Röplabda NB I., férfiak - döntő

2018.05.07. 23:41

Jól nyitott, jól blokkolt – Kaposváron egyenlített a Barcika

A somogyi megyeszékhelyen egyenlített a Vegyész RC Kazincbarcika az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki döntőben. Folytatás csütörtökön este a borsodi városban.

Fenyő Gábor

Fino Kaposvár–Vegyész RC Kazincbarcika 1–3 (–26, 20, –18, –20)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 800 néző. V.: Mezőffy, Horváth M.

A nyitójátszmában rengeteg hibával játszott a vendég barcikai együttes – 14 ponttal ajándékozták meg a kaposváriakat, s ebből kilenc nyitásrontás volt –, mégis ők örülhettek a közel félórányi csata után. Végig fej-fej mellett araszolt a két társaság, s előbb a vendégeknek, majd a házigazda somogyiaknak volt (kettő is) játszmalabdája, mégis a Vegyész került ki győztesen.

A második felvonásban aztán – az első kazincbarcikai meccshez hasonlóan – főszerepet kért az ifjabb Nagy Péter, Bögöly Gábor alkotta duó.

 

A harmadik játszmában a válogatott venezuelai légiós Páez Diaznak ismét volt egy remek sorozata, amikor kíméletlenül megszórta ászokkal a Finót. Már a szett elején tetemes előnyt szerzett a Vegyész RC Kazincbarcika, amit egészen a végéig meg is őrzött.

A negyedik, utolsó játszma a korábban már „besárgult” Mészáros Dömötör piros lapjával indult – ezért pont járt a Finónak –, ám ez érdekes módon mintha inkább a házigazdákat zavarta volna meg jobban. Döme sokszor tarthatatlan volt, s a sokszoros macedón válogatott Vlado Milevvel sem nagyon tudtak mit kezdeni a hazaiak.

Repkedtek a barcikai ászok – a borsodi alakulat karmestere, Páez Diaz egymaga nyolccal kínálta meg a kaposváriakat –, s hatásosak voltak a blokkjaik is. Egyre jobban elléptek a vendégek, s bár a Fino Kaposvár megpróbált felzárkózni, már túl késő volt. A 97 perces találkozót végül az ex-kaposvári, 42. életévét taposó Mészáros Dömötör zárta le, aki a mezőny legponterősebb játékosa volt.

Tulajdonképpen ugyanaz történt, mint három nappal korábban Kazincbarcikán, csak éppen fordítva: ezúttal a vendég Vegyész nyitott és blokkolt (sokkal) jobban. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc csütörtökön 20 órakor folytatódik Kazincbarcikán, s ezt a meccset is közvetíti az M4Sport.

Fino Kaposvár: Keen (4), Nikolov (7), Kalmár Á. (5), ifjabb Nagy P. (16), Bögöly (11), Vajda T. (6). Csere: Pápai P. (liberó), Nagy J. (–), Horváth K. (–). Vezetőedző: Demeter György.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez Diaz (8), Mészáros D. (19), Banai (9), Szabó D. (13), Milev (18), Juhász P. (8). Csere: Gebhardt Á. (liberó), Gebhardt N. (–), Toronyai (–), Blázsovics (–), Árva (1). Vezetőedző: Daniel Oravec.

Demeter György: – A harmadik és a negyedik játszmában csak futottunk az eredmény után, nem tudtunk mit kezdeni Páez Diaz extra nyitásaival. Amikor a leginkább kellett volna, akkor nem tudtunk kellően összpontosítani.

Daniel Oravec: – Végig próbáltuk nyomás alatt tartani a házigazda kaposváriakat, s végül sikerült felülkerekednünk a feszült mérkőzésen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában