Hallgassa élőben!
Fotó: Gáspár Evelin / Instagram

Gáspár Evelin szomorú születésnapi vallomása: minden bizalmam elveszett

Gáspár Evelin kedden ünnepelte 27. születésnapját, ami tulajdonképpen egy minden szempontból hektikus év lezárása is egyben.

Gáspár Evelin csendes születésnapon van túl, hiszen, ahogy mindig, most is a számára legfontosabb emberek körében ünnepelt. Evelinnek igencsak ellentmondásosra sikerült az elmúlt egy év, hiszen voltak benne botrányok és fényes sikerek is bőven.

A fiatal hírességet a Ripost is köszöntötte 27. születésnapja alkalmából, ő pedig összegezte az elmúlt esztendőt.

„Nagyon intenzív volt az eltelt egy év. Kezdődött a szakításom körül kialakult méltatlan botránnyal, amit éppen azért volt nehéz megélni, mert pont a magánéletem volt az, amit féltve őriztem a nyilvánosság előtt. Megaláztak a nőiességemben és az emberi mivoltomban, de túl vagyok rajta és sokat tanultam belőle”

– kezdte a születésnapos Gáspár Evelin, aki a történtek hatására a férfiakba vetett bizalma maradékát is elveszítette.

„Korábban is bizalmatlan voltam a férfiakkal, hiszen több rossz, sőt szinte csak rossz tapasztalataim voltak velük eddig is. Most pedig még inkább az lettem, de nem reményvesztett. Hiszek abban, hogy egyszer összehoz a sorsom egy olyan férfival, aki megérdemli, hogy szeressem”

– tette hozzá a fiatal lány, akivel persze jó dolgok is történtek az utóbbi évben.

„A botrány kitörésének idején már tudtam, hogy hatalmas kaland vár rám, hiszen már megvolt a szerződésem arra a műsorra, aminek a sokhetes forgatása nemrég ért véget. Maradjunk annyiban, hogy fantasztikus élmény volt, ráadásul sikerült lefogynom, vagyis most tökéletesen érzem magam a bőrömben. Leszámítva a tényt, hogy semmi normális dolog nincs az életemben. Egyedül, vagyok, nincs párom és nincs normális munkám sem, de hiszem, hogy a Jóisten mindent időben meg fog adni” – fejtette ki Evelin, aki a nagy napon pont azt kapta, amire mindennél jobban vágyott.

„Csodálatosan telt a születésnapom, hiszen a családommal lehettem és számomra ez volt a legszebb ajándék. Reggel elmentem edzeni, majd kezelésbe vett a kozmetikus, a fodrász és a sminkes. Ezután elmentünk ebédelni a kedvenc éttermünkbe, majd beültünk egy koktélra. Ajándékot nem kértem, hiszen amire vágyom, azt megvehetem magamnak” – zárta a beszélgetést Gáspár Evelin.

Hozzászólások

BL-selejtező
Kétgólos előnyben a Ferencváros
Vb-selejtezők / 57 perce
Augusztus 19-től kaphatók jegyek a magyar-angol és a magyar-andorrai meccsre
A kombinált jegyeket bárki kedvezményes áron megvásárolhatja.
Gyász
"Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha. Várni valakit, aki nem jön többé, emlékét őrizni szívünkben örökké." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk NÉMETH RÓBERT halálának 19. évfordulóján. Szeretteid
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÉKELYI ILONA volt szőlősgyöröki lakos, életének 90. évében visszatért Teremtőjéhez. Augusztus 6-án pénteken, 16 órakor a szőlősgyöröki temetőben veszünk végső búcsút tőle. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÉKÁNY GYÖRGY jutai lakos, 64 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése augusztus 5-én csütörtökön, a 14 órai gyászmisét követően a jutai temetőben lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FARKAS LAJOSNÉ kaposvári, volt osztopáni lakos életének 96. évében elhunyt. Temetése augusztus 5-én a 11 órai gyászmisét követően az osztopáni sikorai temetőben lesz. Gyászoló családja
Megállt a szív, mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Fájdalomtól megtört teste, megpihen a földben Édes Jézus, adj nyugalmat lelkének a mennyben.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TOLNAI ISTVÁNNÉ bőszénfai lakos, életének 91. évében elhunyt. Temetése augusztus 5-én, csütörtökön 12 órakor lesz a bőszénfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORSI TIBOR volt mikei lakos 57 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 5-én, csütörtökön 14 órakor Kadarkúton a Körmendi utcai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten....” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk Nagy György Magyaratádi lakos türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Végső búcsúztatása 2021.08.04-én 15 órakkor a Magyaratádi temetőben lesz. A gyászoló család
„Nem hal meg az, aki szerettei szívében él tovább" Szomorú szívvel emlékezünk BOROSS LÁSZLÓ Boross Öcsi volt pálmajori tanító halálának első évfordulójára. Szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÓLA ESZTER volt somogyszobi lakos, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése augusztus 3-án kedden, 14 órakor lesz a somogyszobi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Az élet megszűnt, lelkem elszállt, De gondolatotokban élek tovább.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOA GYULA a Csőszerelő Kft. volt dolgozója, volt ladi majd kaposvári lakos, 80 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 2-án, hétfőn 13 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
Fájdalommal tudatom, hogy PRELL JÁNOSNÉ volt kaposvári lakos, 88 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 4-én, szerdán 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Fia
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSALOS ISTVÁN volt görgetegi tanácselnök rövid idejű betegséget követően, életének 81. évében elhunyt. Temetése július 30-án, pénteken 9 órakor lesz Görgetegen, a Kuntelepi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS JÓZSEF volt kaposvári lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 3-án 10 órakor lesz a kaposvár-töröcskei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férjem, édes jó apám, drága nagyapánk, dédapám DR. BÁRÁNY GYÖRGY nyugalmazott rendőr őrnagy 87. életévében, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Drága halottunkat utolsó útjára kísérjük augusztus 2-án hétfőn, 14 órakor a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolja szerető családja
„Emberi törvény kibírni mindent, S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.” /E.Hemingway/ Megtört szívvel tudatjuk, hogy TÓDOR GYÖRGY Bárdudvarnok és Kaposmérő volt tanácselnöke, Kaposvár Füredi utcai lakos július 15-én, 91 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 2-án, hétfőn 11 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett! Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BICZÓ ISTVÁNNÉ volt kaposvári lakos 85 éves korában elhunyt. Szerettünk hamvait augusztus 4-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LAJOSNÉ Biró Zsuzsanna volt toponári lakos, életének 66. évében elhunyt. Temetése július 30-án pénteken, 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó újára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászolja: szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiam, férjem, testvérem BOGNÁR TIBOR felsőmocsoládi lakos 57 éves korában elhunyt. Temetése július 30-án, pénteken 13 órakor lesz a felsőmocsoládi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel emlékezünk BUZÁNSZKY GÉZA volt öreglaki lakosra, halálának 4. évfordulóján. Gyászoló szerettei
"Még fáj, s talán örökre így marad, De velünk leszel az idő bárhogy is szalad. Fájó szívünk fel- felzokog érted, Örökké szeretünk, nem feledünk téged." TÓTH ALBERTNÉ halálának 2. évfordulóján. Szerető férjed és családod
elképesztő / 4 órája
Sokkoló látvány: katicabogár mászkált egy férfi vastagbelében
nehéz idők / 4 órája
Állami forintok segítik átvészelni a nehéz időszakot
Harsányi Miklós
közeledik / 5 órája
Itt a negyedik hullám kezdődátuma: Rusvai Miklós lerántotta a leplet
jó úton / 5 órája
Az időjárás a kegyeibe fogadta a kaposvári útfelújítókat
K.G.
Inspiráló játékok / 6 órája
Barbie babát mintáztak a brit vakcina fejlesztőjéről
Csúcsra pörgött / 6 órája
A Xiaomi első helyezett lett az európai telefonpiacon