2024.05.01. 17:05
Kortalan városligeti majális: együtt szórakozott a nagyi és az unoka
Rotyogtak a bográcsokban a pörköltek, csillámtetkós gyerekek futkároztak a népi játékok között és operett slágerek is felcsendültek május elsején. Szinte nem volt olyan somogyi település, ahol ne szerveztek volna majálist.
Ki lehetett volna tenni a megtelt táblát szerdán délután a kaposvári Városligetre. Több generáció látogatott el a majálisba, hogy a munka ünnepén színes programokon vegyenek részt. A kisautókat mindenki ki szerette volna próbálni, de sok gyerek várakozott a légvárak és a népi játékok előtt. A színpadon a gyermekelőadások után zenei programok következtek, majd a Senior zárja a majálist.
– Igyekeztünk olyan programokat összeállítani, hogy a család apraja-nagyja megtalálja a számára érdekes programokat – mondta Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója. – Jó látni, hogy a nagyszülők, szülők, gyerekek együtt szórakoznak.
Majális a kaposvári Városligetben
Fotók: Lang RóbertA liget hátsó részén közlekedési lámpákkal, táblákkal kialakított tanpályán közlekedtek a gyerekek bringával vagy rollerrel.
– Első alkalommal vagyunk itt, az öt állomáson a KRESZ szabályain kívül az újraélesztéssel is ismerkedhetnek a kicsik – emelte ki Garamvölgyi László, aki a Kulturált Közlekedésért Alapítvány képviseletében érkezett Kaposvárra. – Ha készségszinten alkalmazzák a gyerekek a megszerzett közlekedési ismereteket, akkor nagy valószínűséggel nem lesznek bűncselekmény áldozatai és nem szenvednek balesetet. Jackkel, a németjuhásszal pedig a felelős állattartásra is igyekszünk felhívni a figyelmet.
A Szent Margit-Szent József Plébánia melletti játszótéren családi fesztivált rendeztek május elsején. A szentmisét követően a gyermekeket színes kézműves- és sport programokkal, a felnőtteket előadásokkal várták. Az óriásmolinón megfestették Szent Józsefet, bemutatkoztak a somogyi huszárok, akik még ágyút is dörrentettek. Ebédre vadpörköltet kaptak a résztevők, de lángosból és süteményből sem volt hiány.
A Szent Margit-Szent József Plébánia családi napja
Fotók: Lang RóbertBalatonbogláron a Varga Béla Városi Művelődési Ház szabadtéri színpadán salsa és kangoo bemutató várta az érdeklődőket, a gyerekeknek mesekoncerttel, a felnőtteknek operett és musical dalokkal kedveskedtek.
Majális Balatonbogláron
Fotók: Németh LeventeBalatonlellén a Rendezvényparkban játékos versenyek, kötélhúzás, ugróiskola, célbadobás, táncbemutató, kézműves vásár is színesítette a majálist. Balatonszemesen az iskola mögötti téren tornával kezdtek, majd a zenés programok mellett bográcsokban főttek a finomabbnál finomabb ételek.
Majális Balatonlellén
Fotók: Németh Levente