Minden napra Balaton

2020.07.13. 14:00

Besokallt a szemesi polgármester

Július elsejével lemondott a szemesi polgármester. Szomorú Szilárdot októberben választották a település első emberévé.

Koszorus Rita

A Balaton-parti település utcáin békesség van, de a közösségi térben forrnak az indulatok, érvek és ellenérvek csapnak össze. – Feszült a helyzet a lakosság körében, senki nem tudja, hogy mit higgyen el az interneten megjelenő állításokból – erősítették meg lapunknak a megkérdezett vendéglátósok. – A vádaskodásból lett elege a polgármesternek.

Németh Kornélné, alpolgármester vette át ügyvivőként Balatonszemes irányítását. – Nagyon sajnálom, hogy nem folytathatjuk együtt a munkát, ez a testület a megválasztása óta egyetértésben tette a dolgát Balatonszemes javára. Pedagógus vagyok, eddig az iskolában kellett a rám bízott tanulók, kollégák dolgait, problémáit intéznem. Kihívásnak fogom fel a mostani helyzetet, és a feladatomat a legjobb tudásom szerint igyekszem ellátni.

Németh Kornélné elmondta, mivel azt ígérték a választóiknak, hogy felgöngyölítenek kétes ügyeket, felfogadott a testület egy könyvvizsgálót, aki nem talált semmilyen visszásságot.

A szemesiek azt mondják, hogy az indulatok igazán akkor szabadultak el, amikor gondja akadt a testületnek a települést fenntartó társaság ügyvezetőjével. Úgy tudjuk: egy vita hevében meglökött egy alkalmazottat, az esetet ki akarta vizsgálni a testület. Minden dolgozót behívtak a hivatalba egyik nap, hogy végére járjanak az ügynek. Ezt a rendőrség szakította félbe, akiket a bezárt hivatalajtón kívül maradt ügyvezető hívott ki.

Ezután nem rúgták ki, hanem az ügyvezetői feladatok végzése alól felmentették. Erre válaszul több sértő fotó, hangfelvétel és dokumentum került az internetre. Ezután állt fel a polgármester.

Megkérdeztük Havasy Tamást, a településfenntartó társaság volt ügyvezetőjét. Elmondta: szerinte a polgármester azért mondott le, mert a lelkiismerete nem engedte, hogy ott folytassa tovább, ahol az elődje abbahagyta. – Valótlan indokokkal mondtak fel nekem – mondta a balatonszemesi ingatlannal rendelkező férfi. – Ezért munkaügyi pert fogok indítani.

Havasy Tamás szerint munkaviszonya megszűnését az eredményezte, hogy elkezdte vizsgálni a múltat. – A már megtörtént dolgokon túl kell lépni, de szerintem ehhez fel kellene tárni az elmúlt évek visszaéléseit – hangsúlyozta.

Megkérdeztük, ha valóban voltak ilyen esetek, azokat miért nem tárta fel a könyvvizsgáló. – Mert az nem pénzügyi átvilágítás volt, csak könyvvizsgálói – válaszolta.

Megfelelő jelölt

Havasy Tamás azt mondta lapunknak: sokan biztatják arra, hogy induljon polgármesternek, s maga is elgondolkodott rajta. Ugyanakkor megfelelő jelöltet szívesen támogatna is. Ilyennek tartja azt is, aki az előző választáson másodikként végzett Balatonszemesen.

 

Szomorú búcsú; sok volt a támadás

Első utunk természetesen a lemondott szemesi polgármesterhez vezetett, hogy megkérdezzük: miért jutott erre a döntésre? Azonban Szomorú Szilárd nem kívánt élni a lehetőséggel, azt mondta: szeretné magában minél előbb lezárni életének ezt a periódusát.

Így mindössze arra a nyilatkozatra támaszkodhatunk, amelyet a lemondott településvezető lemondásakor tett és amelyben az szerepel, hogy az ellene irányuló rosszindulatú támadások és a napi szintű lejárattatások miatt döntött úgy, hogy lemond a balatoni település vezetéséről.

Minden napra Balaton

A dosszié további cikkei

Minden napra Balaton

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik