Somogyi Nyugdíjasok

2023.11.07. 06:17

Megbecsüli a kiváló közösségi munkát végzőket a szövetség

A legújabb népszámlálási adatok szerint továbbra sem állt meg a népességfogyás, a KSH adatai szerint ugyanakkor egyre inkább öregszik a társadalom, ezen belül növekszik az özvegyek, főleg az idős nők száma.

Varga László

A társas kapcsolatok fontosságával a mentális és a testi egészség megőrzésében ezen az oldalon is többször foglalkoztunk, mint ahogy a közösségi programokról szóló tudósításokkal is erre kívántuk felhívni a figyelmet. Mindezekkel ellenére is a legtöbb, szépkorúakat is foglalkoztató civil szervezet vezetőjétől folyamatos létszámcsökkenésről hallani, főleg a pandémia óta pedig nem kevés nyugdíjasklub szűnt meg vagy sodródott a megszűnés szélére. Az okai rendkívül összetettek, de - mint ahogy az a vármegyei nyugdíjasszövetség korábbi elemzéseiből is kitűnik-, ezek között meghatározó a jó vezetők és az őket segítők egyre kisebb száma, sok településen pedig a hiányuk miatt sem tud nyugdíjasközösség szerveződni. 

Ebben a helyzetben a szövetség kiemelten fontosnak tartja a jelenleg még aktív, jól dolgozó vezetők és a kimagasló tevékenységet végző tagok, valamint a társaságok működését kívülről segítők és támogatók erkölcsi megbecsülését, elismerését. Az elmúlt évtizedben ezzel a céllal alapított kitüntetéseket is. A legmagasabb, tagoknak - és újabban közösségeknek- adható elismerést, a Szövetségben a szépkorúakért díjat 2023-ban öten kapták, közülük négyen a nagyatádi, egy fő pedig a siófoki gálán vehette át. 

Fischli Jánosné a somogysárdi klub dalkörének tagjaként, nagyon szép énekhangjával huszonöt éve vesz részt aktívan a különböző kulturális rendezvényeken, idős kora ellenére ma is hozzájárulva a település jó hírének öregbítéséhez. Kiváló közösségi ember, a társai érdekében végzett munkája példaértékű. Horváth Sándorné a nagyatádi cérnagyár nyugdíjasklubjának vezetőjeként nem csupán a szervezet, de a város életének is egyik meghatározó alakja, aki az idősügyi fórumban is határozottan képviseli nyugdíjas társai érdekeit. Remek szervező, számos helyi rendezvény aktív részvevője, emellett hathatósan segíti a szövetség munkáját is. László Istvánné a balatonszentgyörgyi egyesület alapító tagja tizenöt évig elnökhelyettesként dolgozott, elsősorban a szervezet pénzügyi dolgaival foglalkozva. 

Nagy szerepe volt a rendezvények és egyéb programok sikereses lebonyolításában, 89 éves kora ellenére pedig ma is tagja a közösség énekkarának. Verb Józsefné tizenhét éve elnöke a zselickislaki egyesületnek, és ő a település alpolgármestere is. Talpraesett, nagy munkabírású vezető, akinek a személye nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a településen ma is működik nyugdíjasszervezet. Tóth Lajosné egy évtizede irányítja a nágocsi nyugdíjasklubot, emellett öt éve a Koppány- völgye nyugdíjaskistérség vezetője és tagja a vármegyei szövetsége elnökségének is. Mindhárom feladatát nagy felelősségtudattal és szorgalommal végzi, munkáját pontosság és precizitás a jellemzi. Véleményeivel, javaslataival hathatósan segíti az elnökség tevékenységét. 

A tíz éve létrehozott, kívülállóknak adható legmagasabb elismerést, a Szövetség dísztagja kitüntető címet minden esztendőben legfeljebb egy fő kaphatja. Ezt a díjat az idén Huszti Gábornak, a Somogy vármegyei közgyűlés alelnökének ítélte oda az elnökség. A szövetség 2018-ban alapított díszoklevelében a szervezethez tartozó közösségek tagjai mellett külső segítők és támogatók, valamint együttműködő állami és civil szervek részesülhetnek. Ebben az évben tizenhét ilyen díj került átadásra, ebből hárman- Tóth Gergely hoteltulajdonos, Gyurik Attila fiadi polgármester és Ulrich Róbert csurgói vállalkozó- vehették át az elismerést. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában