Közélet

2010.09.10. 07:39

Tolongás a helyekért: felsorakoztak a jelöltek

Hiába nehéz az önkormányzatok sorsa, hiába sok elvonás, a polgármesteri szakma még mindig nagy népszerűségnek örvend.

SONLINE

Nehéz az önkormányzatok sora, sok az elvonás, mégsem követte ezt tünetként a polgármesteri szakma népszerűségvesztése, sőt! A képviselőjelöltek száma is csak 15 százalékkal csökkent négy év után, pedig a helyek száma egyharmaddal lett kevesebb.

Ezek a tapasztalatai az amúgy langyos, takaréklángos és takarékos őszi kampánynak a számok tükrében. A 4087 jelölésben 663 polgármesteri, 2931 egyéni listás (kistelepülési), 202 egyéni választókerületi (10 ezer lakos feletti) törekvés van, a kompenzációs listákra 157, a megyei listákra 131 jelölt került.

A somogyi jelölési folyamatban egyelőre egy kiemelkedően szokatlan esemény történt: a Jobbik két megyei és két kompenzációs listát adott le, melyek közül a pártelnök által jóváhagyottat vették nyilvántartásba jogerősen.

Íme az összes somogyi polgármester-jelölt!

Alsóbogát: Süle Tibor (független)

Andocs: Tilinger László (független), Törőcsik Ferencné (független)

Ádánd: Németh Ilona (független), Pollák Tibor (Fidesz/KDNP)

Babócsa: Jáger Gábor (független), Jungné Kovács Piroska (független), Kovács István (Fidesz/KDNP), Péter István (független), Radics Béla (Jobbik Magyarországért Mozgalom)

Bakháza: Kiskó Erzsébet Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, Nagy Tibor (független)

Balatonberény: Gazda János (független), Horváth László (független), Kánya Márton (független)

Balatonboglár: Hock János Sándor (független), Dr. Illyés Erzsébet (független), Kovács Krisztián Zsolt (független), Dr. Kovács Miklós (független), Mészáros Miklós (Fidesz/KDNP), Sós Zoltán (független)

Balatonendréd: Késmárki Tibor (független), Pap Sándor (független), Pinizsi Ferenc (független), Szalai Krisztián Csaba (független)

Balatonfenyves: Gyanó Józsefné (független), Lombár Gábor György (független)

Balatonföldvár: Dr. Gál Imre (független), Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna (független), Holovits Huba (Fidesz/KDNP)

Balatonkeresztúr: Kovács József (Fidesz/KDNP), Zalamek Tamás László (független)

Balatonlelle: Kenéz István Imre (független), Witzmann Mihály (Fidesz/KDNP)

Balatonmáriafürdő: Galácz György Vince (független)

Balatonőszöd: Antal János (Fidesz/KDNP)

Balatonszabadi: Molnár Árpád (független)

Balatonszárszó: Dékány András László (Fidesz/KDNP), Dorogi Sándor János (független), Gyarmati László (független), Herold Marianna Stefánia (független), Péter Zoltán (független), Rácz Sándor (független), Tefner Béla (független), Zotter Tibor Péter (független)

Balatonszemes: Illés Antal György (független), Pavelka Zoltán István (Fidesz/KDNP), Takács József (független), Dr. Zóka László (független)

Balatonszentgyörgy: Farkas László Nándor (Fidesz/KDNP), Nagy Lajos (független)

Balatonújlak: Petkess Kornélné (független), Szabó Istvánné (független), Tüske Gáborné (Fidesz/KDNP)

Barcs: Karvalics Ottó (Fidesz), Szemere Márta („Civil Összefogás Barcsért” Egyesület), Váray Károly János (független)

Baté: Bőzsöny András (Fidesz/KDNP), Zsalakó Ernő (független)

Bábonymegyer: Kiss Sándorné (független), Szabó Sándor (független), Vázsonyi Gyula (Jobbik Magyarországért Mozgalom)

Bálványos: Sebestyén Gyula (független)

Bárdudvarnok: Andor István (független), Mester Balázs (Fidesz/KDNP), Rácz János (független), Takácsné Paréj Beáta (független)

Bedegkér: Halász Lajos (független), Jánosek Norbert Vilmos (független), Steinbacher Jenő (független)

Beleg: Tamás Csaba (független), Vámosi Róbertné (független)

Berzence: Kovács Zoltán (független)

Bélavár: Pápa László (független), Ujfalvi Jánosné (független)

Bodrog: Kovács Péter (független), Madarász Dezső (Fidesz/KDNP), Sütő Ervinné (független)

Bolhás: Galba Mihály (független)

Bolhó: Horváth Ádám (független)

Bonnya: Gelencsér Józsefné (független), Grosch János (független), Pácserné Komjáty Zita Ágnes (Fidesz/KDNP), Várföldi Tibor (független)

Böhönye: Dr. Szijártó Henrik Gyula (független)

Bőszénfa: Guth Gábor (Fidesz/KDNP), Nyitrai István (független)

Buzsák: Kara Lajos (független), Mezriczky Ferenc (Fidesz/KDNP)

Büssü: Matesz Jenő (független), Szegvári József Ferenc (független)

Csákány: Csornai László (független), Németh Endre (független)

Cserénfa: Papp Lajos (Fidesz/KDNP)

Csokonyavisonta: Csik László (Fidesz/KDNP), Harasztia Attila (független), Maretics Zoltán (független)

Csoma: Király Péter (független), Szüts András Ervin (Fidesz/KDNP)

Csombárd: Egri Zoltán (független), Rózner Tibor (Fidesz/KDNP), Sótonyi György (független)

Csököly: Bognár Zsolt (Fidesz/KDNP), Hunyadi Zoltán János (független), Jakab Zoltán (független)

Csömend: Kutor Sándor (független), Mester Anett (független), Pomozi Endre András (független), Szabó István (független)

Csurgó: Füstös János (Fidesz/KDNP), Laczó János (független), Mayer Tibor Sándor (független), Pál János (független), Széll Károly (Jobbik Magyarországért Mozgalom)

Csurgónagymarton: Csire Istvánné (független), Novákné Peterdi Tímea (független), Peterdi Sándor (független), Rédei Norbert (független)

Darány: Fodor László (független), Nagy Péter (független), Villányi László (független)

Drávagárdony: Hencz Istvánné (független), Kovács István (független)

Drávatamási: Gurdán Attila (független), Makovi Gyula (Fidesz/KDNP), Sabacz József (független), Üveges Zoltán (független)

Ecseny: Darázs Gábor (Fidesz/KDNP), Heckerné Mike Terézia (független), Kőkuti István (független)

Edde: Bogdán Hajnalka (független), Megyeri János (Fidesz/KDNP), Tomor Gábor (független)

Felsőmocsolád: Szilágyi Norbert Tamás (független), Vogl Szilvia (Fidesz/KDNP), Zvekán László (független)

Fiad: Gyurik Attila (független), Járfás Sándor (független), Nyerges Istvánné (független), Récsei József (Fidesz/KDNP), Tóth Antal (független)

Fonó: Horváth Alexandra (független), Kovács Gyula Lőrinc (független), Nyerges Péter (független), Vörös Lajos (független)

Fonyód: Árok László (független), Hidvégi József (Fidesz/KDNP)

Főnyed: Bojtor Ildikó (független), Marton István (független)

Gadács: Lamp Ottó Rajmund (független), Szabó László (független), Terbe Sándor (független)

Gadány: Németh János (független), Olszovszkyné Duka Mária Magdolna (Civil Mozgalom Egyesület), Ősz János András (független), Somhegyi Miklósné (független)

Gamás: Lukács Bálint (Fidesz/KDNP), Sárközi Tibor Ferenc (független), Somogyvári Sándor (független)

Gálosfa: Bárdosi Józsefné (független), Tóth József (független)

Gige: Koszti Sándor (független), Nemes Ferenc (független), Sümegi Gyöngyi (Fidesz/KDNP), Tejfel József (független)

Gölle: Kovács Ernő (független), Kutyik Gyula (Fidesz/KDNP)

Görgeteg: Dormán Tamás (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség), Fadgyas Attila József (független)

Gyékényes: Kisiván István (független), Novák István (Fidesz/KDNP)

Gyugy: Jelenka György (Fidesz/KDNP), Weisswange Zoltán (független)

Hajmás: Orsós György (független), Török Sándor (független)

Hács: Mátrai Gabriella Katalin (független), Molnárné Kubik Zsuzsanna (Fidesz/KDNP), Rönczös László (független)

Háromfa: Basa Zoltán (független), Benkovics Sándor Győző (független), Brantmüller Zoltán Mihály (független), Szakács Ferenc (független)

Hedrehely: Bácsi Zoltán (független), Farkas László (független), Paizs István (független)

Hencse: Balatincz János (független), Gelencsér János (független), László Sándor József (független)

Heresznye: Kolics Gábor (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség), Vidáné Péter Ildikó (független)

Hetes: Bézsenyi József (független), Egyed Tamás (független), Friss Ildikó (független), Kovács Katalin (független), Tóth Zoltán (független), Török Tiborné (Fidesz/KDNP), Vati Dezső (független)

Hollád: Mózes Ferenc (független), Mózes Marianna (független), Tordai Judit (független)

Homokszentgyörgy: Balogh Józsefné (független), Czinke János (független), Gölöncsér József (független), Mernye Zsolt (független)

Hosszúvíz: Csizmadia Attila János (független)

Igal: Dr. Farkas István (független), Hajnal Miklós Gyuláné (független), Obbás Gyula (független), Dr. Varjú László Ferenc (Fidesz/KDNP)

Iharos: Horváth Győző (független), Katona József (független), Kisházi Ferenc (független)

Iharosberény: Blatt Antal Kázmér (független), Ledniczky Miklós Jánosné (független), Zsirmon Endre (független)

Inke: Rózsa Sándor (független)

Istvándi: Bencsik János (független), Kalányos Ferenc (független), Orsós Szabolcs (Fidesz/KDNP)

Jákó: Kovács János (Fidesz/KDNP)

Juta: Hivatal Nándorné (független), Dr. Solymosi Ferenc János (Fidesz/KDNP)

Kadarkút: Benke József (független), Karsai József (Fidesz/KDNP), Lóki József Tibor (független), Tóth László (független)

Kapoly: Németh Zoltán (független), Vidus Lajos (független)

Kaposfő: Kristóf Csaba Magyarország Megújulásáért, Sztányi Tibor József (független)

Kaposgyarmat: Hegedüs Jenő (független), Suricescu György (független)

Kaposhomok: Benke József Attiláné (független), Laskai Zoltán István (független), Nemes Attila István (független), Takács István (Fidesz/KDNP)

Kaposkeresztúr: Budánné Simonfalvi Katalin (független), Révész Jenő (független), Vas József (független)

Kaposmérő: Harangozó Csaba (független), Prukner Gábor (Fidesz/KDNP)

Kaposszerdahely: Balogh József (független), Belovics Emilné (független), Prépost László (Fidesz/KDNP)

Kaposújlak: Csabai Tamás (független), Heinrich Zoltán András (független), Rózsás Gyula (független)

Kaposvár: Kováts Imre (független), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Szita Károly (Fidesz/KDNP)

Karád: Baranyai Károlyné (független), Torma Zsolt (Fidesz/KDNP)

Kastélyosdombó: Kirizs Zsolt (független), Wágner István (független)

Kaszó: Hajdu Tibor (független), Tüske Zoltán (független)

Kazsok: Boldog Géza (független), Stokker Szabolcs (Fidesz/KDNP)

Kálmáncsa: Nagy Józsefné (független), Németh István László (független)

Kánya: Géczi Tibor (független), Léner Ferenc (független), Polgár Béla (független)

Kára: Hoffmann Ferenc (független), Sós Gábor (Fidesz/KDNP)

Kelevíz: Berta Józsefné (független), Kiss János (független)

Kercseliget: Kerkuska Mihály (független), Mecseki János (független)

Kereki: Bogdán Lajos (független), Csicsai László Viktor (független), Marton Lajos (független)

Kéthely: Dr. Bánkuty József (független), Németh István (független), Sipos Balázs (Fidesz/KDNP)

Kisasszond: Horváth Zoltán (független), Nagy József (Fidesz/KDNP)

Kisbajom: Kakas József (független), Végh László Gábor (független)

Kisbárapáti: Haboli István (független), Keszegné Csordás Krisztina (független), Kiss Jánosné (független), Nagy István Tamás (független)

Kisberény: Horváth Krisztián (független), Horváth Zoltán (Fidesz/KDNP), Rimóczi László (független), Spanics Róbertné (független)

Kisgyalán: Fekete Géza (független), Horváth Zoltán (független)

Kiskorpád: Epstein Ferenc (független), Orbán Tibor (Fidesz/KDNP), Pikler József (független)

Komlósd: Bódis Gyula (független), Bogdán Sándor (független), Kapusi Imre (független), Kiss Pál (független)

Kötcse: Dr. Feledy Gyula Zoltán (független), Veszpréminé Hozleiter Anikó (független)

Kőkút: Árvai Anita (független), Boros Anikó Julianna (Fidesz/KDNP), Földes Mária Eleonóra (független)

Kőröshegy: Gáspár Imréné Rozonczi Zsuzsanna (Fidesz/KDNP), Kiss Ferencné (független), Marczali Tamás (független)

Kutas: Egyed György Gyula (független), Fenyvesi Zoltán (független), Ütő Szabolcs (Fidesz/KDNP)

Lad: Pirosné Tamás Krisztina (független), Id. Spala János (független)

Lakócsa: Esze Ernőné (Fidesz/KDNP), Matyók József (független)

Lábod: Fodor Sándor (független), Lassu István (független)

Látrány: Kelemen Ferenc (független), Kiss Andrea (független), Kuti-Kis Zoltán József (független), Tóth László (független)

Lengyeltóti: Kenyér Endre (Fidesz/KDNP), Dr. Kovácsné Füstös Erzsébet Jusztina (független), Varga László Győző (független), Zsombok Lajos József (független)

Libickozma: Buzsáki Zoltán (független), Horváth Gábor (független)

Lulla: Kleiber Jenőné (független), Orsós Géza (független)

Magyaratád: Takács János (független), Törzsök Róbert (független)

Magyaregres: Bók László (független), Kiss Lajos (független)

Marcali: Dr. Dénes Zsolt (Fidesz/KDNP), Fábos Tibor (független), Dr. Sütő László (Marcali Az Otthonunk Egyesület)

Mernye: Horváth Lajos (független), Jáger Róbert (független), Kisfalusi András (független), Vajda Attila (Fidesz/KDNP)

Mesztegnyő: Bakos Ferenc (Fidesz/KDNP), Dr. Csere József (független), Nagy László Péter (független), Nemes László (független), Szabó Zsolt (független)

Mezőcsokonya: Barina Zsolt János (független), Decsi József (független), ifj. Matyi János (független), Sudár Zoltán (független)

Mike: Pécsiné Domján Anikó Csilla (Fidesz/KDNP), Petőné Rák Katalin (független), Tóth Árpád (független)

Miklósi: Kristóf Györgyi (független)

Mosdós: Gál József (független), Keresztes József (Fidesz/KDNP), Vargáné Bernáth Krisztina (független)

Nagyatád: Boros Bálint (MSZP), Kárpáti László Miklós (Fidesz/KDNP), Melsin Valentin (független), Ormai István (Nagyatádért Egyesület)

Nagybajom: Czeferner Józsefné (független), Dr. Witzl Ferenc (Fidesz/KDNP)

Nagyberény: Fenyvesi Tibor (független), Fricz László (független), Rezi Viktor (független), Tóth András Károly (független), Vaskó Csilla (független)

Nagyberki: Csuz Béla (független), Komár András János (Fidesz/KDNP), Vendel Péter (független)

Nagycsepely: Kovács Sándor István (független), Máj Károly József (Fidesz/KDNP), Papp Jenő Zoltán (független)

Nagykorpád: Botika Ferenc Zsolt (független), Nyiri Miklós (független), Ruzsa Szilvia Anna (Fidesz/KDNP), Szabó Zoltán (független)

Nagyszakácsi: Kövér István Attila (független), Szabóné Hajek Gyöngyi (független)

Nágocs: Dobai Attila (független), Herczeg Attiláné (független), Horváth Pál (független), Dr. Pap Imre (független), Tölgyesi László (független)

Nemesdéd: Halászi Attiláné (független), Kincses Kálmán (független), Tompa Boldizsár Endre (független)

Nemeskisfalud: Vida Ferenc (független)

Nemesvid: Gődér Pál (független), Harmath István (független), Kuti László (független), Dr. Molnár Zoltán László (független), Nagy József (független), Szanyi Lajos Béla (független)

Nikla: Bogdán Tamás (független), Dr. Fülöpné Kesztyüs Ágota Anna (Fidesz/KDNP), Hársházi Szabolcs (független), Orosz Lajos (független)

Nyim: Nikovics Tibor (független), Pető László (független), Pistár Péter (független)

Orci: Vass Ferenc (független)

Ordacsehi: Kiss Miklós (független), Miskovicz Mihályné (független)

Osztopán: Brezovszki Ferenc Józsefné (független), Kovács Béla László (független), Tomsics Károly (Fidesz/KDNP)

Öreglak: Horváth Endre (független), Kollár László (független), Maczucza Miklós (független), Stark Csilla (Fidesz/KDNP)

Ötvöskónyi: Dencsi János (Fidesz/KDNP), Pusztai László (független), Szabó Istvánné (független)

Őrtilos: Darázsi Szilárd (független), Kunos Zoltánné (független), Szávai Imre (független)

Pamuk: Nagy József (független), Tóth Csaba (független)

Patalom: Keszler Ferenc (független), Wéber József (Fidesz/KDNP)

Patca: ifj. Handó János (független), Prell János Antal (független)

Patosfa: Horváth Margit (független), Léhmann Zoltán (független)

Pálmajor: Pozsonyi Erika (független), Törő Krisztina (független)

Péterhida: Gyurkáné Bihari Brigitta (Fidesz/KDNP)

Pogányszentpéter: Didicsné Kardos Györgyi Ilona (független), Gács László (független)

Polány: Ellenberger Tamás (Fidesz/KDNP), Stikl Miklós (független)

Porrog: Horváth Sándorné (Fidesz/KDNP), Horváth Zsolt (független), Merőtey Katalin (független)

Porrogszentkirály: Egervári József (független), Szlávecz Károlyné (Fidesz/KDNP)

Porrogszentpál: Szabó János (független)

Potony: Reiz Tamás (független)

Pusztakovácsi: Kresztyankó András Sándor (független), Samu Zoltán Tamás (független)

Pusztaszemes: Groszmann Istvánné (független), Mecseki Péterné (független)

Ráksi: Bödő Zoltán Józsefné (független), Fodor József (független), Puska Sándorné (Fidesz/KDNP), Telekes József (független)

Rinyabesenyő: Bogdán János (független), Farkas Sándor (független), Fenyvesi Lászlóné (független), Orsós György (független), Orsós Imre (független), Orsós Pálné (független), Orsós Sándor (független), Váradi Imre (független), Váradi János (független)

Rinyakovácsi: Gimesi Tiborné (független), Kelemen Sándor Gergely (független), Orbán Margit (Fidesz/KDNP)

Rinyaszentkirály: Molnár József (független), Pettendi Miklós (Fidesz/KDNP)

Rinyaújlak: Peti Csaba (Fidesz/KDNP)

Rinyaújnép: Mester Jenő (független), Szüsz József (független)

Ságvár: Kecskés Gábor (Fidesz/KDNP), Lengyel Ferenc (független)

Sántos: Bárány Rudolf (független), Horváth József (független), Orsós Sándor (független), Takács Róbert (független), Tóth Imre (független)

Sávoly: Bobek József István (független), Szira Zoltán (Fidesz/KDNP), Tóth Kálmán (független)

Segesd: Bencze Imre (Fidesz/KDNP), Pádár Péter (független), Péntek László (független), Szemerédi György István (független)

Sérsekszőlős: Teleki Ákos Zoltán (független), Zsupekné Szilágyi Ildikó (független)

Simonfa: Bodrog Gábor (Fidesz/KDNP)

Siófok: Dr. Balázs Árpád (Fidesz/KDNP), Kelemen László Zsolt (független), Völgyi Lajos (MSZP)

Siójut: Balassáné Ujvári Zsuzsanna (független), Krisztin Endre (független), Moher Istvánné (független), Sárai Gyula (független), Varga László (független)

Som: Dr. Kőrösi Koppány Kolos (Fidesz/KDNP), Lenkey Tibor (független)

Somodor: Koklecz László (Fidesz/KDNP), Krammer Zoltán (független), Makai Sándor (független), Mészáros Ákos (független)

Somogyacsa: Lengyel Ferenc (független)

Somogyaracs: Martin Ferenc (független), Traxlerné Suszter Margit (független)

Somogyaszaló: Fajcsi János (független), Hideg Attila (Fidesz/KDNP), Kovács Andrea (független), Potó Krisztián Nándor (független), Vitári Franciska (független)

Somogybabod: Csima Sándor (független), Káldi László (Fidesz/KDNP)

Somogybükkösd: Győrfy Miklós (független), Jeszek József (független)

Somogycsicsó: Faggyas József (független), Frantz Árpád (független), Kovács Sándor (független)

Somogydöröcske: Katona Zoltánné (független), Sipos Valéria (független), Zoltán Péter (független)

Somogyegres: Berta János (független), Horváth Béláné (független), Kovács János (független)

Somogyfajsz: Fábos István (Fidesz/KDNP), Sall István (független)

Somogygeszti: Csór Zoltán (független), Szelechman Zoltán (Fidesz/KDNP)

Somogyjád: Lőrinczné Kiss Ilona (független)

Somogymeggyes: Kovásznai János (Fidesz/KDNP), Speri József (független), Weisz József (független)

Somogysámson: Fazekas Ede Máté (független), Király László (független)

Somogysárd: Baksáné Csák Mária Rózsa (független), Csikós-Nagy Márton (független), Fentős Zoltán (független), Göndöcz Tibor (független), Illés Attila (Fidesz/KDNP), Sági Judit (független)

Somogysimonyi: Kovács Imréné (független)

Somogyszentpál: Dr. Berényi Sándor (független), Niklai Zsolt János (független)

Somogyszil: Sámoly Ferenc (Fidesz/KDNP)

Somogyszob: Eller János (független), Szücs Róbert (független)

Somogytúr: Madarász Ferenc (független), Müller Tibor (Fidesz/KDNP)

Somogyudvarhely: Bukovics Gáborné (független), Faragóné Horváth Andrea Judit (független), Kiss Kornél (Fidesz/KDNP), Kozma Tibor (független), Tóth Péter (független), Vancsura Róbert (független)

Somogyvámos: Böröcz János (független), Dékányné Károly Marianna (független), Gelencsér József (független), Kovács Lajos (Fidesz/KDNP)

Somogyvár: Móring József Attila (Fidesz/KDNP)

Somogyzsitfa: Kaszás József Sándor (független), Nagy László Ottó (független), Soós András Róbert (független)

Szabadi: Arató Gusztávné (MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT), Dr. Fülöp László (független)

Szabás: Nagy István Béla (Fidesz/KDNP)

Szántód: Bezeréti Katalin (független), Dolgos János (Fidesz/KDNP), Dr. Karabinszky Gyula (független)

Szegerdő: Horváth János Istvánné (független), Tóth János (független)

Szenna: Lengyel Ferenc (független), Patak Norbert (független), Salamon Gyula (Fidesz/KDNP)

Szenta: Berkes Sándor (független), Sashalmi Miklós (Fidesz/KDNP)

Szentbalázs: Androsics Ferencné (független), Dr. Sárhegyi Judit (Fidesz/KDNP)

Szentborbás: Dudás János Márkné (független), Milics Jácint Ferenc (független)

Szentgáloskér: Defner Zoltán Fülöp (független), Egerszegi Ferenc (független), Kovács Ferenc (független), Szabó Péter (független), Vati József Csaba (független)

Szenyér: Bogdán Imre János (Fidesz/KDNP), Proksza Gyöngyi Erzsébet (független), Us Zoltán (független)

Szilvásszentmárton: Lengyel Gábor (Fidesz/KDNP), Somlai Zoltánné (független)

Szorosad: Kendi Tibor (független)

Szólád: Bóka Jánosné (független), Rózsás Elemér (független), Vörös Gyula (független)

Szőkedencs: Komári József (Fidesz/KDNP)

Szőlősgyörök: Klotz Péter (Fidesz/KDNP)

Szulok: Hengerics József Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, Lempel Tiborné (független), Virth József Mihály (független)

Tab: Nagy Károly Vince (független), Schmidt Jenő (Fidesz/KDNP)

Tapsony: Fábos István (Fidesz/KDNP), Niklai János (független)

Tarany: Bellai Lajos (független), Csordás Imre (független), Töreki István (Fidesz/KDNP)

Taszár: Gelencsér László (független), Mülléder József (független), Pataki Sándor (független), Pinczésné Molnár Margit Gyöngyi (Fidesz/KDNP), Utasi Tamás (független), ifj. Vogel József (független)

Táska: Gadányi István (Fidesz/KDNP), Mikics Norbert (független)

Teleki: Hári László István (független)

Tengőd: Barkóczi Béla (független), Lakos János (független)

Tikos: Kónya László (független)

Torvaj: Csuthy László (független), Forró György (független), Léner Péter (Fidesz/KDNP), Nagy Antal (független), Ványi Sándor (független)

Tótújfalu: Erdélyi Kálmánné (független), Szilágyi Béla (független), Varga Zoltán (független), Varjuné Kazinczi Szilvia (Fidesz/KDNP)

Törökkoppány: Varga György (Fidesz/KDNP)

Újvárfalva: Hantos Erzsébet Júlia (független), Kiss Péter Pálné (Fidesz/KDNP)

Varászló: Bata Gábor (független), Beke Tibor (független), Kovácsné Káplár Ágota (független), Kuti Lászlóné (független), Péterfai János (független)

Várda: Kurucz Gábor (független), Varga András (független)

Vése: Bertók László (Fidesz/KDNP), Bertók Lászlóné (független)

Visnye: Ács-Gergely Erika (független), Füszfás Balázs (független), Háncs Istvánné (független), Imréné Marosi Aranka (Fidesz/KDNP), Kovács Imre (független)

Visz: Barabás Gyula (független), Békési Béla Ottó (Fidesz/KDNP), Szücs Attila Gábor (független)

Vízvár: Csende Zsolt Sándor (független), Hudák Tibor Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, Kozma László (független)

Vörs: Farkas László (független), Nagy Tamás (független)

Zala: Kadlicskó György (független), Kecskeméti János (független)

Zamárdi: Csákovics Gyula (független), Egyed Zoltán Attila (Fidesz/KDNP), Kiss Borbála Margit (független), Major Gyula (független)

Zákány: Jankó Szabolcs (Fidesz/KDNP), Merész István Balázs (független)

Zics: Fellinger János (független), Gerbovics Teréz (független), Hoffman Ferenc (független), Spántler András (független)



Zimány: Dancs József (Fidesz/KDNP), Hideg László (független), Patcai Zoltán Pál (független)

Zselickisfalud: Dezső Éva (független), Fodor István (független), Horváth Tibor (független)

Zselickislak: Bene Sándor (Fidesz/KDNP)

Zselicszentpál: Herczeg Csaba (független), Szabó József (független)

Zákányfalu: Palotai Hajnalka (független), Rada János (független), Tókics István (független).

