röplabda, nők

2018.07.26. 13:02

A BL-ből érkezik a Diamant új feladója

A két magyar válogatott játékos, Miklai Zsanett és Vacsi Evelin után egy tapasztalt, neves feladó érkezését jelentette be az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának vezetése. A 2018/2019-es évadban a somogyiak színeiben folytatja pályafutását a 33 esztendős, szerb-magyar állampolgárságú Kristina Cesljar.

Kun Zoltán

Új játékossal bővült az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női röplabda-csapatának kerete. A somogyiaknál folytatja pályafutását Kristina Cesljar.

Az 1985-ös születésű játékos 11 éves kora óta él Szabadkán, és itt kezdődött el a sportkarrierje is – tájékoztatott Orosz Ferenc, a kaposvári klub elnöke. – 2004 és 2011 között a ZOK Spartak együttesében röplabdázott, ezután két éven át játszott a szintén szerb Jedinstvo Uzice gárdájában. 2013-ban Görögországba igazolt, és két szezont húzott le az AON Panaksiakos csapatában.

A 2015/2016-os évadban tagja volt a magyar bajnoki bronzérmes UTE alakulatának, és érdekesség, hogy lila-fehéreknél együtt játszott Nevena Ircicaninnal és Leidgeb Noémival, akikkel az új szezonban is egy csapatban szerepel majd, immár Kaposváron.

A 180 centi magas feladó az elmúlt két évben jutott el pályafutása csúcsára: a bolgár Maritza Plovdiv játékosaként kétszer is bajnoki címet és kupát nyert, és mindkét évadban ott volt társaival a Bajnokok Ligájában. A 2017/2018-as kiírásban a Maritza a legjobb 16 közé jutott a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban. A szerb-magyar állampolgárságú sportolónő augusztustól immár az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttesét erősíti, és túlzás nélkül állítható, hogy a somogyi klub vezetése igen értékes játékost szerződtetett.

– Az eddigi pályafutásom során több országban szerepeltem és sok nemzetközi sorozatban is szerepet kaptam, de a legnagyobb sikereimet a legutóbbi két évben értem el – mondta az 1. MCM-Diamant új szerzeménye. – Bolgár csapatommal a hazai elsőségek mellett a Bajnokok Ligájában is bizonyíthattunk, ahol minden egyes mérkőzés nagy élmény volt számunkra. Nagyon jól éreztem magam Plovdivban, és nem az volt a lényeg, milyen nagy klub játékosa vagyok, hanem az, hogy milyen harmonikus a viszony a játékosok között és milyen közeg veszi körül a csapatot. Nagyon örülök annak, hogy Kaposváron folytatom, és remélem, hogy a tapasztalatom, az energiám és a tudásom elősegíti a közös cél elérését.

A kaposváriak – immár Sasa Nedeljkovics vezetőedző irányításával – augusztus 2-án kezdik meg a felkészülést, a pontvadászat pedig október elején indul majd. A lányok a nyolc csapatot számláló NB I-ben szerepelhetnek, a cél pedig az Extraligába kerülés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában