Járványügy Somogyban

2020.09.22. 09:00

Tejben fürdik a megye: a vírus miatt kevesebb az export

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács megtartotta három évente esedékes tisztújító küldött közgyűlését. Az új, 22 tagú elnökségbe egyedüli somogyiként választották Szommer Gábort, a kaposvári Fino Food kereskedelmi vezetőjét.

Harsányi Miklós

Fotós: LANG ROBERT

Fotós: LANG ROBERT

– A hazai tejtermelés 2014 óta évente 3-4 százalékkal bővült, s az idén már megközelíti a kétmilliárd litert – mondta Szommer Gábor. – Ehhez hasonló folyamat játszódott le a kaposvári üzemben is, ahol évente 50–55 millió liter tejet dolgoznak fel. A tervezett beruházásoknak köszönhetően ez a mennyiség számottevően nő a következő három évben, s a mostanihoz képest akár 10–15 millió literrel több tejből készítenek majd különböző tejtermékeket.

A 46 esztendős szakember élelmiszer-technológus mérnöki diplomát szerzett Szegeden, ám a tejiparhoz évtizedek óta kötődik. Édesapja a szekszárdi tejüzemben dolgozott, Szommer Gábor 14 évesen nyaranként diákmunkásnak állt. Sajtot címkézett és ládákat is pakolt, s az egyetemi évek után később kereskedelmi területen helyezkedett el. A Tej Terméktanács somogyi tagja kiemelte: legfontosabb, hogy a magyar tej­ipar érdekeit hatékonyan képviseljék. Stratégiai területről van szó, ahol a fejlődés záloga az innováció.

Lapunk kérdésére, miszerint a koronavírus-járvány hogyan befolyásolta a gazdasági mutatókat, Szommer kifejtette: Magyarországon több tejet termelnek, mint amennyit idehaza feldolgoznak. Olaszország és Horvátországon kívül jelentős mennyiségű alapanyagot szállítottak korábban a román piacra is, ám a vírus miatt a mediterrán térségben elmaradt turistaforgalom érezhetően hatott a kivitelre.

Járványügy Somogyban

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában