Járványügy Somogyban

2020.05.16. 15:30

Elmaradt babyboom: a gólya a koronavírus végére vár

Elmarad a babyboom, az előrejelzések szerint nem fogant több gyermek a koronavírusjárvány-helyzetben. A szakemberek szerint sok nő fél a vírustól, attól, hogy milyen hatással lehet születendő gyermekére, és vannak, akik anyagi megfontolásból nem vállalnak most kisbabát.

Góz Lilla

PTE Meddősági Központban

Fotó: AS

A Maradj otthon! időszak kezdetén még humoros posztok is készültek arról, hogy mivel megnőtt a járvány miatt otthon töltött órák száma, többen időzítik erre az időszakra a gyermekvállalást. Egy friss kutatás szerint a somogyiak 38 százalékkal töltenek több időt otthon, mint korábban.

– Azt tapasztaljuk, a gyerekvállalás terén az elmúlt hónapokban sokan meditáltak, dilemmáztak, hogy merjenek-e lépni vagy sem, határozottan mondhatom, hogy baby bummra nem kell számítani – mondta el Koppán Miklós, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója. Hozzátette: a nemzetközi irodalomban is olvasható, hogy minden olyan veszélyhelyzet, amelynek gazdasági kihatásai is vannak, negatívan érinti a gyermekvállalási kedvet. – Az anyagi bizonytalanság mellett sok kismamajelölt fél tőle, hogy megbetegszik és a koronavírus születendő gyermekére is káros hatással lehet – jegyezte meg a professzor.

Kiemelte: rendkívül kevés tudományos adat áll rendelkezésre világszerte a várandósság és a koronavírus közötti kapcsolatról. – A pécsi klinikán eddig nem fordult még meg olyan terhes nő, aki igazoltan koronavírusos lett volna, országosan egyetlen olyan anyáról tudunk, aki Nyugat-Magyarországon COVID-fertőzötten szülte meg kisbabáját, gyermeke egészségesen jött világra – mondta el Koppán Miklós, aki bízik abban, hogy rövid időn belül minden visszaáll a régi kerékvágásba.

– Az elmúlt egy hétben több olyan páciens érkezett hozzám, akik pár hetes terhesek és harmadik vagy negyedik gyermeküket vállalják most – ez már Gyócsi András kaposvári szülész-nőgyógyász tapasztalata. Magánrendelőjében nem tapasztalja, hogy csökkent volna a kismamák száma, akiket a járványveszélyben mindenképpen tanácsokkal is ellát. – Mindenképpen azt javaslom nekik, hogy kerüljék a közösséget, maszkot viseljenek és kézfertőtlenítőt használjanak, fokozottan figyeljenek a higiéniára – jegyezte meg a nőgyógyász.

Kell a teszt, de a beültetésre várni kell

A jelenlegi szabályozás szerint a meddőségi centrumokba látogató pároknak szükségük van negatív PCR-tesztre. Több klinikán kijelöltek már egy elkülönített szűrőhelyet, ahol térítésmentesen elvégzik a mintavételt. Huszonnégy órán belül megkapják az eredményt és ezt követően mehetnek a vizsgálatokra. A kaposvári kórház honlapján azt közölte, hogy a Domány Sándor Humánreprodukciós Központ is újra fogadja a pácienseket. A pároknak egyes beavatkozásokhoz szükségük van negatív PCR-tesztre. A szabályozás szerint az ország összes meddőségi centrumában még nem végezhetnek az orvosok petesejt-leszívásokat, de egyéb vizsgálatokra már van lehetősége a pároknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában