2018.07.17. 15:10
Megkezdték a felkészülést a csurgói kézilabdázók
Kézilabda, férfiak Véget ért a pihenés időszaka és Csurgón ismét elkezdődött a munka a Sótonyi László Sportcsarnokban. Megújult kerettel vág neki a Csurgói KK együttese az új szezonnak, így ismét komoly feladat vár a szakmai stábra, hogy megvalósuljanak a kitűzött célok. Bencze József vezetőedző a szezon közben vette át az irányítást, így már az ő iránymutatásai alapján készül a somogyi gárda. A tervekről, a csapatról a most elkezdett munkáról.

– Kicsit több mint hat hét alatt kell olyan szakmai munkát végeznünk, amely biztos alapokat nyújt a bajnoki évadra – nyilatkozta Bencze József, a Csurgói KK vezetőedzője. – Természetesen a felkészülés elején az erőnléti edzéseké a főszerep, de hamarosan előkerül a labda is.
– Változott a szakmai stáb?
– Nincsenek nagy változások, hiszen a kapusedzőnk változatlanul Szabó Imre, míg az erőnléti edzéseinket Szabó Krisztián irányítja. A csapatunk egészségéért, valamint a rehabilitációért a kiváló gyúrónk Gazda Ferenc felel. Mellettem pedig az a Darko Pavlovic tölti be pályaedzői feladatokat, aki játékosként kiemelkedő teljesítményével sokat tett a klubunk sikereiért. Most a szakmai tudásával segíti a munkánkat.
– Melyek a tervezett programok?
– Hét-nyolc edzőmeccs szerepel a terveinkben, elsősorban külföldi szomszédainkkal. Két nagyobb nemzetközi előkészületi tornán is részt veszünk. Előbb Novo Mestoban vendégeskedünk, majd ezt követően augusztusban mi látjuk vendégül a Dubrava, az Eger, valamint a Velenje együttesét a Sótonyi Emléktorna keretében.

– Milyen csapat várható a következő szezonban Csurgón?
– Megmaradt egy masszív jó mag, akiket nem kell bemutatnunk, hiszen már bizonyítottak a csapat színeiben. Hozzájuk fiatalok és rutinosabb játékosok is csatlakoznak. Célunk az volt, hogy minden poszton legyen rutinos és fiatal játékos egyaránt. Mint minden csapatnak, nekünk is össze kell csiszolódnunk, biztos lesznek hullámvölgyek, jobb és rosszabb időszakok. Bár nagyon bízom benne, hogy az előbbiből lesz a több. Nagyon bízom továbbá a rutinosabb játékosok tudásában és a fiatalok lendületében egyaránt. Az új igazolásaink közül Toksic és Astrashapkin rutinja meghatározó lesz a szezonban.
– Elkészült az élvonalbeli csapatok sorsolása. Milyen sorozat vár a Csurgói KK együttesére?

– Melyek a kitűzött célok, elvárások a csapat és az edzői stáb felé?
– Nehéz idénynek nézünk elébe, hiszen nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Riválisaink erősítettek, átformálódtak a csapatok, a feljutó alakulatok szeretnének jó mérkőzéseken pontokat szerezni és bent maradni az élvonalban. Minden mérkőzésnek nagy a tétje, így a legjobb tudásunk szerint kell játszani, nem lebecsülve az ellenfeleinket. Szeretnénk közelebb kerülni a nagy riválisainkhoz A Tatabánya és Balatonfüred gárdáihoz és a bajnoki mezőny első felében végezni. Ehhez a csapatunk minden játékosára szükségünk lesz. Én bízom a fiúkban és bízom abban, hogy sikerül megvalósítani ezt a célt.