kolbászfesztivált

2020.02.20. 09:00

Friss hazai húsból készül az igazán jó kolbász

Mennyei illatok és ízek fogadták a piacra érkezőket a hétvégén; kolbászfesztivált szerveztek, és az idei első kolbászsütő rendezvény ahogy az várható volt, jókora sikert aratott.

Harsányi Miklós

Sorok álltak a májas és véres hurkára várva, sült kolbászból sem volt hiány, és helyben sütött töpörtyű is várta az éhes vendégsereget. Ezúttal hat csapat serénykedett, és szombaton már kora délelőtt több százan kóstoltak bele a munkájuk eredményébe.

– A jó kolbász titka két dologban rejlik: kiváló magyar húsból és fűszerekből kell készülnie – mondta lapunknak Antal Ferenc, a Kapos Friss Hús csapatának tagja. – S természetesen ne feledkezzünk meg a harmadik összetevőről, a tapasztalatról sem. A kolbászban az is fantasztikus, hogy rengeteg recept létezik az elkészítésére, s érdemes végigkóstolni a finomságokat.

Csülök, fasírt, hurka és kolbász: a hagyományos ízek rajongói bőséges választékot találtak a többi standnál is. Sátrai István szerint a nagypiaci kalandozás most méginkább élményszámba megy, ezt bizonyította, hogy újabb látogatók érkeztek a standokhoz.

A Kaposvári Nagyik kitettek magukért: a nyugdíjas egyesületek tagjai süteményt hoztak, illetve helyben sütött farsangi forgácsfánkkal rukkoltak elő.

Sok recept létezik az elkészítésére, s érdemes végigkóstolni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában