2020.04.28. 10:44
Szünetel a bérvita, a folytatásra készülnek
Nem oldódott meg, de szünetel a bérvita Siófokon, köszönhetően egy kormányrendeletnek, amely szerint a hazai profi labdarúgóklubok a veszélyhelyzet ideje alatt egyoldalúan hetven százalékkal csökkenthetik az edzők és játékosok fizetését. Eközben elkezdődtek a csoportos edzések a klubnál.
Fotó: NemA
Az említett kormányrendeletet nevezhetjük akár „Siófok Törvénynek” is, hiszen mintha az épp náluk kialakult helyzetre tekintettel született volna meg. Ráadásul eddig mindössze a BFC Siófok volt az egyetlen klub, mely élt is ezzel a lehetőséggel.
Ez a hetven százalékos bércsökkentés viszont csak a vészhelyzet idejére érvényes, az előtte és az utána lévő időszakra nem, vagyis az még mindig „vita tárgyát” képezi a labdarúgók és a tulajdonos közt…
Nehéz eldönteni, mi történhetett Siófokon, hisz ez kifejezetten jó szezonnak ígérkezett pénzügyileg. A klub az ötödik helyen állt, ami utoljára hat éve, 2014-ben fordult elő, sőt esélye volt még jobb helyezés kiharcolására, ami több tízmillió forint pluszbevételt jelent helyezéstől függően és ott volt Szakály Paksra igazolása is. Február huszonhetedikén (!) ráadásul két új igazolást is bejelentett a klub, Nikházi és Beliczky személyében.
Majd egy hónap múlva – tizenhét nappal az utolsó bajnoki után – március harmincegyedikén György Tamás tulajdonos már egy lehetséges csődöt vizionált és hatvanöt–hetven százalékos bércsökkentésről, szerződések felbontásáról beszélt.
Muszbek Mihály sportközgazdásznak volt egy érdekes megjegyzése, mely szerint elképzelhetőnek tartja, hogy a csődveszélyt emlegető sportvezetőknek egyébként is elegük van ebből a státuszból és ez csak egyfajta menekülés abból a helyzetből, amely egyébként is terhes a részükre. Mindehhez azt is hozzátette; lehet, a klubot el szeretnék adni és a mostani helyzet egy arcot megőrző menekülést jelenthet a számukra. Remélhetőleg Siófokon nem erről van szó és a tulajdonos, illetve „munkatársai”, akiknek ráadásul siófoki kötődésük is van, nem hagyják magára a jövőre századik születésnapját ünneplő, Magyar Kupát is nyert klubot.
Vannak kérdőjelek, de nem állt le az edzésmunka
A bérvita ellenére a munka nem áll(ha)t meg, a labdarúgók más klubok játékosaihoz hasonlóan megkezdték a csoportos edzéseket a szakmai stáb felügyelete mellett, melyben ott van a megjelent hírekkel ellentétben Bíró Imre is.
A klub jövőjét leginkább meghatározó kérdés, hogy mi lesz a játékosok szerződéseivel, hisz a bércsökkentés mellett azok mindegyikének nyári felbontását is kezdeményezte a tulajdonos. Ezt azonban úgy tudjuk, továbbra sem szeretnék a júliustól is szerződéssel rendelkezők, ám a módosítástól nem zárkóznának el. Mindenesetre ezzel még van, illetve lenne idő foglalkozni, hisz „csak” április van, ráadásul a bajnokság sem ért még véget. Nagy kérdés persze, hogy ilyen előzmények után mire lehet számítani a csapattól a pályán, ha játszani kell, mert erre azért még mindig van esély. Nekik pedig, amíg ez utóbbi lehetőség fennáll, készen kell állniuk a folytatásra, ráadásul nem is állnak rosszul a másodosztályú bajnokságban.