Előzetes

2023.09.30. 06:39

Szentgotthárdra utazik az Investment Közutasok Kaposvári TK

Szombat 14 órától újabb idegenbeli mérkőzés vár az Investment Közutasok Kaposvári TK csapatára, mely a férfiteke Szuperliga ötödik fordulójában a Szentgotthárdi VSE otthonában lép pályára.

Fotó: Lang Robert Kaposvar

A hazaiak két-két győzelemmel és vereséggel az ötödik, míg az Investment Közutasok Kaposvári TK négy diadallal, száz százalékos teljesítménnyel a második helyen állnak a bajnoki tabellán. Azaz nem is lehet más az együttes célja, mint a siker, hiszen, ha nyernek, akkor makulátlan mérleggel utazhatnak el az NBC-kupára.

– Ahogy azt már korábban is említettem, egy komolyabb szintlépést vártam attól, hogy Kaposvárra igazolok, s ez be is jött – fogalmazott Sziklási Tibor, aki hétről hétre kiváló teljesítményt nyújt az ifiegyüttesben. – Ráadásul nagyon jó a hangulat, kiváló közösséget alkotunk és összetartunk.

A Szentgotthárdi VSE elleni találkozóról Sziklási Tibor elmondta; ha nyer az ificsapat, akkor óriási lépést tesz a bajnoki cím felé. – Nagyon erős a szentgotthárdi társulat, tele jóképességű tekézőkkel – hangsúlyozta a mindössze 18 éves sportoló, aki májusban U18-as egyéni világbajnoki aranyérmet nyert. – A felnőttmeccsen a papírforma mellettünk szól, de senkit sem szabad félvállról venni, hiszen fiatal, tehetséges játékosok alkotják a Vas vármegyei alakulatot.

Az Investment Közutasok Kaposvári TK II. az NB II. Nyugati csoportjában Soproni Sörgurítók SE vendégeskedik, az összecsapást szombaton 14 órától rendezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában