fesztivál

2017.09.01. 19:28

Miénk a város: Kaposvárra költözött a rock és a kultúra

Színes programmal kezdődött el pénteken Kaposváron a Miénk város fesztivál. Míg sokakat a különféle megyei értékek vonzottak a Vigasságok terén, mások a hagyományőrző néptáncokat kísérték figyelemmel.

Gyeszát Zsolt

Már a hagyományos fesztivál első napján is megtalálhatták a látogatók a számukra kedves programot a somogyi megyeszékhelyen. Kisebbeket és idősebbeket egyaránt csábított a Kossuth téri vásár sokféle portékája, majd valamennyi korosztályt a Vigasságok terére vonzott a zeneszó délután.

Ám a hagyományőrző néptáncosokat a megyei értékek bemutatkozása előzte meg pénteken. Sokféle somogyi tradíciót felelevenítettek – az volt a cél, hogy minél színesebb képet kaphassanak az érdeklődők megyénk értékeiből. Többeket vonzott a bélyeges tégla készítés mestersége Őri Nándor gyűjtőnél. De volt, aki a balatonendrédi csipkekészítők asztalát látogatta. – Nem nehéz a mesterség, csak szeretni kell, s persze, nagy türelem kell hozzá – mondta kérdésünkre az endrédi Nagy Lajosné.

Hasonlóképpen elleshették a látogatók az ecsenyi tutyikötés fortélyait és annak hagyományait is. – Tutyijainkat, szőtteseinket, hímzéseinket, s a viseleteinket hoztuk magunkkal – mondta az ecsenyi Jusztuszné Péter Márta. De a művelődési intézet megyei csapata által szervezett értéknapra elhozták a települések többek között a karádi, a buzsáki, a vései, a bárdudvarnoki, s a göllei értékeket is. Az interaktív tárlat mellett boglári borok is bemutatkoztak a fesztiválozók előtt.

A városközponttól nem messze is tartalmas kikapcsolódást nyújtott a fesztivál, egészen pontosan a Takáts Gyula Emlékházban. Irodalmi összeállítással emlékezett meg Takáts Gyula életműve előtt a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság – tudtuk meg Egerszegi Edit ügyvezető titkártól. Borkóstolóval és olyan pogácsával is készültek az eseményre, melyet egykor Takáts Gyula is szívesen fogyasztott.

A Vigasságok tere nevéhez méltón vigassággal telt meg délutánra. Néptáncosok és népzenészek kedveskedtek a fesztiválra látogatóknak. Többek között hagyományőrző várdaiak, buzsákiak és karádiak is színpadra léptek. Este pedig hamisítatlan rockkoncertek várják a közönséget, előbb a Hollywood Roose, majd negyed tíztől a Beatrice lép színpadra a Kossuth téren.

Miénk a város: az első rendezvény sikere nyomán válhatott mára hagyománnyá ez a fesztivál – mondta megnyitójában Szita Károly polgármester pénteken este. Egész hétvégén egymást érik a koncertek, napközben kézművesek, népzenészek és táncosok szórakoztatják a megyeszékhely lakóit.

Ezek is érdekelhetik