Vona helyett

2017.08.28. 12:53

Fidesz: a helyi jobbikos politikusok kérjenek bocsánatot a nyugdíjasoktól!

A Fidesz arra szólítja fel a helyi jobbikos politikusokat, hogy legalább ők kérjenek bocsánatot a nyugdíjasoktól az ellenzéki párt elnöke, Vona Gábor helyett – közölte Halász János.

A kormánypárt frakciószóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: több mint egy hónap telt el azóta, hogy Vona Gábor a nyugdíjasokon gúnyolódott, Facebook-bejegyzésében „felháborító stílusban minősítgette őket”, gúnyolódott a remegő kezükön, a kis bevásárlókocsijukon, és azt írta róluk, szemeikben gyűlölet lobog, a szájukból szennyvíz folyik, és felhörgik a 20. század minden traumáját.

A nyugdíjasok még mindig várják a Jobbik elnökének bocsánatkérését – jelentette ki Halász János, emlékeztetve arra, hogy egy országos reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a válaszadók csaknem háromnegyede sértőnek tartja Vona Gábor mondatait. Ezeknek az embereknek több mint kétharmada szükségesnek tartja a pártelnök bocsánatkérését a nyugdíjasoktól – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy még a Jobbik-szavazók jelentős része is bocsánatkérést vár, ami azonban eddig nem történt meg. A szóvivő ezért ismét felszólította Vona Gábort, kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól, de mellette most már más jobbikos politikusoktól is ezt várják: a Fidesz múlt héten bejelentett országos tájékoztató kampányának új elemeként a kormánypárt országgyűlési képviselői, választókerületi elnökei, helyi politikusai meg fogják kérni a helyi jobbikos politikusokat, hogy legalább ők kérjenek bocsánatot Vona Gábor helyett.

A Vlagyimir Putyin hétfői budapesti látogatását firtató kérdésre Halász János azt mondta: az orosz elnök alapvetően a cselgáncs-világbajnokságra érkezik – ő a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöke -, és ha már itt van, Magyarországon, nyilvánvaló, hogy találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is. Ez egy rövid munkatalálkozó lesz – jelezte.

A Putyin-látogatással kapcsolatos ellenzi tiltakozásokat a frakciószóvivő úgy kommentálta: biztos viccesek akarnak lenni, de amikor Magyarország érdekeiről van szó, akkor nem viccelődni kell, hanem komolyan oda kell állni az ügyek mellé. Szerinte a tiltakozó ellenzékiek gyengeségének és alkalmatlanságának egyik jele, hogy „ennyire képesek”.

A magyar emberek érdeke az, hogy kiegyensúlyozott és stabil kapcsolatok legyenek a nagyhatalmak – köztük Oroszország – és Magyarország között – hangsúlyozta a politikus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!