Minden napra Balaton

2021.07.02. 20:00

Egymillió forinttal tart helyben a balatoni település

Egymillió forintot ad minden újszülött gyermeknek a balatonszentgyörgyi önkormányzat. A pénz azoknak a családoknak jár, akiknek a gyermekei idén január elseje után születtek, néhány esetben viszont a tavaly év végén születetteket is támogatják. A program célja, hogy minél több fiatal maradjon a településen.

Marosi Gábor

Néhány héttel ezelőtt tették le a bölcsőde alapkövét Balatonszentgyörgyön. A kétcsoportos intézmény várhatóan jövő szeptembertől fogadja majd a gyermekeket. A bölcsődébe nemcsak helyiek, hanem környékbeliek is járhatnak majd. Az új támogatási programnak köszönhetően azonban elképzelhető, hogy az új épület szinte csak szentgyörgyi gyerekektől lesz hangos. Farkas László Nándor polgármester elmondta, a fiatal házaspárok körében futótűzként terjedt el az egymillió forintos segítség híre, ezért várhatóan a következő években jóval többen vállalnak majd gyerekeket. A támogatásnak azonban komoly feltételei vannak, és a pénzt is csak másfél évtized múlva kapják meg a családok.

– Amint megszületik egy balatonszentgyörgyi gyermek, az önkormányzat egymillió forintot helyez letétbe a számára – hangsúlyozta Farkas László Nándor. – Ehhez az összeghez akkor nyúlhatnak hozzá a családok, ha vállalják, hogy gyermekük a faluba jár bölcsődébe, óvodába és itt végzi el az általános iskolát is. Az egymillió forintot addig hosszú lejáratú állampapírba helyezzük, majd amikor a diák elballag a nyolcadik osztályból, akkor kamatokkal együtt felveheti az összeget. A támogatási programról szóló határozat szerint azoknak segítünk, akik 2021. január elseje után jöttek világra, de ha 14 év múlva lesz olyan nyolcadik osztályos, aki évvesztes volt, tehát 2020-ban született, akkor ő is megkapja a pénzt – mondta a polgármester. A balatonszentgyörgyi önkormányzat százmillió forintot különített el a célra, mellyel számításaik szerint tíz évre tudják biztosítani a támogatást.

Fiatalítanának

Farkas László Nándor elmondta: a település az elmúlt évek szigorú gazdálkodásából, a megtakarításokból és az adóbevételekből finanszírozza a programot. – Fiatalítani szeretnénk, ezért is találtuk ki ezt a támogatási formát – mondta a polgármester. – Illetve a kormányzati intézkedések mellett szerettünk volna olyan helyi ötlettel előállni, ami szimpatikus lehet a családot alapító fiataloknak, és annak hatására szívesen letelepednek nálunk. Azt gondolom, hogy jó helyen fekszik a település, a környéken gyorsan találhatnak maguknak munkát az emberek. A Balaton, valamint Keszthely közelsége sok lehetőséget kínál – fogalmazott Farkas László Nándor. Jelenleg 1700-an élnek Balatonszentgyörgyön, a lakosság harminc százaléka nyugdíjaskorú. Már az elmúlt években is több fiatal költözött a településre, amit a statisztikai adatok is igazolnak. Hat év alatt, 2014 és 2019 között a település létszáma hét és fél százalékkal emelkedett.

Fotó: MW

Minden napra Balaton

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik