labdarúgás

2021.01.09. 15:51

Próbázókkal kapott ki a Rákóczi FOTÓK!

Lejátszotta az idei első felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC, amely végül három-egyes vereséget szenvedett az egy osztállyal feljebb szereplő ZTE FC ellen.

Klein Péter

Az élvonalban szereplő ZTE FC ellen vívta az első idei felkészülési mérkőzését a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II. tavaszi szezonjára készülő Kaposvári Rákóczi FC. A somogyi zöld-fehéreknél több próbázó is lehetőséget kapott a kezdőcsapatban, köztük a kapus, Pálfi Donát, illetve a középpályán Zsirai Martin és Bartos Julián, míg a frissen, kölcsönbe szerződtetett Bidzilya Anton a cserepadon várt bevetésre.

A találkozó első fele jobbára a vendégekről szólt, akik már az első pecekben vezetést is szereztek miután Nagy Tamás vágta fel a tizenhatoson belül Babati Benjámint. A tizenegyest a sértett végezte el, s nem hibázott, hiszen magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába, még úgy is, hogy Pálfi Donát érezte az irányt. A hazaiakon érződött a sok kihagyás, illetve az, hogy csak nemrég álltak edzésbe, de ennek ellenére is mutattak biztató dolgokat az első játékrész utolsó negyedében.

 

A szünetben mind a két vezetőedző sokat cserélt. A somogyiaknál jobbára a fiatalok kaptak lehetőséget, míg a másik oldalon egy elég vegyes csapat. A hazaiak igen lendületesen kezdtek, s ennek meg is lett az eredménye, hiszen a tizennyolc esztendős Balog Alex remekül lépet ki a jobb szélen egy átadást követően, majd szép mozdulattal pörgette el a labdát a kifutó kapus felett a hálóba. Az egyenlítésnek azonban nem örülhetett sokáig a Rákóczi, hiszen egy perc múlva Kun Bertalan félfordulatból lőtt a somogyiak kapujába. A végeredményt pedig Szánthó Regő állította be, aki egy jobb oldali beadás után passzolt a kapu jobb alsó felébe.

A kaposváriak érződött az idény eleji forma, de számos biztató jelet is produkált a csapat, amelyben az időszaknak megfelelően több próbázó is helyet kapott.

Kaposvári Rákóczi FC–ZTE FC 1–3 (0–1)

Kaposvár, Rákóczi-stadion mögötti edzőpálya, zárt kapuk mögött. V.: Szilasi (Mayer, Baráth).

Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pálfi – Nagy J., Nagy T., Gál, Ur – Szakály A., Zsirai – Bartos, Erdei, Balázs Zs. – Szarka. II. félidő: Pálfi – Nagy J., Ur, Szabó A., Vachtler – Balog, Ágoston – Szederkényi, Bidzilya, Bíró – Balázs Zs. Vezetőedző: Várhidi Péter.

ZTE FC I. félidő: Gyurján – Bobál D., Kálnoki-Kis, Németh E. – Tanasin, Tajti, Sankovic, Papp L., Gergényi – Koszta, Babati. II. félidő: Demjén – Lesjak, Szépe, Sebestyén – Vass, Favorov, Kovács B., Kun, Bedi – Szánthó, Koszta (Molnár D., 60. p.). Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Balog (56. p.), illetve Babati (6. p. – 11-esből), Kun (57. p.), Szánthó (70. p.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában