elkövetett szabálytalanságért kilenc perccel a vége előtt Levchina piros lapot kapott.

Zovko edző is kiemelte, hogy bár nem játszottak jól mégsem maradtak pont nélkül. A tréner a játékvezetők gyenge, illetve Szikora kiváló teljesítményét külön méltatta, ahogy a második félidei védekezést is, melyben az első félidei tizennyolc után csak tízet kaptak, ahogy Horacek támadásban nyújtott játékát is megemlítette.

Szikorán ezúttal sem múlt semmi, az első félidei hét védéshez a másodikban tizenegyet tett hozzá, közte egy hetesével, negyvenhárom százalékon zárt, míg a másik oldalon Utkinának csak kilenc hárítása volt. Szikorának hatalmas szerepe volt tehát a pontszerzésben, ahogy Horaceknek és Kobeticnek is! A második félidő első 29 percében csak ők találtak be, hat-hat góllal vitték fej-fej mellett a csapatukat támadásban, majd az utolsó percben aztán „besegített” a már említett Tomori egy blokkal és egy góllal döntetlenre hozva a meccset. Egyedülálló produkció volt ez tőlük, Kobetictől lehet tudni mire képes, ám Horaceknek ez volt az első olyan találkozója, melyen meg tudta mutatni, miért is szerződtették a balatoniak. Kobetic és Horacek is tizenkét kísérletből érte el a kilenc gólját, előbbi viszont háromszor büntetőből volt eredményes, utóbbi minden találata akcióból esett!

Siófok KC – Kuban Krasnodar (orosz) 28-28 (15-18)

Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, zárt kapuk. Vezette: M. Sekulic (SRB), V. Jovandic (SRB).

SKC: Szikora – Böhme 2, Kiss N. 1, Niombla, Jezic 3, Kobetic 9(3), Aoustin 1. Csere: Csapó (kapus), Mazák-Németh, Hársfalvi, Such, Horacek 9, Tóth G. 1, Tomori 2. Edző: Zdravko Zovko.

Kuban: Utkina – Golub 6(2), Dudina 2, Listopad 5, Gafonova 1, Zhilinskayte 1, Savinova 7. Csere: Chipula (kapus), Trukhina, Baranik 1, Efimkina 1, Rzaeva, Bobina 1, Levchina 1, Smirnova 2. Edző: Jevgenyij Trefilov.

Hétméteresek: 3/3(1/1), illetve 4/3(2/2).

Kiállítások: 2, illetve 4 perc.

Piros lap: Levchina 51. perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában