Ukrán válság

2023.06.26. 06:18

Rendkívüli beszédben tisztázta a Wagner-ügyet Vlagyimir Putyin

488. napja tart a háború a szomszédban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője 2023. június 24-én elhagyta a Déli Katonai Körzet főhadiszállását az oroszországi Rosztov-Donban

Forrás: Anadolu Agency via AFP

Fotó: Stringer

Rendkívüli beszédben tisztázta a Wagner-ügyet Vlagyimir Putyin

Vlagyimir Putyin elnök az orosz néphez intézett televíziós beszédében elmondta, hogy a lázadás alatt azt javasolta, hogy a Wagner-harcosok kössenek szerződést a védelmi minisztériummal és térjenek haza, vagy pedig menjenek Fehéroroszországba.

A Wagner-csoporttal kapcsolatos döntések a közvetlen utasításomra születtek, hogy elkerüljük a vérontást

– hangsúlyozta az elnök, majd megjegyezte, hogy a lázadás szervezői azzal, hogy elárulták az országot, elárulták azokat is, akik velük voltak. Végül ők is belátták, hogy rossz úton jártak. – Mindannyian megértették többek között, hogy bűncselekményt követtek el, megosztották és meggyengítették az országot, amely most hatalmas külső fenyegetéssel, példátlan külső nyomással néz szembe – magyarázta Putyin.

A fegyveres lázadást mindenképpen leverték volna

– tette hozzá az elnök. Az államfő emellett köszönetet mondott minden katonának a helytállásáért. – Köszönetet mondok minden katonánknak, rendfenntartó tisztünknek és a különleges szolgálatok személyzetének, akik a felkelők útjába álltak, akik hűek maradtak kötelességükhöz, esküjükhöz és népükhöz – fogalmazott, majd így folytatta:

A Wagner-harcosok túlnyomó többsége olyan hazafi, akiket rossz célokra használtak fel

– mutatott rá. Megjegyezte, hogy a lázadók az ellenség kezére játszottak.

Az eredmény testvérgyilkosság, amit Oroszország ellenségei akartak: mind a kijevi neonácik, mind nyugati pártfogóik és mindenféle nemzetárulók. Azt akarták, hogy orosz katonák öljék egymást. Azt akarták, hogy katonák és civilek haljanak meg. Azt akarták, hogy Oroszország végül veszítsen, és társadalmunk kettészakadjon, véres belharcokba fulladjon – hangsúlyozta az államfő, aki mindemellett köszönetet mondott az oroszoknak kitartásukért, egységükért és hazaszeretetükért, ami megmutatta, hogy minden zsarolás és felbujtás kudarcra van ítélve.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Tüzérségi lőszerraktárak megsemmisítését jelentette be az orosz katonai szóvivő

Nyugati szállítmányokat is tároló tüzérségi lőszerraktárakat semmisített meg tengeri indítású, nagy hatótávolságú, precíziós fegyverekkel végrehajtott csoportos csapással az orosz hadsereg - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.

A tábornok azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők a visszavert támadásaik során mintegy 195 katonát, valamint egyebek között két gyalogsági harcjárművet és két amerikai gyártmányú Paladin önjáró löveget, a limani frontszakaszon mintegy 90 katonát, valamint egyebek között három páncélozott harcjárművet, a donyecki régió déli részén és Zaporizzsjában pedig több mint 150 katonát, valamint egyebek között három páncélozott harcjárművet veszített. A frontvonal vonal más részein az orosz beszámoló szerint további mintegy 65 ukrán katona esett el.

A szóvivő a megsemmisített objektumok között említett meg egy lőszerraktárt, egy kommunikációs központot és a 128 hegyi rohamdandár fegyver- és hadfelszerelés-javító műhelyét.

Vlagyimir Szaldo, a háromnegyedrészt orosz megszállás alá került Herszon megye Moszkva által megbízott kormányzója a Szolovjov Live médiacsatornán hazugságnak és propagandának nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint az ukrán erőknek sikerült megvetniük a lábukat a Dnyeper bal partján, az antonivkai hídnál. Kijelentette, hogy eddig mintegy tíz, hídfőállás elfoglalására irányuló ukrán kísérlet hiúsult meg.

A nap folyamán az orosz ellenőrzés alá került területek több városából jelentettek ukrán tüzérségi csapásokat a helyi hatóságok.

Svédország 32,5 millió euró értékű humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának

Svédország 32,5 millió euró humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának - jelentette be hétfőn a svéd kereskedelmi miniszter.

Johan Forsell az orosz erők ellen nemrégiben elindított ukrán ellentámadás és a Nova Kahovka-i vízerőmű gátjának felrobbantása miatt felmerült humanitárius szükségletekkel indokolta a segély szükségességét.

Kiemelte, hogy elsősorban az alapvető közszükségleti cikkek, így élelmiszer, víz, ápolási szerek, egészségügyi felszerelés, ruházat adományozásáról van szó. Hozzátette, Svédország ebben az évben Ukrajnába küldi a legtöbb segélyt, és e téren szerinte a következő néhány évben sem várható változás.

Az Oroszország indította ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta Svédország mintegy 1,5 milliárd euró értékű katonai, valamint 163 millió euró értékű humanitárius segélyt küldött Ukrajna számára.

Zelenszkij rendeletet hozott az óvóhelyekről 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hatályba léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) azon határozatát, amely szerint július 25-ig helyre kell állítani az összes óvóhelyet az országban.

A rendeletet az elnöki honlapon tették közzé hétfőn. A védelmi tanács nem találta kielégítőnek azokat a lépéseket, amelyeket a légoltalmi helyiségek használatra alkalmassá tételére tettek Zaporizzsja, Szumi, Zsitomir és Kijev megye több járásában és településén, valamint az ukrán fővárosban, Kijevben, a Kijev megyei Bila Cerkvában, továbbá Zaporizzsja, Herszon, Csernyihiv, Harkov, Mikolajiv, Odessza, Szumi, Dnyipro és Konotop városokban.

Az RNBO határozatában utasította a kormányt, a helyi kormányzói hivatalokat és az önkormányzatokat, hogy haladéktalanul vonják felelősségre az elégtelen állapotú óvóhelyek fenntartásáért és üzemeltetéséért felelős vezetőket és más tisztségviselőket.

A regionális és a kijevi városi katonai igazgatás a helyi önkormányzatokkal együtt azt az utasítást kapta, hogy július 25-ig biztosítsák a hozzáférést az óvóhelyekhez "éjjel-nappal és akadálytalanul", valamint tegyék online elérhetővé a lakosság számára a meglévő légoltalmi helyiségekkel kapcsolatos információkat.

Megszólalt Prigozsin, a Wagner vezére

Jevgenyij Prigozsin egy hosszú hangüzenetben reagált az orosz vezetés szavaira a szombati eseményekkel kapcsolatban – először szólalt meg az elbukott lázadás óta. A Wagner-csoport vezetője szerint a csapatai hétvégi, Moszkva felé tartó menetelésének célja a vállalat megmentése volt, és nem az orosz kormány megdöntésére tett kísérlet - írja a Magyar Nemzet. 

Egy igazságtalanság miatt kezdtünk menetelésbe. Azért indultunk el, hogy demonstráljuk tiltakozásunkat, és nem azért, hogy megdöntsük a hatalmat az országban

– mondta Prigozsin a 11 perces hangfelvételen, utalva az erőit ért állítólagos támadásra, amelyért az orosz hadsereget okolja.

Prigozsin szerint a Wagner a legtapasztaltabb és legharcképesebb egység Oroszországban, amely eredményeket ért el Ukrajnában. Mint mondta, intrikák és átgondolatlan döntések következtében a katonai alakulatnak július 1-jétől meg kell szűnnie, de a harcosok 1-2 százalék kivételével nem voltak hajlandók szerződést kötni a védelmi minisztériummal.

Azt állította, eredeti tervei szerint a Wagner június 30-án békésen át akarta adni felszerelését a "különleges hadművelet" törzsének közelében, ám rakétatámadás érte, amely kioltotta mintegy 30 harcosának az életét, és ez váltotta ki a reagálást.

A menetoszlop a beszámolója szerint 780 kilométert tett meg 24 óra alatt, ami 2024. február 24-én - az ukrajnai háború elindításának napján - annak felelt volna meg, mintha az orosz erők a kiindulási pontjuktól eljutottak volna Kijevig vagy Ungvárig. Rámutatott, hogy a Wagner egyetlen nap alatt 200 kilométernyire közelítette meg Moszkvát, és elfoglalta Rosztov-na-Donu várost, ami súlyos biztonsági kockázatokra világított rá. Úgy vélekedett, hogy a "különleges hadművelet" egyetlen napig tartott volna, ha olyan emberek irányítják, mint amilyenek a Wagner zsoldosai.

Prigozsin sajnálatát fejezte ki az orosz légierő gépeire mért csapások miatt, amelyeket a Wagnerre ledobott bombákkal indokolt. Azt mondta, hogy a fegyveresei blokkoltak és lefegyvereztek minden katonai létesítményt, amely az útjukba akadt, de egyetlen katona sem halt meg a terepen. Elmondása szerint a zsoldosseregnek néhány sebesültje volt, és meghalt két, hozzá átállt katona.

Azt állította, hogy minden katona, aki csak látta őket, támogatta is őket. A menetoszlop akkor állt meg, amikor az első egység felállította a tüzérséget, és elvégezte a felderítést, amelynek eredményeiből "nyilvánvalóvá vált, hogy sok vér fog folyni".

"Úgy éreztük, hogy elég volt a demonstrációból" - hangoztatta.

Beszámolója szerint ekkor Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kinyújtotta kezét, és felajánlotta, hogy megoldást talál a katonai magánvállalat törvényes keretek közötti további működésére. Erre a menetoszlopok visszafordultak és visszaindultak a táborok felé.

Oroszország vizsgálatot indított a Wagner lázadás kapcsán 

A moszkvai hírszerző szolgálatok vizsgálják, hogy a nyugati hírszerző szolgálatok szerepet játszottak-e a Wagner-csoport meghiúsult lázadásában - jelentette az orosz állami média.

A TASZSZ hírügynökség Szergej Lavrov külügyminisztert idézte:

"Ahogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szombati beszédében mondta, a teljes nyugati katonai, gazdasági és információs gépezetet mozgásba hozták ellenünk"

 - mondta.

A Wagner-csoport tagjai szombaton elfoglalták az oroszországi Rosztov városában lévő katonai parancsnokságot, mielőtt az M4-es autópályán Moszkva felé vonultak.

Később visszavonultak, miután Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője megegyezett a Kremllel - írja Sky News.

Ukrajna újabb települést foglalt vissza 

Ukrajna visszafoglalta Rivnopil falut az oroszoktól - közölte hétfőn Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes.

Maliar egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy az ukrán erők az ellentámadás kezdete óta mintegy 130 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza Ukrajna déli részén.

Sojgu meglátogatta az ukrajnai csapatokat

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter meglátogatta az ukrajnai csapatokat - jelentette a Ria orosz hírügynökség, 

ez volt az első nyilvános szereplése a hétvégi Wagner-lázadás óta. 

Sojgu nem kommentálta a lázadást, amelynek során Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér azt követelte, hogy a védelmi miniszter találkozzon vele Rosztovban. 

A Ria a Telegramon közzétett bejegyzésében arról számolt be, hogy Sojgu találkozott Nyikiforov vezérezredessel, a "nyugati" csoportosulás parancsnokával: 

SOJGU, Szergej
Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata által közreadott, videóról készült felvétel Szergej Sojgu védelmi miniszterről (j) és Jevgenyij Nyikiforov altábornagyról, a nyugati körzet parancsnokáról egy meg nem nevezett ukrajnai helyszínen 2023. június 26-án
Forrás: MTI/AP/Russian Defense Ministry Press Service/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

A miniszter külön figyelmet fordított a különleges katonai műveletben részt vevő csapatok támogatásának megszervezésére és a biztonságos bevetés feltételeinek megteremtésére

Putyin nem volt hajlandó szóba állni Prigozsinnal a lázadás óta

Vlagyimir Putyin nem vett részt a Wagner lázadását lezáró tárgyalásokban – derült ki a Lettországban működő orosz Meduza lap híradásából.

A vasárnap megjelent cikkből kiderül, hogy az orosz hatóságok már június 23-án, pénteken tárgyalni kezdtek Prigozsinnal, ám a Wagner-vezérnek nagyon komoly követelései voltak, amiket nem akartak teljesíteni. Többek között Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök menesztését követelte - írja a Mandiner.

A lap értesülései szerint június 24-én Prigozsin személyesen Putyint próbálta hívni, az elnök viszont nem volt hajlandó beszélni vele.

Ukrajna eddig ezeket a területeket foglalta vissza

Ukrajna az ellentámadás kezdete óta mintegy 130 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza az orosz erőktől a déli frontvonal mentén - közölte Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes a Reuters szerint.

"A helyzet délen nem ment át jelentős változásokon az elmúlt héten" - mondta Maliar a nemzeti műsorszolgáltatónak.

Ukrán katonák egy álcázott, svéd CV90-es gyalogsági harcjárművön a Donyecki területen fekvő kelet-ukrajnai Bahmut közelében 2023. június 26-án
Fotó: Roman Chop / Forrás: MTI/AP

Hozzátette, hogy a frontvonal keleti része mentén, amely a Lyman, Bahmut, Avdijivka és Marijinka irányokat foglalja magába, az elmúlt héten mintegy 250 harci összecsapásra került sor.

Az oroszok Nikopolt támadták

Az orosz csapatok háromszor támadták meg a Dnyipro régióban Nikopol körzetét.

Június 26-án éjjel az orosz csapatok nehéz tüzérséggel háromszor lőtték a Dnyipropetrovszki terület Nikopoli járását. Erről Szerhij Liszak, a Dnyipropetrovszki Területi Katonai Adminisztráció vezetője számolt be.

Elmondása szerint az orosz hadsereg Nikopol és Marhanetsz községet találta el. Senki sem halt meg és senki sem sérült meg. A területet jelenleg is vizsgálják.

Ausztrália segélyt küld Ukrajnának

Az ausztrál kormány június 26-án, hétfőn bejelentette, hogy újabb 110 millió ausztrál dollár (kb. 25 milliárd forint) értékű katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának. Ezt az ország kormányának honlapján közzétett sajtóközleményben jelentették be.

"Ez a csomag a következőket tartalmazza: 70 harci járművet, köztük: 28 M113-as páncélozott jármű, 14 speciális célú jármű, 28 MAN 40M közepes teherautó és 14 pótkocsi" 

- áll a közleményben.

Megjegyzik, hogy Ausztrália 105 milliméteres kaliberű tüzérségi lövedékeket is szállít Kijevnek. Emellett az ország 10 millió dollárt (kb. 2 milliárd forint) utal át az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának, amely az ukrán humanitárius alapot kezeli.

Az ausztrál hatóságok egy évre meg kívánják hosszabbítani az Ukrajnából importált áruk vámmentességét is.

Németország elutasította az F-16-osok szállítását Ukrajnának

Boris Pistorius német védelmi miniszter kifejtette, hogy Németország nem adhat Ukrajnának F-16-os vadászgépeket, mert nem rendelkezik velük. Erről a Der Spiegel számolt be.

A kiadvány szerint Kijev továbbra is abban reménykedik, hogy Berlin csatlakozik a "vadászrepülőgép-koalícióhoz".

Jelenleg nem vagyunk az élen. Nem vagyunk részei a koalíciónak, mert nincsenek F-16-os vadászgépeink

- idézte a magazin a főnököt.

Korábban arról számoltak be, hogy az USA kérést kapott a dán hatóságoktól, hogy támogassák az ukrán fegyveres erők pilótáinak kiképzését az F-16-os vadászgépek használatára. A Nyugat Romániát is fontolóra veszi a pilóták kiképzésének helyszínéül - közölték hozzáértő források.

