Nincs benne semmi különös

2020.11.22. 09:30

Megszokott, hogy katonák járőröznek Európa nagyvárosaiban

A kontinens legtöbb országában kiveszi részét a koronavírus-járvány elleni védekezésből a hadsereg. Azonban a terrorfenyegetettség miatt sok helyen már évek óta segítik a rendfenntartók munkáját a katonák.

Évek óta járőröznek katonák Európa nagyvárosaiban, akiket a 2015-ös terrortámadások után vezényelték ki több helyen is az utcára, hogy ezzel is elősegítsék a biztonságot. Az elmúlt hónapokban azonban sok helyen a koronavírus-járvány elleni védekezésben is segédkeznek a nemzeti hadseregek – írja összeállításában a V4NA hírügynökség.

Olaszország

Olaszországban már 2008 óta kint vannak az utcán a katonák, hogy a rendőrök munkáját segítsék. Abban az évben indult el a Strade Sicure (Biztonságos Utcák) nevű hadművelet, amellyel a bűncselekményeket akarták megfékezni az olasz városokban. 2018-ban például az újévi leárazások miatt a bevásárlóutcákat ellenőrizték – ez része volt a hadműveletnek. De az európai terrortámadások miatt is szükséges lett a katonák jelenléte az utcákon.

Photo: Italian Esercito soldiers stand guard in the streets of " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#Rome, motion to not take pictures. pic.twitter.com/rrgp84aEYK

Szintén megtalálhatók a katonák egyes turistalátványosságoknál is, így például Pisában a ferde toronynál vagy Bolognában a San Petronio-bazilikánál. Rómában pedig ott vannak a katonák a Colosseumnál, a Vatikánnál és a Piazza Navonánál is. Ez először sokakat meglep a turisták közül, főleg mert gépfegyvert is lehet látni náluk.

A katonaságra pedig szükség volt a koronavírus-járvány első hulláma alatt is Olaszországban. A hadsereg a kijárási tilalom betartását segítette elő, és ellenőrizte az embereket, hogy betartják-e a szabályokat.

Franciaország

Franciaországban az Opération Sentinelle (Őrszem Hadművelet) még François Hollande elnöksége idején, a 2015-ös terrortámadások után indult be azzal a céllal, hogy felvegyék a harcot a terrorizmussal szemben. A 2015-ös év különösen gyászos volt a franciák számára, januárban a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztőségében fegyveresek lelőttek 12 embert, majd egy kóser szupermarketben gyilkoltak, novemberben pedig a Stade de France stadionban meccs közben robbantottak a terroristák, a Bataclan nevű klubban pedig egy koncert előadóit és nézőit vették célba fegyveresek. A terrortámadásokat követően a francia államfő rendkívüli állapotot hirdetett, és bejelentette, hogy felveszi a harcot a terroristákkal szemben.

Á Lorient, avec des militaires de l'opération Sentinelle. Les Français peuvent être fiers de leurs soldats. pic.twitter.com/OvXZ2MhjQE

Az Őrszem Hadművelet keretében országszerte 10 ezer katonát vezényeltek az utcára a legkevésbé biztonságos területeken Franciaországban. A legfokozottabb katonai jelenlétre a főváros környéki Ile-de-France régióban volt szükség, itt 6 ezer fegyveres járőrözött 2015-ben, ebből 2500-an Párizsban feleltek a közbiztonságért.

A katonák bevetése nem olcsó mulatság, a France Info 2016 januárjában megjelent cikke alapján naponta egymillió euróba kerül Franciaországnak a katonák jelenléte az utcákon. A lapnak nyilatkozó kereskedő szerint azonban megnyugtató a fegyveresek jelenléte, akik egész nap róják az utakat, akár 25 kilométert is megtesznek mintegy tizenöt kilós menetfelszerelésükkel.

A járvány miatt bevezetett tavaszi karantén idején Emmanuel Macron francia elnök szintén a hadsereg segítségét vette igénybe a kijárási korlátozás betartásának ellenőrzése, a biztonság fenntartása és a lakosság ellátása érdekében.

Belgium

Belgiumban szintén 2015 óta járőröznek rendszeresen katonák a legveszélyesebbnek tartott települések, Brüsszel, Liège és Antwerpen utcáin a Vigilant Guardian művelet keretében. Bár a fegyveresek jelenléte több civil szervezetnek nem tetszett, Jan Jambon belügyminiszter kijelentette, hogy a belga kormánynak jogában áll, hogy különleges körülmények esetén bevesse a katonaságot a rendfenntartás és a biztonság érdekében. Márpedig a politikus szerint a párizsi és a verviers-i terrortámadások kimerítették a kivételes helyzet fogalmát.

Az RTBF 2016 februárjában megjelent cikkében arról ír, hogy naponta 700 katona járőrözik Brüsszel és Antwerpen utcáin, a szövetségi rendőrség munkáját segítve, 2015 novemberében a párizsi merényleteket követően pedig a Belgiumban járőröző katonák száma elérte az 1250-et, mivel négyes szintű riasztás volt érvényben.

Resolute and focused, that's how our soldiers " target="_blank" rel="noopener noreferrer">@Bvr5Li contribute to Operation Vigilant Guardian! #OVG #Brussels #Bevrijding/5deLinie pic.twitter.com/hyr5uZ9prW

Ahogy számos más európai országban, úgy Belgiumban is besegített a katonaság a rendőröknek a koronavírus idején, Pieter De Crem korábbi biztonsági és belügyminiszter, valamint Philippe Goffin korábbi védelmi miniszter javaslatára a Miniszterek Tanácsa jóváhagyta a katonák folyamatos helyszíni bevetését, így lehetőséget kaptak arra, hogy szükség esetén akár 550 katona teljesítsen napi szinten szolgálatot az országban. Goffin elmondása alapján azonban a ténylegesen bevetett katonák száma ennél jóval alacsonyabb, 200 körül van, amihez hozzáadódik 100 fő tartalékos katona, akik azonnal rendelkezésre állnak szükség esetén.

A koronavírus-járvány miatt egyébként több európai országban is a hadsereg bevetése mellett döntöttek. Spanyolországban tavasszal, az első hullám alatt és most ősszel a második hullámban is kivezényelték a katonákat. Ők azt ellenőrizték, hogy mindenki betartja-e a szabályokat.

Németországban szintén a járvány első hulláma idején jelentették be, hogy 15 ezer katonát mozgósítanak, hogy részt vegyenek a járvány elleni védekezésben. Ezt a számot nemrégiben 20 ezerre emelték. Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter kijelentette, még több embert is rendelkezésre tudnak bocsátani, „még többet akarunk segíteni”.

A katonaság az egészségügyi hatóságok munkáját segíti, kórházaik bekapcsolódtak a polgári ellátásba, és segítenek az idősotthonok ellátásában. A miniszter kiemelte, a hadsereg készen áll, hogy segítsen majd az oltásban is saját mobil oltási központjaival, valamint készülnek arra is, hogy részt vesznek a vakcina szállításában.

Hasonló a helyzet az Egyesült Királyságban is. Ott Liverpoolban kezdtek tömeges tesztelésbe, és ebben segít a katonaság, mintegy kétezer katonával. A városban egyébként tíz nap alatt közel 100 ezer embert teszteltek le. Közülük 700 fő teljesen tünetmentes volt, de pozitív lett a koronavírustesztje.

Army at Anfield as Liverpool's mass testing operation expandshttps://t.co/jNqtWv50zb

Ismét bevezették a veszélyhelyzetet a koronavírus-járvány miatt Magyarországon is, és szigorú intézkedéseket hoztak. Este 8 és reggel 5 óra között kijárási tilalom van, amelynek betartatását a honvédség is segíti. A katonákat ezenkívül bevonják a közrend fenntartásába, illetve ahol lehetséges, az egészségügyre nehezedő teher viselésébe is.

Borítókép: Katonák járőröznek szájmaszkban Párizsban 2020 októberében

Ezek is érdekelhetik