Járványügy Somogyban

2020.05.04. 11:30

Felgyógyult a fertőzésből, de elvesztette a feleségét a 79 éves férfi

Közel egy hónapig küzdött a koronavírussal a balatonlellei a 79 esztendős Fabi József, ebből huszonkét napot töltött kórházban. Felesége, a Somogyban elsőként regisztrált koronavírusos beteg Margit néni, sajnos nem élte túl a kórt.

Barkóczy László

– Először március 22-én vettük észre a tüneteket édesanyámon – emlékszik vissza Huszka Tiborné, Gabi, miként kezdődött szülei tragikus és egyben szerencsének mondható története. – Édesanyámnak magas láza volt, köhögött és rázta a hideg. Azonnal hívtam az ügyeletet. Sajnos állapota nem javult. Folyamatosan köhögött, és a lázát csak ideig-óráig sikerült a lázcsillapítókkal ­legalább 38,5-re leszorítani. Másnap hívtam a háziorvost, aki antibiotikumot írt fel neki és a közben folyamatosan hasonló tüneteket produkáló édesapámnak is.

Huszka Tiborné nem tudja, hogyan kaphatták el szülei a koronavírust. Sejtése szerint megfoghattak valamit, ami fertőzött volt, de bizonyíték erre sincsen. – Édesanyámat aztán március 28-án szombaton mentő szállította a kaposvári kórházba, a pulmonológiai osztályra – folytatja Huszka Tiborné. – Tüdőgyulladással kezelték, és újabb antibiotikumot kapott. Csütörtökre aztán annyira leromlott az állapota, hogy lélegeztetőgépre került. Közben édesapám is olyannyira lebetegedett, hogy őt is mentő vitte a kórházba. Kórházigazgatói engedéllyel mindketten egy szobába kerültek az infektológiai osztályon.

Pénteken lett meg a teszteredmény, és sajnos mindketten pozitívak lettek koronavírusra. Kontakt-kutatást rendeltek el, az érintettek számára azonnal hatósági karantént rendeltek el, majd eljöttek teszteket is végezni.

– Anyukámnak több alapbetegsége is volt – emlékszik vissza Huszka Tiborné. – Gyerekkorában TBC-s volt, így hörgőszűkülete volt, amit gyógyszerekkel jól kezeltünk a korábbi időszakban. Ezenkívül egy szintén gyerekkori baleset következtében rögzült a csípője, bottal tudott járni. De a gerincproblémái és a csontritkulása ellenére sem volt fekvőbeteg, még a vírusfertőzés előtt is kapálgatott a kiskertben, ha jobban érezte magát. Édesapám Parkinson-kóros, vérnyomás problémái voltak.

Április 6-án hétfőn Margit néni nem tudott tovább küzdeni a vírussal. Noha előtte hétvégén még úgy tűnt, legyőzheti a kórt, az azonban mégis felülkerekedett rajta.

– Édesapám hívott reggel, hogy édesanyám elhunyt – küszködött könnyeivel Gabi. – Először el sem akartam hinni, hisz hallottam a lélegeztetőgép hangját a telefonban.

Józsi bácsinak az ezt követő három nap teljesen kiesett. Felesége elvesztése és a vírussal való küzdelem nagyon legyengítette. Elmondása szerint akkor még álmodott is a vírussal.

– Amikor végül magához tért, – folytatja Huszka Tiborné – nagyon gyenge volt, és addigra sokat fogyott. De napról napra egyre jobban lett. A fertőzés mellékhatásaként kialakult nála egy vérrögösödés, amit a mai napig injekcióval kezelünk. Amikor apu jobban lett és már két egymást követő tesztje is negatívnak bizonyult, hazaengedték. További feltétel volt, hogy folyamatosan mellette kell lennem, ápolnom kell.

A 79 éves Józsi bácsi mostanra egészen jól van. Folyamatosan erősödik, jelenleg 10-15 lépést is meg tud tenni bottal egyszerre. De lánya elmondása szerint hosszú még az út a teljes felépülésig.

– Nagyon hálás vagyok az orvosoknak és a nővéreknek a rengeteg segítségért – zárja le a történetet Gabi. – A településen sokan támadtak alaptalanul minket, sok igazságtalanságot kellett elviselnünk az elmúlt időszakban. Az emberek félelme olykor elhomályosítja a koronavírus elleni küzdelem helyes lépéseit. Remélem a történetet megismerve, a támogatásra, az eddigi tapasztalatokra, és a valós problémák megoldására koncentrálhat mindenki.

 

Hálás az kórházi dolgozóknak, segítettek a boltosok is

Huszka Tiborné kiemelte: mindenki végig nagyon kedves és segítőkész volt miután kiderült a baj. Ahogy karantént rendeltek el számukra, szinte azonnal segítettek nekik a boltosok és azok, akik élelemmel látták el őket. Mindent házhoz vittek, így, bár nem volt szabad, de nem is kellett kimozdulniuk.

A kaposvári infektológiai osztály nővérei és a kezelőorvos mindent megtettek szüleiért, állandó telefonos kapcsolatban voltak az idős beteg szüleit hivatásszerűen ápoló asszonnyal. Ahogy meséli, nem lehet elég hálás azért gondos odafigyelésért, amit szülei kezelése során az egészségügyi személyzettől kapott.

Járványügy Somogyban

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában