Járványügy Somogyban

2020.11.05. 13:10

Több játékos gyorstesztje pozitív a kosárlabdázóknál

A Kaposvári Kosárlabda Klubnál többen is tünetekekkel küzdöttek, amit az elvégzett gyorstesztek pozitív eredménye is igazolt.

Kun Zoltán

Fotó: Lang R.

– A csapat valamennyi tagját és a stábot teszteltük. Sajnos többeknél pozitív lett az eredmény – nyilatkozta Puska Zoltán, a Kaposvári KK NB I./A csoportos férfikosárlabda-csapatát működtető kft. ügyvezetője. – Elsődleges célunk az egészség védelme, így valamennyi idevonatkozó előírás betartásával járunk el. Természetesen folyamatban van a hivatalos PCR-tesztelés is, de már tíz napos önkéntes karanténba vonult a csapat. A PCR-teszt eredménye dönt majd arról, hogy kik lesznek azok, akiknek ki kell hagyniuk és az új sportorvosi engedélyig nem léphetnek majd pályára. Nem hónapokat akarunk kihagyni, hiszen eddig is a mérkőzések lejátszására törekedtünk. Egyelőre azonban a folyamatos kontakt és a lappangási idő miatt tíz napot mindenképp meg kell várnunk, amíg nem tisztázódik a helyzet. A tíz napos karantén lejárta után a tünetmentes játékosokkal újabb tesztet csináltatunk, amennyiben az is negatív lesz, akkor a rendelkezésre álló kosárlabdázókkal szeretnénk folytatni a bajnoki küzdelmeket. Ennek értelmében az előre tervezett pénteki, Debrecen elleni idegenbeli találkozónk, valamint a jövő szerdára kiírt Oroszlány elleni vendégjátékunk halasztását kértük a szövetségtől. Ezeket a találkozókat a lehető leghamarabb szeretnénk majd pótolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában