röplabda

2021.03.24. 20:51

Hatalmasat küzdött a Diamant, de a meccset a BRSE nyerte

Nagy csatában, 3–2-re nyert a Békéscsaba a Kaposvár Arénában az 1. MCM-Diamant KNRC ellen a női röplabda Extraliga elődöntőjében, s ezzel 1–1-re módosította az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állását.

Molnár Gábor

Bravúros győzelmet aratott a női röplabda Extraliga elődöntőjének első mérkőzésén az 1. MCM-Diamant Kaposvár idegenben a SWIETELSKY-Békéscsabai RSE ellen. Ezúttal Somogyban csapott össze a két együttes, s nagy tétje volt a mérkőzésnek, hiszen egy esetleges győzelemmel a Diamant már 2–0-ra vezetett volna az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. Az ukrán-azerbajdzsáni center, Olena Kharchenko ezúttal sem lehetett ott a többiekkel.

Alaposan beragadt az elején a házigazda, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy rengeteg hiba csúszott a játékába. A pontatlan fogadásokból nem tudtak hatékony támadásokat vezetni és védekezésük sem állt össze. Nyolcpontos hátránynál másodszor is időt kért Szasa Nedeljkovics, de Helics elpuskázott ütése után már tíz volt közte. Küzdöttek becsülettel a lányok, de a Glemboczki vezette BRSE simán hozta az első szettet.

A második játszmában is sokkal jobban játszottak a vendégek és minden tálcán kínált lehetőséget kihasznált. Nagyon hiányoztak a jó blokkok, s nemcsak a pontot érőek, hanem azok is, melyek lassították volna a csabaiak támadásait. Nem találták a ritmust a kaposváriak, ellenfelük pedig nagyon jó napot fogott ki, így a viharsarkiak behúzták ezt az etapot is.

A harmadik felvonásra nagyon összekapta magát a somogyi alakulat, főleg a Tatjana Matics, Adela Helics és Szara Kliszura alkotta trió tolta a csapata szekerét. De a vendégek is tudtak váltani és remek mezőnymunkával feljöttek 17–15-re, jött is az MCM-időkérés, mely után Helics két vízfakasztó bombával jelezte, megfogadta mestere tanácsait. Kliszura egykezes takarója után már hét egységgel vezetett a vendéglátó, a szakasz végére pedig Király-Tálas Zsuzsanna pimasz megoldása tett pontot.

A negyedik felvonás hozta a legnagyobb és legkiélezettebb csatát, így a lehető legjobbkor jöttek Bodovics Hanna jó szervái, hiszen három ponttal el tudott lógni a házigazda, de a Békéscsaba le tudta dolgozni a hátrányát, így kart karba öltve érkeztek a szett végéhez a felek. A hajrában ismét Bodovics volt a főszereplő, két látványos blokkal keserítette excsapatát, majd Helics is kiosztott egy sapkát, a heroikus küzdelmet pedig Helics ütése zárta le.

A mindent eldöntő rövidítést jobban kezdte a Diamant, ám elég volt egy kis megingás, s máris a békésiek álltak jobban. A térfélcsere után egyenlített Szasa Nedeljkovics csapata, de az idegőrlő végjátékot a Békéscsaba bírta jobban, s ezzel megnyerte a meccset, s visszaszerezte pályaelőnyét.

Dicséret illette a kaposvári csapatot azért, hogy kétszettes hátrányban sem adta fel, s visszajött a meccsbe és esélyt adott magának arra, hogy összesítésben megduplázza előnyét. Ez sajnos nem jött össze, de a harmadik játszmától mutatott produkciójuk több mint biztató volt, ilyen hozzáállással és lelkesedéssel újra meglehet a bravúr szombaton 18 órától a BRSE otthonában.

1. MCM-Diamant Kaposvár–SWIETELSKY-Békéscsabai RSE 2–3 (-15, -13, 18, 23, -13)

Kaposvár Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Szabó P., Tillmann Gy.

1. MCM-Diamant Kaposvár: Matics (13), Bodovics (4), Helics (25), Kliszura (16), Kump (3), Király-Tálas (3). Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Szűcs K. (4). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

SWIETELSKY-Békéscsabai RSE: Vander Weide (18), Pekárik (10), Drpa (27), Glemboczki (19), Grudina (11), Kosekova (-). Csere: Molcsányi (libero). Vezetőedző: Tóth Gábor.

A mérkőzés alakulása

1. játszma: 1–2, 2–5, 2–7, 4–9, 4–11, 4–14, 7–15, 10–16, 12–19, 13–21, 13–23, 15–25 – 22 perc.

2. játszma: 1–2, 1–4, 3–6, 4–8, 6–10, 6–13, 7–15, 9–18, 10–20, 12–21, 12–23, 13–25 – 20 perc.

3. játszma: 2–2, 4–3, 8–6, 10–6, 11–8, 13–9, 15–10, 17–14, 19–15, 21–15, 23–17, 25–18 – 25 perc.

4. játszma: 1–2, 5–4, 7–5, 8–8, 10–9, 12–11, 13–13, 15–14, 18–15, 18–17, 20–20, 23–20, 25–23 – 28 perc.

5. játszma: 1–1, 3–1, 4–4, 4–7, 7–9, 9–9, 10–11, 11–13, 13–14, 13–15 – 18 perc.

A párharc állása: 1–1.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában