Szeretünk Európa!

Lengyel János

Az orosz-ukrán háború nem enged a szorításából. Az álláspontok ismertek, mint ahogy az is: Európa újra és újra zajló megalkotásához mindig az éppen adott korszakban élőknek kell a legtöbbel hozzájárulniuk. A ránk maradt örökségből és a tankönyvekből úgy tudjuk: mi, magyarok több mint ezer éve itt vagyunk, hogy a Kárpát-medencében szilárd államot alapítva játszunk Európa hatalmas színpadán. A szerepünk más és más, de igazából most sincs másként, mint már oly sokszor. A forgatókönyvet nem(csak) mi írjuk!

Európa - akárhogy is nézzük, mindig a szabadság jelképe volt. A maga módján komolyan vette a jövőt, a kihívásokat. Akkor is, amikor 1950. május 9-én Robert Schumann francia külügyminiszter mondott egy nagy-nagy – máig hallatszó – beszédet. Ő ott és akkor Európa megőrzői közül a béke megőrzése érdekében Európa gazdasági egységének megalapozására tett javaslatot. A béke megőrzése érdekében!

Tény, hogy a szén- és acélközösség ötlete az európai nemzetek nagy közös fórumának, az Uniónak az alapját vetette meg. Aztán kihívásról kihívásra, válságról válságra, két világrend vonzásában és taszításában csordogált a bővülő Unió ügye, míg egyszer csak jött a covid, aztán meg egy igencsak közeli háború, amely újra próbára teszi a földrész reakcióképességét. Miközben verseny van és együttműködés, amelyben hol ez, hol az az erősebb. Tagadhatatlanul történelmi reformok indultak el az Európai Unióban a koronavírus-válság és az orosz-ukrán háború hatására, ám minden korábbinál másabb helyzetben szükségképpen új irányt vesz az integrációs lendület. Miközben szükségszerű szankciópolitikákról folyik a szó és egységes fellépésről, nem feledhető, hogy ma nekünk éppen az Európát naggyá tevő sokféleség megőrzéséért folytatott küzdelemben jut szerep. Azzal együtt, hogy ezt a sokféleséget immár egy kegyetlen háború is veszélyezteti. Számunkra Európa ma azt is jelenti: nemet mondunk az agresszióra, nemet mondunk a háborúra!

Az új Európa a sokféleség Európája, amely nem lehet soha az intoleráns és erőszakos véleményhegemónia színjátékának eredménye. Csak a közös, nemzetalapú, ám szabad gondolkodás, a véleménypluralizmus visz előre, s vezet a szabadságba!

Bármekkora is most a kihívás, bármennyire nehéz is a dolgunk, mi szeretjük Európát, mert Európa számunkra mindig is a szabadságot jelentette! Az eltérő adottságúak, de egyenrangú nemzetek szabadságát!