Gyászol a magyar irodalom, elhunyt Takáts Gyula
Mik ezek?
XTakáts Gyula 1911. február 4-én született a Somogy megyei Tabon. Középiskoláit Kaposváron végezte, majd 1934-ben a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet földrajz, geológia és filozófia szakon.
1991-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Alapításától, 1992-től tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, 1994-től a Magyar Pen Club alelnöke.
Irodalmi munkásságát 1941-ben Baumgarten–díjjal, 1960-ban és 1971-ben József Attila-díjjal, 1983-ban a Művészeti Alap nagydíjával jutalmazták. 1985-ben Déry Tibor-jutalomban, 1991-ben életműve elismeréseként Kossuth-díjban részesült. Még ebben az évben megkapta a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetést. 1971-től Tab, 1973-tól Kaposvár, 2002-től Balatongyörök díszpolgára.
Takáts Gyulát Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Takáts Gyula
1911-ben született Tabon.
1934-ben diplomázott földrajz, geológia és filozófia szakon Pécsen.
1939-től Munkácson, majd Kaposváron tanított.
1941-ben Baumgarten-díjat kapott.
1948-ban a Római Magyar Intézet ösztöndíjasa volt.
1949-től a kaposvári múzeum igazgatójaként dolgozott.
1957-től a Magyar Pen Klub tagja volt.
1960-ban, majd 1975-ben kiérdemelte a József Attila-díjat.
1973-ban Kaposvár díszpolgára lett.
1985-ben Déry Tibor-díjat kapott.
1991-ben tüntették ki a Kossuth-díjjal.
1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt.
1994-ben a Magyar Pen Klub alelnöke lett.
A Berzsenyi Irodalmi Társaság elnöke, közel ötven kötete jelent meg
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
Képgaléria
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. K&A 2008. november 25. 23:12
Dudus bátyja, sétáinkat a fasorban és a beszélgetéseinket örökké őrizzük a szívünkben.
-
7. rafia, 2008. november 20. 22:40
Szomorúan olvastam e hírt!
Én ismertem a Gyula Bácsit mivel 28.évig abban az utcába laktam ahol ő lakott s 4.házal arébb lakott mint én s a szüleim a szüleim ma is ott élnek.
Sokat beszélgettem vele,mindig vidám embernek ismertem őt.
A pár éves kisfiamat is mindig megcsodálta,s mosolyt csalt a fiam az arcára.Pedig köztudottan nem igazán szerette a gyerekeket,de ugy látszik én meg a fiam mindig le tudtuk venni a mosolyunkkal ,kedveségünkel a lábáról.
Én mindig szeretettel fogok rá gondolni.
Isten nyugosztalja Gyula bácsit!Nyugodjék békében!
A hozzá tartozóknak meg résztvétem!
Hát igen sajnos el ment megint egy jó ember közülünk! -
6. Zsol 2008. november 20. 18:47
Tisztelettel emlékezünk !!
Maradandót alkotott életművével ! -
5. krk 2008. november 20. 17:51
Szívünkben örökké élni fog.
-
4. Én2 2008. november 20. 13:06
Istwn Nyugasztalja!
Ismét szegényebbek lettünk! -
3. MIM 2008. november 20. 12:25
Sajnos elvesztettünk egy értékes embert. Őszinte részvétem a hozzátartozóknak.
Tisztelettel: Vass Szabolcs Magyar Ifjúságért Mozgalom ügyvivő
-
2. Sajnos 2008. november 20. 11:05
Szép kort ért meg, és maradandót alkotott, sajnálom.
-
1. Sajnos 2008. november 20. 11:05
Szép kort ért meg, és maradandót alkotott, sajnálom.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