Címkék#Pusztakovácsi#Rinyakovácsi#balatonboglár#Somogyacsa#csákány#Kaposfüred#Libickozma#Somogybükkösd#Andocs#Választás 2010 - BALATONBOGLÁR#Sármellék#Kutas#Zselicszentpál#Nagybajom#Szenyér#Hajmás#Öreglak#barcs#Hollád#Bodrog#Somogyszil#Péterhida#Tab#Hetes#Szenta#Drávagárdony#Patca#Csoma#Szentborbás#Választás 2010 - NAGYATÁD#Balatonfenyves#Kapoly#Fonó#Csokonyavisonta#Ormai István#Balatonszentgyörgy#Nagycsepely#Kazsok#Pálmajor#Nyim#Újvárfalva#Nagyszakácsi#Ordacsehi#Nemeskisfalud#Nemesdéd#Sántos#Kötcse#Szabadi#Kaposvár#Rinyaújnép#Nagyberki#Szenna#gyékényes#Választás 2010 - KAPOSVÁR - 1#Balatonszabadi#Sávoly#Zákánytelep#Lábod#Som#Visnye#Gadács#Bárdudvarnok#Választás 2010 - KAPOSVÁR - 2#Tapsony#Somogybabod#Porrogszentkirály#Vése#Juta#Nagykorpád#Kisgyalán#Tótújfalu#Balatonújlak#Törökkoppány#Drávaszentes#Szorosad#Somogyjád#Baté#Magyaregres#Mike#Kiskorpád#Babócsa#Osztopán#Görgeteg#Gyugy#Simonfa#Sütő László#Zimány#Bolhás#Csömend#Nemesvid#Kaposkeresztúr#Vízvár#Kováts Imre#Somodor#Kaposfő#Buzsák#Kadarkút#Balatonszemes#Balatonvilágos#Inke#Kéthely#Fiad#Gamás#Somogytúr#Zics#Drávatamási#Zákány#Csurgónagymarton#Szőkedencs#Segesd#Rinyabesenyő#Somogyudvarhely#Gadány#Kaposhomok#Somogycsicsó#Porrog#Lengyeltóti#Kaposgyarmat#Sérsekszőlős#Kőröshegy#Beleg#siófok#Somogyaszaló#Iharos#Potony#Somogymeggyes#Rinyaszentkirály#Háromfa#zamárdi#Polány#Somogygeszti#Somogyvár#Szabás#Mosdós#Szentgáloskér#Böhönye#Heresznye#Porrogszentpál#Bedegkér#Somogysámson#Kaszó#Bőszénfa#Berzence#Nagyberény#Választás 2010 - SIÓFOK#Kelevíz#Szántód#Visz#szita károly#Somogyzsitfa#Istvándi#bábonymegyer#Alsóbogát#Főnyed#Siójut#Komlósd#Szegerdő#Lad#Somogydöröcske#Kisbajom#Lulla#Taszár#Hírkereső küldés#Választás 2010 - MARCALI#Zala#Csombárd#Kaposszerdahely#Kereki#Nikla#Balatonmáriafürdő#Pusztaszemes#Kastélyosdombó#Teleki#Zselickisfalud#Bakháza#Igal#Balatonlelle#Fonyód#Balatonszárszó#Pogányszetnpéter#Kenéz István#Balatonendréd#Cserénfa#Somogytarnóca#Balatonőszöd#Somogyaracs#Orci#Balázs Árpád#Ráksi#Büssü#Pamuk#Patalom#Gige#Somogyfajsz#Marcali#Kaposújlak#Mezőcsokonya#Zselickislak#Kőkút#bálványos#Csurgó#Nágocs#Tengőd#Somogyszentpál#Vörs#Tarany#Felsőmocsolád#Kisberény#Jákó#Magyaratád#Lamperth Mónika#balatonföldvár#Szőlősgyörök#Gölle#Edde#Kaposmérő#Lakócsa#Gálosfa#Karád#Szilvásszentmárton#Miklósi#Szólád#Somogyszob#Balatonkeresztúr#Bonnya#Patosfa#Torvaj#Nagyatád#Ságvár#Rinyaújlak#Iharosberény#Somogysimonyi#Látrány#Mernye#Őrtilos#Hedrehely#Várda#Somogysárd#táska#Bolhó#Szentbalázs#schmidt jenő#Ecseny#Bélavár#Mesztegnyő#Kára#Somogyvámos#Kisasszond#Somogyegres#Ötvöskónyi#Hosszúvíz#Kisbárapáti#Kercseliget#Csököly#Darány#Tikos#Varászló#Hencse

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!