Ezek a művészek kapják az életműdíjat

A díjakat első alkalommal az 5. Magyar Filmhét nyitóeseményén, április 22-én a budapesti Corvin moziban adják át. Az életműdíj Varga Viktor ötvösművész alkotása.

Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera művészi pályáját ismeri el életműdíjjal a Magyar Filmakadémia Egyesület – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

A tervek szerint a filmakadémia minden évben életműdíjban részesít öt olyan művészt, akik nevüket beírták a magyar filmtörténelembe – olvasható a közleményben.

A Magyar Filmakadémia Egyesület az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával április 22. és 27. között rendezi meg az 5. Magyar Filmhetet a Corvin moziban.

Andorai Péter, a nemzet színésze 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Kamera elé először a Grunwalsky Ferenc rendezte Vörös rekviemben állt. Pályája során csaknem 90 filmben láthatta a közönség, köztük olyan alkotásokban, mint a Bizalom, a Szabadíts meg a gonosztól, a Mephisto, az Egymásra nézve, a Hajnali háztetők, az Eldorádó, a Roncsfilm, a Csinibaba és A napfény íze. Az Enyedi Ildikó által rendezett Simon mágus címszerepéért ő lett a legjobb férfi főszereplő a 30. Magyar Filmszemlén és több fesztiválon is elnyerte a legjobb alakításnak járó díjat.

Bánsági Ildikó, a nemzet művésze 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Eddig több mint 110 filmben láthatta a közönség. Bevallása szerint sokat köszönhet Szabó Istvánnak, aki 1979-ben rábízta Oscar-díjra jelölt filmje, a Bizalom női főszerepét, de szerepelt az Oscar-díjas Mephistóban és az Édes Emma, drága Böbe című alkotásokban, valamint Mészáros Márta Napló-sorozatának első három darabjában is.

Bodrogi Gyula, a nemzet színésze 1958-ban szerzett diplomát. Több mint 170 filmben szerepelt. Moziban 1957-ben tűnt fel a Külvárosi legenda című, Máriássy Félix rendezte filmben. Emlékezetes filmje volt többek között a Házasságból elégséges, a Hattyúdal, a Húsz óra, a Tanulmány a nőkről, a Fuss, hogy utolérjenek!, a Szépek és bolondok és a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?

Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész 1963-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Olyan alkotásokban játszott, mint a Hattyúdal, A kőszívű ember fiai, a Hideg napok, az Egy szerelem három éjszakája, az Egri csillagok, a Gyula vitéz télen-nyáron, valamint Fábri Zoltán Oscar-jelölt Magyarok című filmjében, majd annak folytatásában, a Fábián Bálint találkozása Istennel című filmben, melyért 1981-ben elnyerte a legjobb férfi alakítás díját az Újdelhiben megrendezett filmfesztiválon.

Venczel Vera Jászai Mari-díjas színművész még gimnazistaként játszott első két filmjében: Máriássy Félix Karambol és Esztergályos Károly Egy csónak visszafordul című alkotásában. 1968-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, azóta több mint száz filmben láttuk, mint például a Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája és az Egri csillagok. A Pillangó című tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat.

Hozzászólások

Protokoll és etikett
Nincs náluk lazább a brit királyi családban
állomások / 24 perce
Egy újságíró a kék farkasok gyűrűjében
Az összmagyarságot érintő társadalmi kérdésekre reflektál Csáky Zoltán.
Gyász
Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, feleség és testvér MÉHESNÉ PÁVEL ÉVA böhönyei lakos méltósággal viselt súlyos betegségben 55 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton 15 órakor lesz a böhönyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy szerettett édesanyám, nagymamánk és anyósom DARVAS JÁNOSNÉ Éva néni bárdudvarnoki lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton, 11 órakor lesz a bárdudvarnoki temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GALBA MIHÁLYNÉ Bolhás Kossuth utcai lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton, 11 órakor lesz a Bolhási temetőben. Gyászoló családja
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERKE IMRÉNÉ Rozika kadarkúti lakos rövid ideig tartó gyógyíthatatlan betegségben 69 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton, 11 órakor lesz a kadarkúti mikei úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel emlékezünk BORDÁS RITA halálának 2. évfordulójára. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAROSI VINCÉNÉ Joli néni tanárnő kaposvári lakos 94 éves korában csendesen elhunyt. Temetése szeptember 20-án, pénteken, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. HORVÁTH JÁNOSNÉ somogyszili lakos, életének 76. évében váratlanul elhunyt.Temetése szeptember 19-én, csütörtökön, a 14 órai gyászmisét követően lesz a somogyszili temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Síromon a virág utolsó üzenet, Tőletek, kik engem szerettetek. Lelki szemeimmel nézem szépségüket, Köszönöm hogy nyughelyemre elkísértetek." Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KOZÁRI LÁSZLóNÉ Kálmán Edit temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
„Az emlékek halványulnak, de szívünkben örökké élnek.” Fájó szívvel emlékezünk SIPOS ISTVÁN halálának 25. évfordulóján, és SIPOS ISTVÁNNÉ halálának 10. évfordulóján, volt boronkai lakosokra. Eta és Rózsi családjaikkal.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PARRAGI JÓZSEF BB. gépkocsi vezető balatonboglári lakos, életének 90. évében elhunyt. Temetése szeptember 19-én, 11.30 órakor lesz a balatonboglári temetőben. Gyászoló családja
„Búcsú, mit nem mondtál ki, nekünk elmaradt. Hisz még élni akartál, a földi kín alatt.” Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DELI LÁSZLÓ hetesi lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szerdán a 10 órai gyászmisét követően lesz a hetesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet, mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja és a kiterjedt rokonság
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMICZ LÁSZLÓ Simi 72 éves korában elhunyt. Búcsúztatása szeptember 20-án, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy CSANÁDI JÓZSEF 80 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a kaposszerdahelyi temetőben. Gyászoló szerettei
„Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOKÁLY ISTVÁN Koko kaposvári lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, csütörtökön 13.30 órakor lesz a kaposvári keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KURUCZ GYULA 73 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, csütörtökön 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló családja
"Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre itt marad." /Reményik Sándor/ Fájó szívvel emlékezünk DR TAKÁCS LÁSZLÓ kaposvári lakos halálának első évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH LÁSZLÓNÉ Piroska balatonfenyvesi lakos, életének 94. évében megtért teremtőjéhez. A gyászoló család
Szívünk tele fájdalommal, de nem úgy mint akiknek nincs reménységük, amikor megrendültem tudatjuk, hogy VATI ISTVÁNNÉ hosszan tartó betegség után 77 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, szombaton, 11 órakor lesz Kaposváron a Keleti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAMÁS LÁSZLÓ volt böhönyei lakos 79 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 18-án, 14 órakor lesz a böhönyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Egy szál virággal búcsúzzunk tőle. A gyászoló család
"Hiába várjuk, nem jöttök már. Szerető szívetek örökre pihen már." Fájó szívvel emlékezünk SCHÁDL PÁL halálának 20. évfordulójára és SCHÁDL PÁLNÉ halálának 15. érfodulójára Szerető családja
elismerés / 56 perce
Hamvas Zoltán: óriási a fejlődés a magyar gasztronómiában
instagram kihívás / 1 órája
Police-puzzle a járdán: a somogyi rendőrök elfogadták a kihívást
Góz Lilla
esküvő / 1 órája
Házasodni? Egy élmény!
Fábos Erika
felhívás / 1 órája
Már lehet jelentkezni a Magyar Nyelvészeti Diákolimpiára
elejtett vad / 2 órája
Sokat fizethetnek a zsitfai orvvadászok
K.G.
Óriási elismerés / 2 órája
Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marinát és a Trezor című filmet