Ország-világ

2021.08.15. 19:58

Világbajnoki bronzérmesek lettek a magyar lányok Debrecenben (videó)

A házigazda magyar válogatott szerezte meg a bronzérmet a Debrecenben zajló U19-es női kosárlabda-világbajnokságon, miután a vasárnapi helyosztón szinte végig vezetve legyőzte Malit.

Jutalomjátékra készült a a magyar válogatott a debreceni rendezésű U19-es kosárlabda világbajnokság bronzmérkőzésén – írja a Haon.hu, a Hajdú-Bihar megyei hírportál.

Mindkét gárda nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe. Mali pontokkal kezdődött a találkozó, de aztán gyorsan fordítottak a mieink a szép számú közönség nagy örömére. Bátran vállalkoztak a fiatalok, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen négypontos magyar vezetéssel zárult a nyitónegyed (18–14).

Dombai Réka triplája vezette fel a második etapot. Az idő elteltével nem hogy csökkent volna, hanem még nőtt is az iram, és a csapatok próbálkozási kedve sem esett vissza. Boros Júlia ezúttal is vezére volt csapatának, a másik oldalon Sika Kone vitte a hátán Malit. Már tíz ponttal is mentek a mieink, de az afrikaiak nem estek össze, folyamatosan látótávolságon belül maradtak, ám így 42–31-es magyar előnyt mutatott a szünetben az eredményjelző.

A második játékrészt erősen kezdte Mali együttese, a harmadik negyed felére négy pontra apadt az előny, de Kéita Aya és Boros Júlia hármasai visszaállították a szünet előtti különbséget (26. perc, 54–43).

Hatalmas szívvel játszott a magyar csapat, minden labdáért, pontért megharcoltak a mieink, és ha esetleg támadásban hibádzott valami, azt védekezésben pótolták Madár Eszterék.

Ennek is köszönhetően a zárónegyedre az addigi legnagyobb különbségnél, 13 egységnyi hazai előnynél fordultak a csapatok.

A vb legfontosabb 10 perce előtt állt a magyar gárda, és szerencsére ezt Cziczás László tanítványai is átérezték, és mindent elsöprő offenzívába kezdtek, felőrölve az egyre kétségbeesettebb afrikaiakat. És teljesen megérdemelten nyertek 88–67-re, ezzel megszerezve a bronzérmet!

A döntőben az Egyesült Államok Ausztráliával játszik vasárnap 20:30-tól.

Fotó: fiba.basketball

Magyarország-Mali 88–67 (18–14, 24–17, 20–18, 26–18)

U19-es női kosárlabda világbajnokság, bronzmérkőzés, Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok, 200 néző.

Magyarország: Kéita 6, Boros 25/15, Dombai 18/12, Krasovec 10, Madár 6. Csere: Sitku 6, Rozmán -, Gyöngyösi -, Holcz 9, Telegdy 5, Miklós -, Rakita 3/3. Vezetőedző: Cziczás László.

Mali: Sangare 15, S. Kone 25, F. Kone 5/3, D. Berthe 5/3, Dabou 8. Csere: Coulibaly -, S. Berthe -, Kouyate -, Haidara 1, Sissoko 8/6, Sanou -, Cisse -. Vezetőedző: Sory Diakité.

Út a bronzéremig

A magyar együttes a csoportkört 2/1-es győzelmi mérleggel zárta, majd a nyolcaddöntőben Olaszországot, a negyeddöntőben Csehországot verte, a szombati elődöntőben pedig kikapott a favorit és címvédő amerikaiaktól a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

A zárónapi ellenfél a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások következtében késve érkezett meg a hajdúsági városba, és első csoportmérkőzését játék nélkül a cseheknek ítélték meg 20-0-lal. Ezután az afrikaiak Japánt és Kanadát is legyőzték, a 16 között a Koreai Köztársaságot, a 8 között pedig óriási meglepetésre Oroszországot múlták felül, végül az elődöntőben 12 ponttal kikaptak Ausztráliától.

A magyar válogatott az első magyarországi kosárlabda-világbajnokságon az első érmét szerezte meg az U19-es vb-k történetében.

 

Ezek is érdekelhetik