Az orosz légierő csapást mért ukrán állomáshelyekre

Az orosz légierő nyolc rakéta- és bombatámadást hajtott végre az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) két dandárjának állomáshelyeire. A Nyugat-csoport sajtóközpontjának vezetője, Szerhij Zybinszkij az Interfaxnak nyilatkozott.

Zybinszkij elmondása szerint a Nyugat-csoport tüzérségének Kupjanszk irányában végrehajtott harci műveletei során, a Luhanszki Népköztársaság (LNR) területén lévő Novoszelovszkoje falu közelében, az AFU 14. önálló gépesített brigádjának szabotázs- és felderítő csoportját leplezték le és semmisítették meg.

SOJGU, Szergej
Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata által közreadott, videóról készült felvétel Szergej Sojgu védelmi miniszterről (k) és Jevgenyij Nyikiforov altábornagyról, a nyugati körzet parancsnokáról (j)  egy meg nem nevezett ukrajnai helyszínen 2023. június 26-án. Sojgu először jelent meg a nyilvánosság előtt a hatalomból való távozását követelő Wagner orosz fegyveres csoport június 24-i lázadása óta
Fotó: Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata / Forrás: MTI/AP

Ukrajna 1 kilométert nyomult előre Bahmut közelében

Az ukrán hadsereg szerint 600-1000 métert előrenyomult a déli és az északi szárnyon Bahmut környékén.

A hadsereg szombaton is beszámolt előrenyomulásról a térségben, amikor a Wagner-erők Moszkva felé vonultak. A jelentéseket nem lehetett ellenőrizni.

Az AFP vasárnap heves összecsapásokról számolt be a térségben, ukrán katonák a hírügynökségnek azt mondták, hogy a Wagner-lázadás nem befolyásolta érezhetően a térségben folyó harcokat.

Több mint 12 ezren jöttek tegnap Ukrajnából

Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 6249 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 6345 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte a legfrissebb adatokat az Országos-Rendőrfőkapitányság. 

Semmi hír Prigozsin hollétével kapcsolatban

A Kreml szombaton bejelentette, hogy a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin beleegyezett, hogy elhagyja az országot, és Belaruszba megy, azt követően, hogy lefújta a Moszkva elleni puccskísérletet. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azt is megígérte, hogy Aljakszandr Lukashenka és Vlagyimir Putyin személyesen garantálja a vezető biztonságát – emlékeztet a Mandiner.

Szombat este óta viszont nem érkezett semmi hír Prigozsin hollétével kapcsolatban – vette észre a Guardian. Utoljára a Rosztov-on-Don nevű orosz városban látták emberei körében. 

Wagner’s head Yevgeny Prigozhin leaves Southern Military District in Rostov
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője 2023. június 24-én elhagyja a Déli Katonai Körzet főhadiszállását az oroszországi Rostov-on-Donban
Fotó: Stringer  / Forrás: Anadolu Agency via AFP

Volt CIA-igazgató Prigozsinnak: „Legyen óvatos a nyitott ablakok közelében”

David Petraeus volt CIA-igazgató figyelmeztette a Wagner-csoport vezetőjét, hogy „legyen nagyon óvatos a nyitott ablakok közelében”.

Oroszország 2022. februári ukrajnai bevonulása óta számos prominens orosz halt meg tisztázatlan körülmények között, többek között ablakból való kiesés következtében.

Litván elnök: Putyin „meztelen”

A Prigozsin-lázadás azt mutatja, hogy komoly fenyegetések érhetik Putyin rendszerét – mondta a litván elnök.

Az Origo a Sky News nyomán azt írja, Gitanas Nauseda egyre nagyobb aggodalommal tekint saját országa nemzetbiztonságára, mint mondta, „az események sorozata megmutatta, hogy a király meztelen, az pedig, hogy ekkora katonai oszlopok ilyen messzire el tudnak jutni, azt mutatják, mennyire ingatag Putyin rendszere”.

Robbanások Odesszában

Robbanások voltak a hajnali órákban Odessza térségében – írta a Kyiv Independent. Az ukrán légvédelem működésben, áldozatokról, károkról egyelőre nem érkezett jelentés. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában