Hírek

2017.04.24. 08:51

A trubadúrláda igazmondása

A Dózsa György úti metrómegállóból sétálok felfelé, az aluljáró csendjét egy szájharmonikás szakítja félbe. A férfi profi módon bánik a hangszerrel, a Pocsolyába léptem című slágert játssza. Színesre festi az amúgy szürke hétköznapot. A Tisza utca felé veszem az irányt, fülemben még mindig ott motoszkál az ismert nóta. Takáts Tamás már a megbeszélt kávézó teraszán ül, a reggeli napfény sugaraiban fürdőzik.

Tarnóczy Orsolya

Álmosságát egy jó erős feketével próbálja orvosolni. Néha meg-megállnak az asztalnál, majd az utca másik oldaláról átkiabálják neki: „Szevasz, Tomi!” Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen ő a kerület zenei „lelkipásztora”, aki dalokon keresztül mossa át a fájó lelkeket. Mesélésbe kezd, olykor alig lehet leállítani. Az emlékek között kutakodva régen feledésbe merült történetek kerülnek elő. A hazai rocktörténet képtárából kapok némi ízelítőt. Mintha egy jól megrendezett előadás részese lennék. A katartikus élmény nevetést, olykor sírást vált ki belőlem. – Hé, nem színházban vagy! – csípem meg magam. Ez nem előadás, ez maga az élet!

– Mindig itt kávézik?
– Pár házzal arrébb lakom, a gyerek is ide jár iskolába. Reggel elkísérem, aztán visszafelé rendelek magamnak egy jó feketét, megeszek mellé egy friss pogácsát. Nekem ennyi elég, hogy szebbnek lássam a világot.


– Nincs öt perce, hogy itt ülünk, de minden második ember köszön. Ilyen sokan ismerik?
– Ez a hely kicsit olyan, mintha vidéken, egy faluban élnék. A sarki fűszeres is tudja, hogy merre járok, éppen mit csinálok. Engem nem zavar, sőt. Figyelnek rám.


– Csak az a baj, hogy ritkán lehet elérni, nekem is alig sikerült.
– Kivételesen rosszkor keresett. Két telefonom van, az egyiket véletlenül bent hagytam a Főnix Televízióban, ahol tíz éve vezetek egy beszélgetős műsort. A hazai rock kiválóságait szoktam meghívni. Elég jól beszélem a nyelvüket, ismerem a történetüket, így könnyedén egymásra hangolódunk.

 
 – Furdal a kíváncsiság: hányszor énekelte már el a Pocsolyába léptem című számot?
– Soha nem számoltam. De ha kell, akkor még milliószor el fogom. Ez az a dal, amit mindenki mindenhol ordítva énekel. Ez óriási öröm, mert amikor bluesénekes lettem, sokan úgy gondolták, hogy ez nekem nem fog menni. Aztán tessék! A mai napig hiszem, hogy amit csinálok, az valahol teremtés is. A koncertek alatt ugyanis látom a csillogó szemeket. Ez tölt fel engem. De ha valakinek ez teher és nem bírja, akkor elmehet máshova dolgozni. Rengeteg jó munka van. Várja a gyár.  

– Mikor lesz egy dalból sláger?
– Látja, ezt soha nem tudtam megfejteni. A Deep Purple a Smoke on the water című számát nem akarta felrakni a lemezére, mondván, nem olyan jó. Erre, tessék, a mai napig ez az egyik legismertebb dala. A Karthagónál is az volt, hogy Szigeti Ferit, a zenekar vezetőjét próbáltuk lebeszélni a Rekviem című dalról. Túl lassúnak találtuk, de egyszerre, bumm, beütött. Ezt a függetlenséget, amit a rock jelentett, egyszerűen képtelen voltam feladni. Ennek a szabadságnak viszont meg kell fizetni az árát. Nem lehetsz beteg, mert akkor nincs koncert, és akkor nincs pénz sem. Az elmúlt pár évben egyébként nehéz időszakot élt át a szakma. Mint ahogy én is. Volt olyan év, amikor kikapcsolták otthon a televíziót, a telefont, mert nem tudtam fizetni. Persze akkor is volt mit a tejbe aprítani, csak kevesebbet. De
a rock and roll-élet ilyen: néha nagyon fönt vagy, néha meg nagyon lent.  

 
– Ma mégis boldog-boldogtalan énekes akar lenni.
– Ameddig a valóságshow-k dübörögtek, addig mindenki pornósztár akart lenni. Aztán a multik kitalálták az úgynevezett tehetségkutató műsorokat, az óvodában, ha ma megkérdez egy gyereket, mi akar lenni, rávágja: énekes. Ez egy jól felépített biznisz. Keresnek egy buszsofőrt, mondjuk, Győzőt, és sztárt csinálnak belőle. Aláíratnak vele egy szerződést, és a jövedelme nagy százalékát elveszik tőle. Győző marhára örül, hiszen soha nem volt ennyit pénze. Közben ezzel a multik végleg ellehetetlenítik a poppiacot. Győzőt pár évig még futtatják, ha pedig már nem jövedelmező, akkor jöhet Józsika. És ez így megy a végtelenségig.


– Mivel lehetne megállítani ezt a folyamatot? 
– A huszadik században az egyik legfontosabb házi oltár a televízió, az igazmondó trubadúrláda. Ami ebből jön, abban az emberek hisznek, úgy gondolják, az az igazság. Tehát ha azt látják, hogy Gézuka sztár, akkor az úgy is van. Ez az oka annak, hogy mindenki énekes akar lenni. Nem tudják, mennyi munka van egy sikeres dalban, csak a csillogást veszik észre. Magyarországon egyébként is hihetetlenül nagy az egy főre jutó énekesek száma.


–  A régi énekesek közül ki tud fent maradni?
– Aki bitang jól csinálja még mindig. Rövid távon egyébként át lehet verni a közönséget, de hosszú távon semmiképp. A rocknak az a szépsége, hogy alulról építkezik, ezért érzik sokan magukénak ezt a műfajt. Én szeretek bratyizni a közönséggel. Persze ismerek olyan, általam nagyon nagyra tartott előadókat, akik ezt nem teszik.


– Kire gondol?
– Például ilyen Ákos, meg a Tankcsapda is.

– Igaz, hogy annak idején valaki át akarta csempészni a határon, hogy Hollandiában sztárt csináljon önből? 
– Abszolút. (Mosolyog.) Egy vitorlás presszóban zenéltem egész nyáron, ott látott meg egy holland krapek, akinek eszébe jutott ez az őrültség. Azt mondta: nem érdekli a szocializmus, az sem, hogy nem voltam katona, és hogy nem kapok papírokat az utazáshoz. Egyszerűen berak
a csomagtartóba és milliomost csinál belőlem. Folyton azt mondogatta: „Te vagy a magyar Mick Jagger.” Persze akkor még azt sem tudtam, hogy kiről beszél.


– Később viszont találkozott vele.
– 1995-ben, amikor Budapesten lépett fel a The Rolling Stones. Előttük Gary Moore énekelt volna, de kiesett, mert összeverekedett valakivel egy ír kocsmában. Helyette gyorsan találniuk kellett egy zenekart, ezért a menedzsment bekért pár lemezt a Magyar Hanglemezgyártótól. A mai napig nagyon büszke vagyok rá, hogy engem választottak. A vállalat persze próbálta őket meggyőzni arról, hogy mások sokkal több lemezt adtak el. De jött a levél, hogy őket ez nem érdekli, nekik Takáts Tamás kell, és kész.


– Egyébként miért nem ment el Hollandiába?
– Egyrészt szerelemes voltam a későbbi feleségembe, másrészt megijedtem. Minden úgy jó, ahogy történt. 1979-ben óriási nagy dolog volt, hogy bekerültem a Karthagóba. Később tudtam meg, hogy az egyik koncerten jelen volt az ORI ügyelője, félrehívta Szigeti Ferit, és azt mondta neki: „Szépen énekel ez a Tamás, de miért kell neki ugrándoznia? Miért nem tud egy helyben maradni? Olyan szépen állhatna elöl, mint Vikidál Gyula vagy Szörényi Levente.” Feri erre annyit válaszolt: „Tamás ilyen, kicsit lökött.” Egyszerűen nem tudtak velem mit kezdeni, kimentem a színpadra és megőrültem. Állítólag vannak olyan sztárok, akik otthon gyakorolnak, a tükör előtt. Nekem ez belülről jön. Amikor Révész Sanyi kilépett a Piramisból, engem hívtak, de nem akartam második lenni. Sokkal többet fizettek volna, de nem mentem. Meg akartam maradni annak, aki vagyok: Takáts Tamásnak. Aki tud tükörbe nézni. Aztán 1990 elején Gál Gáborral megalakítottuk a nevem alatt futó Dirty Blues Bandet, amit 2008-ban Takáts Tamás Blues Bandre változtattunk át, mert megtértem.

– Ült a kocsmában egy koncert után, és egyszer csak megvilágosodott?
– Valahogy úgy. Akkoriban azt képzeltem, én vagyok Jim Morrison, minden hülyeségben benne voltam. Kivétel a heroin és a meleg marhaságok. Minden szép nőt megkaptam, belül mégis üres voltam.


– Házasságpárti volt?
– Akkor még nem, ma már az vagyok. Azzal, hogy nem házasodunk meg, tönkretehetjük az életünket. Egyszer révbe kell érni. Szóval azon a bizonyos bulin odajött hozzám egy keresztény barátom, és azt kérdezte: „Tamás, meddig csinálod még ezt?” Erre annyit válaszoltam: „Fogalmam sincs, de már rettentően unom.” Rá egy hétre elvitt egy gyülekezetbe, és ott jól éreztem magam. Nekem már gyerekként is marhára tetszett
a Biblia, milliószor olvastam. De úgy éreztem, hogy akárhányszor elmentem egy helyre, egy templomba, mindenhol kétségbeesett, szomorú embereket, szürke szemeket láttam. Itt öröm fogadott. Éreztem, nekem ez kell.


– Nyolc év után tavaly Úton címmel jelent meg az új album. Miért várt vele ennyit?
 − Ma már nehéz lemezt kiadni, mivel bármikor bármi ingyen letölthető. A lemezpiac végleg meghalt, a legtöbb pénz a koncertezésben van. Szerencsére mi kaptunk némi támogatást a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjától, amiből ki tudtuk adni ezt az albumot. Van benne rock, egy kis lírai blues, amit zenésznyelven „ratyaratyának” hívunk. Két dolog van, amit rohadt nehéz énekelni: operát meg heavy metalt, utána jön csak a blues.

Névjegy

Takáts Tamás magyar rock- és bluesénekes, gitáros, többek közt a Karthago és az East zenekar tagja. 1990-ben Gál Gábor gitárossal megalakította a Takáts Tamás Dirty Blues Bandet, 2008-ban a csapat nevét vallási okokból Takáts Tamás Blues Bandre változtatta, a csapattal azóta is rendszeresen koncertezik. Számos alkalmi, tematikus (például kábítószer-ellenes) lemezen és koncerten közreműködött, emlék­koncerteken vett részt.

Címkék#Hírkereső

Ezek is érdekelhetik