Közösség

2023.12.16. 09:38

Biztonságban várhatjuk a Megváltó születését

Góz Lilla

Kaposvár Pénteken látta vendégül a városházán a katolikus, református, evangélikus, metodista, baptista és izraelita felekezet képviselőit Szita Károly, Kaposvár polgármestere. – Hit nélkül nem létezik erős közösség – mondta el köszöntőjében a városvezető. – Mikor a föld számos pontján háború van, milliók élnek félelemben, itt Kaposváron biztonságban várhatjuk Jézus Krisztus születését – emelte ki Szita Károly. 
Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke szerint látásból ugyan ismerik egymást a kaposvári egyházak képviselői, de ezek a találkozók még közelebb hozzák egymáshoz őket. – Ritkán fordul elő, hogy leülünk egy asztalhoz és nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a találkozót – tette hozzá. – Jézus végrendelete az egységre irányul, azért imádkozott halála előtt, hogy legyenek mindannyian egyek és minden olyan alkalom, mikor különböző felekezetek képviselői találkoznak, beszélgetnek, az ennek az egységnek a megnyilvánulása – mondta el Varga László megyés püspök. Petró László református lelkipásztor a polgármester felkérésére mondott asztali áldást. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában