Az első aranyunk

Július közepén, vagyis pontosan két hete rajtolt el a japán nagyvárosban a 19. vizes világbajnokság. Mostanáig kellett várni, hogy az első magyar aranyérmet ünnepelhessük Fukuokában; a 200 méteres férfi hátúszás döntője után feszíthetett büszkén a dobogó legmagasabb fokán Kós Hubert.
Őszintén bevallom, jómagam is a kétkedők táborát gyarapítottam. Mármint annak tükrében, hogy lesz-e egyáltalán magyar arany úszásban. A nyílt vízieknél biztos voltam abban, hogy Rakovszky Kristóf – ráadásul kétszer is – dobogóra állhat, de az arany elérhetetlennek tűnt. Aztán jöttek a medencés úszók, már akik tényleg elutaztak Japánba. Hosszú Katinka már befejezte, Milák Kristóf mentális okokra hivatkozva lemondta a vb-részvételt, Kapás Boglárka meg igen messze van a csúcsformájától. Már-már úgy tűnt, hogy valóra válik a rémálmom, amikor pénteken (magyar idő szerint) délután jött Kós Hubert, s az egész mezőnyt maga mögé utasította.
A folytatásra is maradt egy még megválaszolatlan kérdés, ami úgy szól: az aranyakból duplázunk, vagy az ezüstjeink számát triplázzuk meg? Szombaton 11 órakor rendezik ugyanis a Magyarország–Görögország férfivízilabda-döntőt. Az elődöntőben a görögök magabiztosan hat góllal gázolták el a szerbeket, a magyarok pedig a legutolsó pillanatban szerzett góllal verték a címvédő spanyolokat. Az előzmények ismeretében a görög válogatott tűnik esélyesebbnek, ám ez az égvilágon semmit nem jelent. Egy biztos: nagyon szorítunk a pólósainkért!

Maradt a kérdés: aranyból duplázunk, vagy ezüstből triplázunk?